Antal Timi veri ByeAlexet, de az igazi menő a Republic
Erdélyi magyar középiskolások zenehallgatási szokásai
Papp Levente
Papp Levente
Ha
megkérdezzük a középiskolásokat, mi a kedvenc szabadidős tevékenységük, nagy
részük biztos azonnal rávágja, hogy a zenehallgatás. Épp ezért, az Életmód, értékrend és szervezeti részvétel a
középiskolások körében című közvélemény-kutatásunkban jelentős szerepet
kapott ez a téma is. Fontosnak tartottuk megtudni, hallgatnak-e magyar nyelvű
zenét a megkérdezett fiatalok, illetve melyek a kedvenc előadóik. Az egyre
változó, digitalizált világban az elmúlt években jelentősen változtak a
zenehallgatási szokások is. Ennek kapcsán érdekelt bennünket, hogy milyen módon
hallgatnak zenét a XI-XII. osztályos fiatalok, a CD-lejátszó vagy inkább a laptop a népszerűbb, és hallgtnak-e még egyáltaln rádión is zenét.
Zenei preferenciák, rádióhallgatási szokások
Eredményeink alapján a XI-XII. osztályos fiatalok több mint
nyolcvan százaléka hallgat magyar nyelvű zenét. Bár inkább a városon lakók mondták, hogy nem hallgatnak magyar zenét, a magyar zenét nem hallgatók és az
állandó lakhely típusa között nincs szignifikáns kapcsolat. A kedvenc magyar előadók toplistáját a Republic és az Edda vezeti (1. ábra), ami azért is meglepő, mivel az említett zenekarok nem
feltétlenül tartoznak a mai fiatal generációhoz. E két együttes népszerűségében valószínűleg befolyásoló
tényező, hogy ezek a szülők zenei kedvencei is.
1. ábra. Legnépszerűbb magyar előadók (említések száma) |
A
populáris klasszikus rockzene (Republic, Edda), illetve a populáris metál
kategóriába sorolható Tankcsapdát, a mai korok népszerű előadói követik a
népszerűségi listán. Az elmúlt egy-másfél év legnépszerűbb magyar előadója
Majka, aki nem véletlenül a megkérdezettek szerint a negyedik legkedveltebb
előadó. A Hooligans együttes évek óta a csúcson van, viszont az Antal Timi
népszerűségéhez az erdélyi származása mellett jelentősen hozzájárult, hogy
Magyarország legnézettebb tehetségkutatójában, az X-Faktorban tűnt fel, talán
még egy éve sem. Népszerű tehetségkutatósokkal egyébként tele van a toplista:
Tóth Gabi, Caramel, Vastag Csaba és az ugyancsak erdélyi Baricz
Gergő is a kedvencek között van. Meglepő, hogy a sokat mediatizált ByeAlexet
alig öt válaszoló nevezte kedvencének, igaz, ő csupán az év elején tűnt fel a
popzenei piacon. Jelentős helyet foglalnak
a mulatós kategóriába sorolható előadók is, jelen esetben Jolly és
a Románcokra, valamint Nótár Mary-ra gondolunk.
A
kutatásunkban megkérdezettek több mint kilencven százaléka válaszolta azt, hogy
szokott külföldi zenét hallgatni. Arra, hogy miért népszerűbb a külföldi zene,
választ kaphatunk például abból a tényből, hogy a megkérdezettek több mint fele
román nyelvű, országos, TOP 40 stílusú (aktuális, divatos, többnyire nemzetközi
zene) rádiót hallgat. Illetve az is hozzájárul ehhez a tényhez, hogy a fiatalok
által előnyben részesített helyi kereskedelmi rádiók is jóval több nemzetközi
slágert játszanak, mint a kevésbé preferált közszolgálati
rádiók. Visszatérve a kedvenc külföldi előadókhoz, a tízes toplistában csak egy
olyan előadó szerepel (Bon Jovi), aki nem a manapság mediatizált, úgymond
mainstream zenei vonalat képviseli. Semmi meglepetés nincs abban, hogy a
legnépszerűbb külföldi előadó Rihanna, őt sorban követi Pittbull, Eminem és
Pink. A Top 10-ben helyet kaptak a népszerű lemezlovasok is, mint David Guetta,
Avicii, vagy Tiesto.
2. ábra. A legnépszerűbb külföldi előadók (említések száma) |
A
zenei preferenciák összegzéseként elmondhatjuk, hogy míg a kedvenc magyarok
között ott találhatjuk a klasszikusokat is, amelyeket valószínű a szülőknek
köszönhetően szerettek meg a fiatalok, a külföldi zenei preferenciákat
egyértelműen a mainstream-média befolyásolja.
Zenehallgatási szokások
Kutatásunkból
kiderül, hogy a megkérdezettek közel háromnegyede (72,2 százalék)
számítógépen/laptopon hallgat naponta zenét, dominálva ezzel a zenehallgatási
szokásokat. Meglepően alacsony mindössze 5,3 százalék azoknak az aránya, akik hagyományos CD-lejátszón hallgatnak naponta zenét. Gondolom, senkit sem lep meg,
hogy a fiatalok előnyben részesítik zenehallgatás terén a hordozható
lejátszókat (MP3 lejátszó, iPOD, táblagép, mobiltelefon), illetve érezhető a
zenetévék dominanciája is ezen a téren. A rádióhallgatás terén a hagyományos
rádiókészülékeknek még mindig nagy a jelentősége, a fiatalok 20,4 százaléka
naponta ilyen módon hallgat rádiót, az online
rádiózás ennél valamivel ritkább, a válaszadók közel 16 százaléka hallgat naponta online
rádióadást.
3. ábra. A zenehallgatás módja (százalékban) |
A fiatalok tübbsége tehát kihasználja a modern technikai vívmányokat a zenehallgatás területén is, háttérbe szorítva ezzel a már-már klasszikusnak számító zenehallgatási szokásokat.