Mekkora a középosztály Romániában?

Nemrég a Transindex Pénzcsinálók rovata egy olyan kutatási eredményről számolt be, miszerint a Romániai középosztály mindössze a lakosság 1%-át teszi ki. Ráadásul egy globális középosztály-definíció szerint, amely a középosztálybelieket az évi 4000-40.000 dollár között keresők kategóriájával azonosítja. A meglepő megállapítást az RFI oldaláról vették át, akik a maguk során egy a The Washington Post-ban megjelent cikkre hivatkoznak. 



Az egy százaléknyi középosztállyal kapcsolatos beszámoló azonban szöges ellentétben áll a hazai kutatási eredményekkel, de a a román középosztállyal kapcsolatos általános percepciónak is. Elég például csak arra gondolnunk, hogy a sajtó a korrupcióellenes tüntetések során megmutatkozó tömegben is a köposztályt látta, az adott kontextusban azt igencsak kiterjedtnek vélve. Az ellentmondásról, illetve az RFI által közölt összefoglalóról Veres Valér rétegződés-kutatót kérdeztük, akitől az alábbi választ kaptuk:

"Az teljesen reális, hogy Romániában 900 ezer ember él mélyszegénységben, és az is, hogy a szegénységi mutatók vidéken 20 százalékkal magasabbak. Romániában a jövedelmi egyenlőtlenségek az egyik legnagyobbak az EU-n belül (erről egy közeljövőben megjelenő Erdélyi Társadalom cikkben írok részletesebben). Ami viszont a középosztályhoz tartozók arányát illeti, az 1% teljesen irreálisan van kiszámítva. Ennél még a felső osztályhoz tartozók aránya is magasabb lehet. A jövedelmeket egyrészt vásárlóerő-paritáson kell számolni, másrészt pedig, valóban azt kell megnézni, hogy a népeség hány százalékának jut a legszükségesebbeken kívül egyébre is, például nyaralásra, vendéglőbe járni, kulturális fogyasztásra, lecserélni elöregedett bútorokat, stb. Mára a számok kicsit változhattak, de nem lehet rosszabb, mint a világválság alatt. A 2008-2009. évi demográfiai és rétegződésvizsgálatra is alkalmas, nagymintás erdélyi magyar felmérésben is megfigyelhető volt, hogy Homi Kharas meghatározása szerint is, a vásárlóerő paritáson, nemzetközi dollárra átszámolt romániai jövedelmek decilisei alapján az erdélyi magyar népesség 50%-ának 367 USD-PPP fölött volt (2009-ben) a havi ekvivalens családi (értsd: egy főre eső) jövedelme, és ez 4404 USD-PPP éves jövedelmet jelent (Homi Kharas által a cikkben közölt évi 4000 USD fölött, lásd a lenti link 27 oldal). Az 1%-nyi középosztály tehát teljesen irreális eredmény, amin nagyon csodálkozok, mert a Világbank nagyon is tudja, mi a vásárlőerő-paritás.

A fent említett, 2009-es felmérés szerint, a középosztálybeli életmód szerint élők aránya 12 és 40 százalék között mozgott (legkevesebben vendéglőbe jártak, de nyaralni annál többen eljutottak). A jövedelem szubjektív értékelése alapján azok köréből kerülhetnek ki a középosztálybeliek. akik azt mondták, hogy "elfogadhatóan élnek" (36%), akiknek jobb a helyzetük azokénál, akik azt válaszolták, hogy "beosztással épp hogy kijönnek jövedelmükből" (lásd: http://www.szociologia.hu/dynamic/veres_valer.pdf , 30. old)".

Népszerű bejegyzések