Hogy néz ki egy családon belüli erőszakkal foglalkozó szakértői csapat? – eseménybeszámoló
A meghívottak között volt Pop Gina Ioana Ștefania a kolozsvári rendőrfőkapitány, Mayer K. Hajnal szociális munkás – Családon belüli erőszak megelőzésévével és leküzdésével foglalkozó központ – Gyámhatósági szolgálatól, Stoleru Maria szintén szociális munkás – ADIZM Kolozsvár – Családon belüli erőszak áldozatainak tanácsadói központjától, Pop Mihai ügyvéd – SOPORAN & POP ügyvédi irodától nem utolsósorban pedig László Éva pszichológus, BBTE, FSAS, Családon belüli erőszak tanácsadói központjától.
Az eseményen a résztvevők számos kérdésre kaphattak választ mint pedául: az áldozatok többségében nők, viszont a férfiakat is érinti, akik főként érzelmi bántalmazás áldozatai, illetve előfordul idősek elleni bántalmazás is. Kiemelték a rurális és a városi települések közötti különbségeket, például városon sokkal több lehetőség, intézmény és szolgáltatás létezik a segítségnyújtásra, míg a rurális térségekben nehezebben kapnak segítséget az áldozatok. A világjárvány azonban ezeknek a szakembereknek is megnehezítette a munkáját, mivel nem tudtak találkozni a klienssel, és ezért nehezebben lehetett kialakítani egy bizalmi viszonyt. Azt is megemlítették, hogy sok áldozat azzal a kéréssel fordul hozzájuk, hogy szüntessék meg az erőszakot, illetve beszéljenek az agresszorral, azzal a reménnyel, hogy akkor abba fogja hagyni. Legnagyobb nehézség számukra az, hogy sokszor az áldozat megszakítja a kapcsolatot a szakemberekkel, ilyen esetekben nem tudnak mit tenni, csupán várni, míg a kliens újból jelentkezik.
Beszéltek arról is, milyen szerepköreik vannak a szakértői csapatban. A rendőrkapitány kiemelte, hogy a kliens első szinten a rendőrséggel kerül kapcsolatba egy bejelentés során, az ő hatáskörébe tartozik, hogy a klienst biztonságba helyezze, valamint összekapcsolja a családon belüli erőszak megelőzésével és leküzdésével foglalkozó központjával. A szociális munkás szerepkörébe tartozik az érdeképviselet, a pszichológus feladatköre főként a trauma feldolgozásban való segítés, az ügyvéd pedig a törvényes kerettel foglalkozik, segít az elejétől a végéig a kliensnek az igazságszolgáltatásban.
A program célja az volt, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Szociológia és Szociális Munka Karának diákjai a szakmai kézségeiket fejleszteni tudják, elérhető szakmai tudástár, valamint szakmai könyvestek által. A szakmai esten a kötelező olvasmányokkal és tematikákkal egybekötött kérdéseket dolgozhatták fel a meghívott előadók, szakemberek segítségével. Emellett az eseményt lehetővé tévő pályázat segítségével a könyvtárat is sikerült bővíteni, hiánypótló szakkönyveket megvásárolva.
A szakmai est és a szakkönyvtár bővítésének főtámogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, ezúton is köszönjük támogatásukat!
Szerzők:
Tóth Mária Desanca
Geréb Anna