„..kiváló ember, a magyar ügyben következetes, de társaságban elviselhetetlen”
Ion Aluaş és a kolozsvári szociológia
Kiss Dénes
A címben szereplő
dicsérő-zsörtölődő szavakkal Gáll Ernő jellemzi naplójában Ion Aluaşt, 1991-ben,
egy balul elsült születésnapi találkozó után, amelyen „sokáig rögbimeccset
kellett nézni, majd – néhány pohár után – Aluaş (már ismert) verbális
agresszióját elviselni”. E szavak azonban kontextusukból kiemelve félrevezetők:
a kritika annak az embernek szól, aki a 90-es évek eleji etnikai feszültségek
miatt aggódó Gáll Ernő számára egyúttal a legfontosabb kapcsolat a román oldal fele,
és aki mindig következetesen kiállt a nacionalizmus, gyűlölködés ellen.
E néhány Aluaş-ról szóló sor megírásába úgy vágtam bele,
hogy személyesen nem ismertem őt, meghalt mire a kolozsvári szociológia tanszék
diákjává váltam. Ha élne, idén lett volna 85 éves – ennek az évfordulónak az
alkalmából szervezett egy rá emlékező szimpóziumot a BBTE szociológia tanszékének
román tagozata. S hogy miért ennyire fontos a személye ma, és főleg miért lenne
érdekes a számunkra? Tartok tőle, hogy a válasz sokak számára meglepő: mivel ő
mai kolozsvári szociológia oktatás és kutatás intézményes kereteinek
megalapítója.
Ion Aluaş 1927-ben született Csákigorbón (Gârbău, Szilágy megye), görög-katolikus családban. Az iskolát hányattatott módon végzi
el: az otthoni elemi osztályok után a líceumot Dézsen kezdi, de a háború és a
szegénység miatt az első év után kénytelen abba hagyni a tanulást és hazamenni.
1941-43 között otthon tanul, majd 1944-től a Tribuna Ardealului napilap
ösztöndíjának köszönhetően a kolozsvári Gheorghe Bariţiu katolikus líceumban,
ezt abszolválja 1948-ban.
Az egyetemet a
kolozsvári egyetem filozófia karán kezdi, de Bukarestben fejezi be. 1952-ben
tanársegédnek nevezik ki a kolozsvári egyetem történelem tanszékére, majd pár
év moszkvai továbbtanulás után a filozófia tanszéken köt ki. Itt egy idő után már
szociológia kurzusokat is tart, szociológia-történet és vidékszociológia
tárgyakat – e tantárgyak oktatásának a jelentőségét az adja, hogy ez időben a
szociológia egyetemi oktatása megszűnik, azt a kommunista hatalom
rendszerellenes, burzsoá tudománynak tekinti. Egyetemi tanárként viszonylag gyakran jár
külföldre, főleg konferenciákra, de Párizsban például tanulmányi ösztöndíjjal
tölt el három hónapot.
A
szociológia-oktatás és a szociológiai kutatás kolozsvári intézményesítésével
kapcsolatosan élettörténetének három momentumát kell feltétlenül kiemelni:
- A „Szociológiai laboratórium”
megalakulását a BBTE keretében. E kutatóintézetet 1967-ben hozzák létre,
1968-tól pedig Aluaş lett az igazgatója. Ez által sikerül újra otthont adni a
szociológiai kutatásoknak az egyetemen. Az intézet legnagyobb horderejű
kutatásaiként egy Lápos-vidéki, egy móc-vidéki és egy Hargita megyei
kutatást szoktak leggyakrabban emlegetni. A részben Gusztiánus hagyományok
alapján szervezett kutatások az országos területrendezési program
keretében, tehát állami „megrendelésre” készültek. E kutatások végtermékeiként
több gépelt kötet maradt fenn, ezek nagyrészt a kutatások összegyűjtött nyersanyagát
tartalmazzák. Publikációk sajnos nem készültek ezekből a kutatásokból. A
szociológiai laboratóriumhoz fűződik továbbá Aluaş-nak egy magyar
szempontból feledhetetlen tette: az intézetbe alkalmazta matematikusként-statisztikusként
a börtönökben meghurcolt Venczel Józsefet, aki aztán korai halálági ebben
az intézetben dolgozott. Így kapcsolódik Venczel közvetlenül a mai
kolozsvári szociológiai iskolához.
- A rendszerváltás után Aluaş-nak
fő szerepe van a szociológiai
oktatás önállósodásában, az önálló szociológia tanszék megalakulásában,
melynek vezetője lesz. Az új tanszék keretében jelentős szerepet vállal a
magyar tagozat kiépítésében is, és többek szerint neki köszönhető a
szociológia tanszéken belüli híresen konfliktusmentes magyar-román
viszony. A magyar tagozattal kapcsolatos szerepéről azonban keveset tudok.
- 1993-ban megalapítja az Etnikumközi
Viszonyok Kutatóközpontját. A tanszék keretein belül létrehozott intézet
ma is működik, az alapító nevét a kutatóintézet „Ion Aluaş Dokumentációs
Központja” őrzi.
Aluaş 85. születésnapja alkalmából egy könyvet is kiadtak a hozzátartozói, „Ion Aluas 1927-1994. Memoriile unui
intelectual scrise de prietenii lui” címmel (Egy értelmiségi emlékiratai,
barátai által írottan). A családtagok kezdeményezéséből készült kiadvány tartalmát
tekintve igencsak változatos. Aluaş részletes biográfiájával kezdődik, majd
munkatársainak visszaemlékezéseivel folytatódik. Van benne két naplórészlet,
valamint tanítványainak-barátainak további róla írt szövegei. A kötet
szakmailag legfontosabb részét négy, kéziratban hátramaradt tanulmány képezi,
amelyek itt jelennek meg először:
Istoria doctrinelor sociologice
Teoria genezei capitalismului la Max Weber
Weber sau filosofia ambivalentei eroic asumate
Polifunctionalization. A possible way of recovery of the rural
E tanulmányok
mellett még két Aluaş-szöveg található a kötetben, a mócvidéki kutatás
eredményeit tartalmazó füzetek összefoglalása (amelyet azonban Vedinas Traian részben
átfogalmazott), valamint egy rövid, személyes feljegyzés Venczel Józsefről, a
család hagyatékából.
A kötet
tudományos szempontból hasznos része tehát mindössze az a néhány tanulmány,
amely most válik szélesebb olvasókör számára is elérhetővé. Jelentőségét szerintem nem is
ez adja, hanem az Aluaş-ról nyújtott életrajz. Annak az Aluaş-nak az életrajza, akit a diákjai „A császár”-nak neveztek, és akiről mi,
akik személyesen nem ismertük, mindeddig legfeljebb szóban terjedő anekdoták
formájában hallottunk. Igaz, az így kialakult kép szimpatikusabb, mint a
Gáll Ernőé: egy szakmailag elismert, különc de életvidám, a mulatságot is
szerető személy képe. Talán ezt a képet sem lenne fölösleges rögzíteni.
Ion Aluaş a Farkas-utcai tanszéki irodában
A híres máramarosi Petreuş-testvérekkel
Felszabadult pillanatok az avassági terepmunkán