„..kiváló ember, a magyar ügyben következetes, de társaságban elviselhetetlen”

Ion Aluaş és a kolozsvári szociológia

Kiss Dénes

A címben szereplő dicsérő-zsörtölődő szavakkal Gáll Ernő jellemzi naplójában Ion Aluaşt, 1991-ben, egy balul elsült születésnapi találkozó után, amelyen „sokáig rögbimeccset kellett nézni, majd – néhány pohár után – Aluaş (már ismert) verbális agresszióját elviselni”. E szavak azonban kontextusukból kiemelve félrevezetők: a kritika annak az embernek szól, aki a 90-es évek eleji etnikai feszültségek miatt aggódó Gáll Ernő számára egyúttal a legfontosabb kapcsolat a román oldal fele, és aki mindig következetesen kiállt a nacionalizmus, gyűlölködés ellen.

E néhány Aluaş-ról szóló sor megírásába úgy vágtam bele, hogy személyesen nem ismertem őt, meghalt mire a kolozsvári szociológia tanszék diákjává váltam. Ha élne, idén lett volna 85 éves – ennek az évfordulónak az alkalmából szervezett egy rá emlékező szimpóziumot a BBTE szociológia tanszékének román tagozata. S hogy miért ennyire fontos a személye ma, és főleg miért lenne érdekes a számunkra? Tartok tőle, hogy a válasz sokak számára meglepő: mivel ő mai kolozsvári szociológia oktatás és kutatás intézményes kereteinek megalapítója.

Ion Aluaş 1927-ben született Csákigorbón (Gârbău, Szilágy megye), görög-katolikus családban. Az iskolát hányattatott módon végzi el: az otthoni elemi osztályok után a líceumot Dézsen kezdi, de a háború és a szegénység miatt az első év után kénytelen abba hagyni a tanulást és hazamenni. 1941-43 között otthon tanul, majd 1944-től a Tribuna Ardealului napilap ösztöndíjának köszönhetően a kolozsvári Gheorghe Bariţiu katolikus líceumban, ezt abszolválja 1948-ban.

Az egyetemet a kolozsvári egyetem filozófia karán kezdi, de Bukarestben fejezi be. 1952-ben tanársegédnek nevezik ki a kolozsvári egyetem történelem tanszékére, majd pár év moszkvai továbbtanulás után a filozófia tanszéken köt ki. Itt egy idő után már szociológia kurzusokat is tart, szociológia-történet és vidékszociológia tárgyakat – e tantárgyak oktatásának a jelentőségét az adja, hogy ez időben a szociológia egyetemi oktatása megszűnik, azt a kommunista hatalom rendszerellenes, burzsoá tudománynak tekinti.  Egyetemi tanárként viszonylag gyakran jár külföldre, főleg konferenciákra, de Párizsban például tanulmányi ösztöndíjjal tölt el három hónapot.

A szociológia-oktatás és a szociológiai kutatás kolozsvári intézményesítésével kapcsolatosan élettörténetének három momentumát kell feltétlenül kiemelni:

1. A „Szociológiai laboratórium” megalakulását a BBTE keretében. E kutatóintézetet 1967-ben hozzák létre, 1968-tól pedig Aluaş lett az igazgatója. Ez által sikerül újra otthont adni a szociológiai kutatásoknak az egyetemen. Az intézet legnagyobb horderejű kutatásaiként egy Lápos-vidéki, egy móc-vidéki és egy Hargita megyei kutatást szoktak leggyakrabban emlegetni. A részben Gusztiánus hagyományok alapján szervezett kutatások az országos területrendezési program keretében, tehát állami „megrendelésre” készültek. E kutatások végtermékeiként több gépelt kötet maradt fenn, ezek nagyrészt a kutatások összegyűjtött nyersanyagát tartalmazzák. Publikációk sajnos nem készültek ezekből a kutatásokból. A szociológiai laboratóriumhoz fűződik továbbá Aluaş-nak egy magyar szempontból feledhetetlen tette: az intézetbe alkalmazta matematikusként-statisztikusként a börtönökben meghurcolt Venczel Józsefet, aki aztán korai halálági ebben az intézetben dolgozott. Így kapcsolódik Venczel közvetlenül a mai kolozsvári szociológiai iskolához.

2. A rendszerváltás után Aluaş-nak fő szerepe van a szociológiai oktatás önállósodásában, az önálló szociológia tanszék megalakulásában, melynek vezetője lesz. Az új tanszék keretében jelentős szerepet vállal a magyar tagozat kiépítésében is, és többek szerint neki köszönhető a szociológia tanszéken belüli híresen konfliktusmentes magyar-román viszony. A magyar tagozattal kapcsolatos szerepéről azonban keveset tudok.

3. 1993-ban megalapítja az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontját. A tanszék keretein belül létrehozott intézet ma is működik, az alapító nevét a kutatóintézet „Ion Aluaş Dokumentációs Központja” őrzi.

Aluaş 85. születésnapja alkalmából egy könyvet is kiadtak a hozzátartozói, „Ion Aluas 1927-1994. Memoriile unui intelectual scrise de prietenii lui” címmel (Egy értelmiségi emlékiratai, barátai által írottan). A családtagok kezdeményezéséből készült kiadvány tartalmát tekintve igencsak változatos. Aluaş részletes biográfiájával kezdődik, majd munkatársainak visszaemlékezéseivel folytatódik. Van benne két naplórészlet, valamint tanítványainak-barátainak további róla írt szövegei. A kötet szakmailag legfontosabb részét négy, kéziratban hátramaradt tanulmány képezi, amelyek itt jelennek meg először:

Istoria doctrinelor sociologice

Teoria genezei capitalismului la Max Weber

Weber sau filosofia ambivalentei eroic asumate

Polifunctionalization. A possible way of recovery of the rural

E tanulmányok mellett még két Aluaş-szöveg található a kötetben, a mócvidéki kutatás eredményeit tartalmazó füzetek összefoglalása (amelyet azonban Vedinas Traian részben átfogalmazott), valamint egy rövid, személyes feljegyzés Venczel Józsefről, a család hagyatékából.

A kötet tudományos szempontból hasznos része tehát mindössze az a néhány tanulmány, amely most válik szélesebb olvasókör számára is elérhetővé. Jelentőségét szerintem nem is ez adja, hanem az Aluaş-ról nyújtott életrajz. Annak az  Aluaş-nak az életrajza, akit a diákjai „A császár”-nak neveztek, és akiről mi, akik személyesen nem ismertük, mindeddig legfeljebb szóban terjedő anekdoták formájában hallottunk. Igaz, az így kialakult kép szimpatikusabb, mint a Gáll Ernőé: egy szakmailag elismert, különc de életvidám, a mulatságot is szerető személy képe. Talán ezt a képet sem lenne fölösleges rögzíteni.

Ion Aluaş a Farkas-utcai tanszéki irodában

A híres máramarosi Petreuş-testvérekkel

Felszabadult pillanatok az avassági terepmunkán