2013. április 17., szerda

Emlékezés Raymond Boudon-ra (1934 – 2013 április 10)

Horváth István

1991-ben, amikor a szakdolgozatomat írtam, keseredtem neki Boudon 1973-ban publikált „Az esélyek egyenlőtlensége” (L'Inégalité des chances) című könyvének. Sekélyes francia nyelvtudásom ellenére az olvasmány inspiráló volt. Hisz földhözragadt empirián (a számok elementáris kommentálásán) túli értelmezés lehetőségét villantotta fel. Tény és kellemes emlék: Boudon könyve akkor sikeresen alakította a szociológia gondolkodásmódomat.

Később volt alkalmam Boudon munkásságát a francia és általában a nyugati szociológia és társadalomtörténetbe beágyazottan szemlélni. És a személyes intellektuális élményen túli, szociológiatörténeti szerepére és fontosságára rálátni.

A második világháborút követő európai és francia gazdasági rekonstrukciót, majd gazdasági fellendülést követően újra megjelenő társadalmi konfliktusok, Franciaországban kiemelten az 1968-as diáklázadások jelentős kihívásként jelentek meg a szociológusok számára. A pár évtizedes stabil demokratikus rend és a relatív jólét ellenére felszínre törő társadalmi feszültségek tudományosan érvényes értelmezése nem volt könnyű feladat. Osztályok vagy generációk közötti konfliktusok, érdekek vagy értékek/életszemléletek összecsapása, új társadalmi mozgalmakkal szembesültek, vagy csak a régiek jöttek elő picit korszerűbb sminkelésben?

Nos, a francia szociológiai berkekben a marxi inspirációjú (baloldali) válaszok eléggé markánsan voltak jelen, mondhatni domináltak. Például Bourdieu maga is a kapitalista rendszer kríziseként, vagyis az osztályharc új formájának a következményeként értelmezi a kora társadalmi mozgalmait. Értelemszerűen a társadalmi egyenlőtlenségeket is a dominancia, konfliktusban levő osztályérdek fogalomrendszerében elhelyezve elemzik. Ezen domináns megközelítésekkel szemben dolgozott ki Raymond Boudon egy alternatív társadalomértelmezést. Ennek a kontextuális helyezkedésnek betudható, hogy a szociológiatörténet Bourdieu intellektuális ellenfeleként, a francia liberális szociológusként tartja nyilván Boudont.

Boudon szerint a huszadik század második fele az osztályharcnál messze összetettebb logikák szerint strukturálódik, mint ahogyan azt a baloldali (marxizáló) látásmód feltételezi. Megközelítésében az esélyek egyenlőtlensége és az ezzel kapcsolatos társadalmi mozgalmak, konfliktusok, nem redukálhatóak a dominancia egyre kifinomultabb formáinak az elemzésére (mint, ahogyan azt Bourdieu teszi, a finom különbségtételek elemzése révén), a rétegződési egyenlőtlenségek újratermelődésében a réteg által meghatározott differenciált társadalmi mobilitási stratégiáknak tulajdonít jelentős szerepet. Boudon elemzéseiben nem a hatalmilag aszimmetrikus viszonyban levő kollektív szereplők viszonyait, hanem sajátos racionalitások alapján működő egyének sorozatos döntési logikáját elemzi.

Megközelítésében az egyenlőtlenségek azért termelődnek újra, mert, amikor a gyerekeik iskolai pályafutását tervezik, a különböző társadalmi pozíciókban levő egyénekre eleve eltérő aspirációk, differenciált rálátás és beruházási szándék jellemző.

A szülők eleve eltérő célokat tartanak megvalósítandónak/megvalósíthatónak, amikor az oktatás időtartamát, szakirányát megválasztják, így implicit módon nem csak a gyerek pályaválasztását befolyásolják, hanem implicite a gyerek ambícióit és viszonyulását az oktatási sikerhez.

Ugyanakkor, mivel eltérő mennyiségű és minőségű információhoz férnek hozzá, a különböző rétegekhez tartozó egyének rálátása az oktatási rendszeren belüli lehetőségekre, ismereteik a munkaerőpiac helyzetéről, annak jövőbeni alakulásáról eltérnek. Így, ennek a differenciált rálátásnak betudhatóan, a stratégikus tervezés hatékonysága eltérő lehet. Más szavakkal a rétegződés nemcsak az anyagi erőforrások, hanem a társadalmi intézményekre és folyamatokra történő rálátás differenciáltságában is megnyilvánul. Ez egyértelműen kihat az oktatási stratégiák sikerének az esélyeire is. Egy kicsit olyan mint a tőzsdézés, a nyereség annál valószínűbb, minél többet ismer a tőzsdéző a piacok működési-, a gazdasági szereplők döntési-, és más tőzsdézők viselkedési logikájáról.

Másrészt, mivel az oktatásra ráfordítandó költségek megtérülési esélyét, az oktatási siker kockázatát, önmagának az oktatásnak a fontosságát a különböző rétegek másképpen értékelik (és amúgy is a ráfordítandó erőforrások differenciáltak) eltérő lesz a beruházási kedv.

Ilyen logikájú érveléssel bizonygatta Boudon, hogy az esélyek egyenlőtlenségét nem az uralkodó társadalmi rétegek dominanciájának a fenntartására irányuló hatalmi technikáinak a beazonosításával, hanem a társadalmi cselekvés logikájának az elemzésével ragadhatjuk meg jobban. Ezt a szociológiai megközelítési módját fogalmazta meg elméletibb szinten az 1979-ben publikált Logique du social könyvében.


Már a fentebb vázoltakból is látható, hogy Boudon munkássága egyrészt az angolszász liberális társadalomfilozófia által vázolt individualista cselekvéselmélet, másrészt a Max Weber által racionalitáselmélet hagyományaiba ágyazódott be. Ugyanakkor munkássága (viszonylag huzamos amerikai tartózkodása révén is) közelít a társadalmi cselekvések és folyamatok a racionális választáselméleti, játékelméleti elemzésekhez. Mondjuk azzal a kivétellel, hogy Boudon-ra kevésbé jellemzőek a formalizált modellek alkalmazása, hanem sokkal inkább a konkrét helyzetben levő, társadalmilag meghatározott racionalitású homo sociologicus-ból indul ki.

Illetve nem marad meg az elszigetelt helyzetek elemzésénél, hanem az egyéni döntések/cselekvések által létrehozott komplex társadalmi folyamatok elemzésére vállalkozik. Az ilyen jellegű elemzései kontextusában körvonalazódik egy másik meghatározó szociológiai hozzájárulása is: a perverz (nem szándékolt) effektus fogalma (lásd még kompozíciós vagy aggregációs hatás). Megközelítése szerint az egyéni racionalitások és motivációk mentén meghatározott cselekvések aggregálódása (egymásra tevődése során) olyan hatások keletkeznek, amelyeket az egyének nem szándékoltak előidézni és hatásaik nem kívánatosak. Ezek jegyében fogalmazza át a szociológia küldetését, amely szerinte nem redukálható a társadalom megismerésére, hanem ezeknek az egyéni szinten nem szándékolt, kollektív szinten nem kívánatos következményeknek a felismerését és korrigálását is fel kell vállalja. Ennek a jegyében fogalmazza meg, a nevével szétválaszthatatlanul összekapcsolódó szociológiai elemzői krédóját a módszertani individualizmust. Ennek megfelelően még a legkomplexebb társadalmi jelenségek elemzésében is az egyéni cselekvések, motivációk elemzéséből kell kiindulni, és azt kell elemezni: miként folynak, aggregálódnak ezek az egyéni cselekvések átfogó társadalmi jelenségekké!




További források




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése