A magyar futball-kudarc és -siker eltérő kontextusai. Szociológiai olvasatok a franciaországi EB kapcsán II.
Érdekes
érzés volt a Magyarország–Portugália labdarúgó mérkőzést nézni. Ugyanis folyamatosan
bennem motoszkált egy másik meccs emléke. Ha őszinte vagyok, akkor mindent amit
a tegnap láttam, azt egy másik meccs történéseivel szemben értelmeztem. Arra a
mérkőzésre 1986 június 2-n került sor, a nagyon távoli Irapuato nevű mexikói
városban, magasan a tengerszint felett. Az a bukás beteljesítése volt, ez a
mostani pedig a jelek szerint egy szerencsésebb kimenetelű fejleménysor eddigi
tetőpontjának is tekinthető. Hosszú volt az út idáig és nem csak a foci
tekintetében!
Azt
gondolom, a 3-3-as eredmény, de leginkább a szép és látványos játék pontosabb
értelmet kaphat, ha összehasonlítjuk a két momentum közötti lényeges
különbségeket és tágabb kontextusba ágyazottan keressük a morális győzelmet
jelentő döntetlen meccsen túlmutató társadalmi tényezőket és jelentéseket. A
továbbiakban erre teszek egy szubjektív és hevenyészett kísérletet.
1986-ban
Magyarország a szocialista tábor tagjaként a ma már nem létező Szovjetunióval
játszott. Ez utóbbi a második világnak nevezett kelet-európai gazdasági-politikai-katonai
tömbnek volt a vezetője, csapatai pedig megszállókként állomásoztak
Magyarországon. Bár sporteseményről beszélünk, nem elhanyagolható az az
egyenlőtlenség, ami a Nagy Testvér és szatellitországa között akkor fennállt.
Tovább, a mexikói Vb-n Magyarország mint szocialista ország vett rész,
csoportköri szereplése-kudarca automatikusan egy Kelet-Nyugat logikában is
értelmezhető volt (elsősorban azért, mert a diktatúrák obszesszíven szomjazzák
a sportsikereket, illetve mert az 1984-es Los Angeles-i Olimpia tömeges szocialista
bojkottja eleve politikai színezetet adott ennek a megaeseménynek is). Nem
beszélve arról, hogy 1986-ban Magyarország és a labdarúgó szakma egy zárt
rendszer tagjaként csak belső, korlátozott érvényű erőforrásokra
támaszkodhatott. Tegnap Magyarország az Európai Unió tagjaként, ugyanannak a
szabad világnak a tagjaként szerepelt, politikailag egyenlő státusú partnerként-szövetségesként
sportbéli riválisával szemben, otthoni európai porondon.
A jelenlegi
kontextus egy nyitott, globális helyzet, amiben a labdarúgás (is) profitálhat
(ha képes rá), hiszen hozzáférhet a külső és rugalmas lehetőségekhez-erőforrásokhoz:
a felhalmozott know-how-hoz (korszerű sporttudományi empirikus eredményekhez,
adatbázisokhoz, tanulmányokhoz, étrendekhez, hálózati adatokhoz, korábbi
mérkőzések statisztikáihoz), a humán erőforrásokhoz (honosított játékosok,
külföldi edző, több helyről származó adatelemző szakemberek, masszőrök,
fizioterapeuták), a technológiához (orvostudományi fejlesztések, hálózatelemző
szoftok vagy fizikai felkészülést elősegítő kütyük, mint például a médiában is
elhíresült légzésszabályozó „hámok-mellények”), a orvosi-, gyógyászati és
nutriciós erőforrásokhoz (vitaminok, rekreációs szerek). Ebben a nyitott
helyzetben csak tudni kell élni azokkal a lehetőségekkel, amit a mai
medikalizált és tudományos alapokra helyezett sport feltételez, de nincsen
strukturális-politikai akadálya.
A
külföldi edző és hálózati tőkéje, tapasztalata, nyitottsága a jelek szerint
sikeresen maximalizálta ezekhez az erőforrásokhoz való hozzáférést, ami
komparatív előnyt jelentett azokkal a csapatokkal szemben – mint például
Románia, Oroszország –, amelyek a klasszikus hatalmi hierarchiára és
tekintélyelvére épített felkészülési programba és filozófiába buktak bele.
Ugyanis a
jelenlegi magyar csapat a szó szociológiai értelmében is egy csoport, ami a
jelek szerint a kooperatív-hálózati elv szerint működik. A (vezéregyéniségek
hiányában) játékosok, erős kollektív csoportidentitásuk mentén - amire a
nyilatkozataik alaphangja a bizonyíték – nagy hajlandóságot mutatnak a magas
fokú együttműködésre, arra, hogy a hálózat egységesen a legnagyobb
opportunitások felé mozduljon el a pályán. Talán ezzel magyarázható, hogy a portugál
meccsen pályára lépő új játékosok, de a cserejátékosok sem bontották meg a
csapat egységét és a közös eredő a siker felé vitte az eredményt, mert
megmaradt a játékosok közötti szimmetria. Jól látható, hogy az
edző-játékos-stáb szimmetria és racionális munkamegosztás
nagyon fontos, hiszen ennek a csapatnak ugyanaz a játékosállománya, mint pár
évvel ezelőtt! Ugyanazok a játékosok nyernek most, akik korábban (A Dárdai,
majd Storck periódus előttre gondolok) alig nyertek. A hálózati elv, szemben a
tekintély elvével (Bern Storck nyilatkozatai nagyon kiegyensúlyozottak, már-már
alázatosak, ami jól illusztrálja a játékosokkal szemben tanúsított partneri
viszonyt) ezúttal hatékonynak bizonyult. Ez Mezeyről nem volt elmondható
1986-ban, Iordanescu tábornokról meg végképp nem állíthatnánk, hogy partnernek
nézné a játékost. De a Cristiano Ronaldo szupersztár dominálta portugálokról
sem gondolhatjuk, hogy hierarchia-mentes lenne a csapat.
A fentiek
olyan nyugalmas és pozitív érzelmi klímát generáltak a csapatnál, amiben a
játékosokra nehezedő külső és belső nyomás és érzelem kiegyenlítődött és
kontroll alatt maradt. (Ez megint csak érződik a játékosok kiegyensúlyozott
nyilatkozatainak tartalmából, hangvételéből. 1986-ban, akárcsak a jelenlegi
román válogatott tagjainak nyilatkozatai erősen bűntudatosak voltak, amelyek egyértelműen
a negatív érzelmi klímára utaló jegyek).
Aztán ott
vannak a szurkolók. Mexikó esetében erről szó sem lehetett – ilyen skálán semmiképpen
-, de az EU biztosította szabad mozgáslehetőségek és a magyar társadalomban
végbement középosztályosodás, illetve a külföldi vendégmunka olyan helyzetet
teremtettek, amire a szurkolók joggal kiabálhatták a lelátókon, hogy „Otthon
vagyunk!”. S valóban, az elmúlt harminc év talán legnagyobb megvalósulása, hogy európai állampolgárként, egyenlő státusú nézőként (és fogyasztóként) bárhol
otthon játszhatunk.
Összefoglalva,
úgy látszik, hogy az nyitottság, a hálózati elv érvényesítése, a kialakított csoporttudat,
az optimális érzelmi klíma és nem utolsó sorban a szurkolók érezhető támogatása
és jó hangulata facilitálták az eddigi teljesítményt. Azt gondolom, hogy ezek
olyan tényezők, amelyek érvényesítésére 1986-ban nem volt lehetőség, az akkori
realitások miatt. Ugyanakkor, ezek nem elégséges feltételek: kell a tapasztalat,
szerencse, munkabírás, a tudás-tehetség, a jó fizikai erőnlét, taktikai és
hasonló sportszakmai tényezők. Azonban az általam megnevezett faktorok adott
esetben meghatározók-vízválasztók is lehetnek, különösképpen olyan helyzetben,
amikor ezen a színvonalon a csapatok között kicsik a különbségek. Cristiano
Ronaldo a megmondhatója...
Tudom,
mindezek nagyon sok más csapat esetében elmondhatók. Csupán azt állítottam,
hogy eddig Magyarország eddig azok között volt, akik éltek is ezekkel a
lehetőségekkel, s amelyek nem voltak adottak 1986-ban.