Szakmai gyakorlat Magyarbikalon
Május közepén került sor a másodév szakmai gyakorlatára. Az idén egy Bánffyhunyad melletti kis faluba, Magyarbikalra látogattunk el, ahol egy kérdőíves kutatást végeztünk a lakosság önkormányzattal és egyéb helyi intézményekkel kapcsolatos elégedettségéről, valamint a vallásosságukról. A két napos terepmunka a helyi református lelkész segítsége nélkül aligha valósulhatott volna meg - köszönjük tehát ezúton is a szállást Szabó Mihálynak, a pap-szociológusnak.
A két nap alatt a munka mellett került idő a helybeliekkel való barátkozásra is, és még egy bográcsgulyásra is. A lekérdezett kérdőíveket utólag dolgoztuk fel, a kutatásjelentésnek (melyet e bejegyzés alján csatoltunk) reméljük hasznát veszik a falu lakói is. Néhány pillanatkép:
Előkészületek
Ismerkedés a falubeliekkel
Készülőben a vacsora
Napzárás, immár tele hassal
A kutatás eredményei - Merli Zsuzsa, másodéves hallgató feldolgozásában - itt érhetők el.