2013. szeptember 29., vasárnap

Astra Filmfesztivál Nagyszeben 2013

Kiss Dénes


Közeledik ez évben is a szebeni Astra Fimfesztivál, idén október 14-20 között.

Az Astra Románia egyik legrangosabb dokumentum- és antropológiai filmfesztiválja, társadalomkutatóknak is igazi csemege. És nem csak vetítésekből áll a program, különböző kerekasztalok tarkítják, sőt, idén egy konferenciára is sor kerül a fesztivál keretében, “Románia a nagyító alatt” címmel.


A fesztivál fokozott gondot fordít az egyetemisták részvételének megkönnyítésére, különböző kedvezményeket biztosítva, például ingyenes szállást biztosítva az igénylőknek. E mellett idén egy kedvezményes 120lejes bérletet is felajánlottak, amelyért az összes vetítés mellett a kerekasztalokon, a konferencián és egy masterclass-on is részt lehet venni. A bérlettel kapcsolatos felhívást és jelentkezési űrlapot innen lehet letölteni: https://dl.dropboxusercontent.com/u/89912115/Astra.zip


Korábbi években tanszékünk antropológus diákjai a fesztivál rendszeres résztvevői voltak, a román tagozat diákjai tavaly is csoportosan vettek részt. Lesz tehát majd társaság, ha valakit a magánytól való félelme tartania vissza.

A fesztiválra benevezett filmek:  http://www.astrafilm.ro/filme-2013.aspx



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése