Görbetükör, avagy iskola a 21. században

...a diákok többségét nem a tanulási, a szellemi fejlődés vágya hajtja, hanem „legyünk már túl rajta, mert kötelező” felfogás, ebből adódik a következő gond. Mivel a diákok nem tanulni járnak az iskolába, hanem a közösség szelleme miatt, ezért megpróbál mindenki kitűnni és ezt sokan olyan módon teszik, hogy másokat megbántanak, megaláznak. 

Iskolába kötelező járni, legalábbis 10. osztályig, a 12. osztályt meg már illik befejezni. Ez a tanárok, de főleg a diákok mentalitásán is látszik. Több problémával is szemben állunk. Én leginkább a líceumi problémákra asszociáltam.

Elsősorban az a legnagyobb probléma az iskolával, hogy líceumban, főleg szaklíceumban a diákok többségét nem a tanulási, a szellemi fejlődés vágya hajtja, hanem „legyünk már túl rajta, mert kötelező” felfogás, ebből adódik a következő gond. Mivel a diákok nem tanulni járnak az iskolába, hanem a közösség szelleme miatt, ezért megpróbál mindenki kitűnni és ezt sokan olyan módon teszik, hogy másokat megbántanak, megaláznak. 


Erről sokszor a tanárok nem is tudnak. Gondolok itt a csúfolódásra, gúnyolódásra. Úgy gondolom, hogy ezzel mindenki szembesült iskolai évei során, mivel senki sem tökéletes és tudjuk, hogy a gyerekek kegyetlenül és meggondolatlanul őszinték tudnak lenni. Ám egyesek ezt tudatosan teszik, mert úgy gondolják, hogy ha másokat lealacsonyítanak, megaláznak, kigúnyolnak, azzal ők automatikusan felsőbbrendűekké válnak és ezáltal ők nem lehetnek a gúnyolódás áldozatai.  Ez az enyhébb esett, de van amikor  tovább fajul ez a dolog és fizikai erőszakba csap át. Bár nem tudom, melyik a rosszabb a fizikai vagy a lelki terror? Egyik se jó, viszont sajnos a társadalmunk szerves részévé vált, köszönhetően a filmeknek, a sorozatoknak és a különböző közösségi oldalaknak.

Egyesek elveszítik a valóság érzetüket, és egy tini sorozat főhősének képzelik magukat. Személyes véleményem szerint ez inkább az elkényeztetett és alacsony intelligenciával rendelkező gyerekekre jellemző. Ennek is két típusa van. A „divat király/királynő” és a „nem érdekel, hagyjatok” típus. Az első kategóriába tartozó emberekre az jellemző, hogy rendszerint a legdrágább és legmenőbb ruhákat és ékszereket viselik, drága telefon és más kütyük állnak rendelkezésükre, és úgy viselkednek, mintha az övék lenne az egész iskola, sőt az egész világ. (Idővel rájönnek, hogy mégsem, de ez más téma.) A második csoport meg szimplán lusta és nemtörődöm, cél nélküliek, akik általában eltökéltek abban, hogy ők nem jók semmiben, és nem képesek semmire. Tanulni természetesen egyik csoport sem kíván, és nem is szokott.

Másodsorban az iskolával az is egy jelentős probléma, hogy a tanárok nincsenek megfizetve, ezért kisebb lelkesedéssel vetik bele magukat a tanításba. Lássuk be, ez is a 21. század egyik „vívmánya”. Ez a pénzközpontú rendszer, ahol már sokan egy szakmát nem szívből, hanem muszájságból végeznek. A probléma gyökere szerintem valahol a tanulás, tanítás nem megfelelő értékeléséből indul. Emiatt a tanárok többsége nem lelkesen magyaráz, ezért nekünk, diákoknak is nehezebb figyelni, vagy egyeseknek egyáltalán nem jön össze. Ennek köszönhetően mindig megvan az osztályban az alapzaj, a tanár-diák vita, amiben néha úgy látom, hogy egyes tanárok tehetetlenek, mások humorral ezt könnyedén elsimítják. Hiába is, tanárnak születni kell. Tudom, a tanárok munkáját mi diákok sem segítjük, a fent említett magatartásformáknak köszönhetően.

A harmadik problémának azt említeném meg, hogy a szaklíceumok természetesen megfelelő szakképzést ígérnek úgy  elméleti szinten, mint gyakorlati szinten. Az én városomban ezt sajnos nagyon kevés iskola tudja biztosítani. Van ahol a szakgyakorlatokat nagyon alacsony szinten tudják kivitelezni, máshol az elméleti oktatás az alacsony szintű. Elég nehéz megtalálni az egyensúlyt e közt a két dolog között. Itt megint visszatérnék a diákok felfogására, ugyanis sokan azért jelentkeznek szakiskolába, mert nem szeretnének egyetemre menni. Nekik elég a szakdiploma, úgy gondolják az érettségi sem szükséges. Persze vannak kivételek, akik a szakdiplomájuk mellett szeretnének érettségizni, és esetleg tovább tanulni.

Nos, valljuk be, lusta egy társadalomban élünk, ami az alapoktól kezdve el van rontva, és változtatni rajta elég nehéz, de nem lehetetlen. Sajnos kevés az ambiciózus gyerek a mai úgynevezett „y generációban”. Természetesen vannak kivételek, és ők azok, akik akarva akaratlanul kitűnnek a tömegből az iskolában és a „való életben” egyaránt.