El Hoyo avagy társadalomkritika horror köntösben
Az El Hoyo (The Platform) című
spanyol alkotás márciustól már a Netflixen is elérhető. Galder Gaztelu-Urrutia,
a film rendezője egy fájdalmas, modern társadalomkritikát tár elénk. A történet korunk egyik főbűnének, a
kapzsiságnak, a mohóságnak kérdéskörét járja körül. A film nagyszerűsége az
egyszerűségében rejlik, az alacsony költségvetésű film egyetlen ingerszegény,
minimalista, sötét környezetben zajlik.
Gordán Dalma írása
Főhősünk, Goreng, az idealista
értelmiségi, egy tanúsítványért cserébe, önként vállalja, hogy egy évet eltölt
a gödörben, ami gyakorlatilag egy függőleges, szintekből álló börtön. Minden
szint egy cellának felel meg, a közepe egy téglalap alakú lyuk, amelynek két
célja van. Egyrészt itt érkeznek a bámulatos ételek gyönyörűen tálalva, amelyek
két percet maradnak az adott szinten, a maradék a következő szintre kerül.
Fontos megemlíteni, hogy szabályellenes ételt megtartani, a szabályszegés
súlyos következményeket von maga után. Másrészt láthatóvá válik a felsőbb és az
alsóbb szintek egy része is. Goreng hamar rádöbben, hogy csak az alatta levő
szintek hallgatnak rá, azonban azok sem értenek a szép szóból, csak a
fenyegetésből, és a félelem veszi rá őket az engedelmeskedésre. Minden szinten
két személy lakik, ahová az egyének egy tetszőleges tárgyat vihetnek magukkal,
Goreng választása a Don Quijote könyvre esik, nem véletlenül. Minden hónapban,
a résztvevők új szintre kerülnek, véletlenszerűen. A túlélési esélyek aszerint
dőlnek el, hogy ki hányadik szintre kerül. Az előkelő ételek mennyisége nem
végtelen, van egyén, akinek jut, míg másoknak nem. Az összefogás, a
szolidaritás csíráit próbálja elültetni társaiban, próbál kommunikálni,
megoldást találni, hiszen ha mindenki annyi ételt fogyasztana, amennyire
szüksége van, juthatna mindenkinek.
A film tökéletesen megtalálja a
kapitalizmus sebét, és forgatja a nézőben a kést. Egyaránt betekintést enged a
felső szintbe, ahol a bőség zavara uralkodik, ugyanakkor átérezhetjük milyen,
ha már üres az asztal és éhezünk. Az érzelmi utazásunk nyitott marad, a rendező
engedi, hogy a néző fogalmazza meg saját válaszait. Mi hogyan bánnunk
egymással? Fitogtatjuk erőnket azokkal szemben, akik a társadalmi ranglétrán
alattunk vannak? Hódolunk annak, aki felettünk? Kicsit elvonatkoztatva, a
járvány idején annyit vásárolunk, amennyire valóban szükségünk van? Netalán
többet? Ha beosztanánk, mindenkinek jutna! (Igen, tudom, nem is Goreng az idealista, hanem én.)
A másfél órás társadalomkritika
gyomorforgató és rendesen arcon csapja a nézőt. Megismeri a gödör törvényeit,
figyelemmel követi a főszereplő elembertelenedésének folyamatát. Nagyon
találónak érzem Petőfi verssorait a téma kapcsán, úgyhogy vele zárom a gondolataim. Jó
elmélkedést. Holá!
“ Ha
majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán! “
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán! “
(Petőfi
Sándor: A XIX. század költői)
U.i. Van film Hollywood-on túl, és hogyha te is a latin
nyelvek szerelmese vagy, ajánlom, hogy eredeti szinkronnal nézd a filmet,
hiszen egyszerűen léleksimogató.