„Végül is a jövőbe fektetünk be”. Cigánytelep nyolctól négyig.

„Végül is a jövőbe fektetünk be” – ezzel zárul Kiss Dávid Cigánytelep nyolctól négyig című naplója. Hogy miért éppen ezzel a mondattal kezdek? Mert végső soron mindennek ez a lényege: a jelenben dolgozunk azon, hogy jobb jövőnk legyen. Tanulunk, gyűjtünk, segítünk, tapasztalunk. De mi van akkor, ha valakinek ezek a folyamatok kimaradnak az életéből? Lehet-e jobb jövője annak, aki nem tudja mitévő legyen ma, holnap? Társadalmi felelősségvállalás és jelenlét, ezek a kulcsszavak. 

Kiss Dávid naplója

A Cigánytelep nyolctól négyig 2011-ben jelent meg először a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadásában. A könyv Kiss Dávid, szociális munkás naplója, amiben a monori Tabán-telepen töltött időszakból nyolc hónapot mutat be. Ez az időszak nem csak a roma integrációs kísérletek kezdetéről szól, hanem az ő integrációjáról is, hiszen ahhoz, hogy segíteni tudjon, meg kellett ismernie a közösséget, és el kellett nyernie a bizalmukat. A napló 2020-ban jelent meg újra a Poket zsebkönyvek kiadásában, sok fiatalhoz eljuttatva így Dávid naplóját. 

A szerző soha nem gondolta volna, hogy a cigánysággal valaha ilyen közeli viszonyba fog kerülni. Mindig is történelem tanár akart lenni, de mivel akkoriban kötelező kétszakosság volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, így a számára akkor még teljesen ismeretlen szociológiát is elkezdte tanulni, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen tetszett neki, hogy emberekkel és társadalmi kérdésekkel foglalkozhat. A fordulat akkor következett be az életében, amikor 26 évesen családgondozói állásra jelentkezett Monoron. Természetesen, mint ahogy azt állásinterjúkhoz illik, elegánsan öltözött fel, de hamar kiderült, hogy a továbbiakban nem sok köze lesz az irodákhoz és öltönyökhöz. Még aznap kilátogattak a monori telepre, ahol kezdetét vette életének egyik fontos szakasza. A fiatal budapesti srác, aki tele volt előítéletekkel, ma, tizenöt évvel később családapa, szociális munkás és a szakterület elhivatott szakembere. 

Kiss Dávid naplója

A családgondozó álláshoz nem járt munkaköri leírás. Hogy mégis miből állt a feladata? Mindenből. Dávid hol igazgató volt, hol gondnok, olykor gépkocsivezető, máskor telefonközpontos, volt ingatlanügynök, bíró, bankár és tanár is. Ételhordó, tanácsadó, pszichológus, rendfenntartó, ügyintéző. A sor itt még nem ér véget, ahogyan a munka sem ért véget délután négykor. A cigánytelepen felgyűlt problémák és terhek nem csak reggel nyolctól délután négyig léteznek, ez pedig hatalmas kihívást jelent a területen dolgozó szakembereknek. És hogy mi motiválja őket? Talán itt is a könyv utolsó mondata adhatja meg számunkra a választ: a jövőbe fektetnek bele, – és itt négy év kevés időnek számít, kár, hogy a politikusok csak ennyi időre terveznek előre… Ez egy olyan terület, ahol lassú a változás, generációknak kell felnőnie, míg láthatóvá válik az eredmény. És igen, ez kitartó munkát igényel, és nem mellesleg nagyon sok pénzt, segítséget, társadalmi felelősségvállalást és jelenlétet. 

Hajdú D. András fotója
forrás: https://jelenlet.maltai.hu/sajto/

Dávid minden héten legalább egyszer azzal szembesül a telepen, hogy megrongálták a közfürdőt és a konténert, amely szociális irodaként szolgál, itt fogadja nap mint nap a helyieket, hogy megosszák a problémáikat, és közösen megoldást találjanak rá. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy ha visszautasít egy kérést, vagy parancsot – mert olykor ez is előfordul –, akkor erőteljes szidásokat és fenyegetéseket kap, vagy akár egy jó nagy „fülest”, amiből bírósági eljárás is lett. Szerencsére a tettlegesség nem a gyakori esetek közé tartozik, és nem ez a jellemző módszer Dávid sürgetésére. A telepiek gyakran esnek abba a hibába, hogy olyat várnak el a „jelenlévőktől”, amit nem olyan könnyű ám telejsíteni, főleg amiatt, mert akkor mindenki sorban állna a konténer-iroda előtt, annyi erőforrás pedig nincs, hogy mindenkinek azonnal megoldják a problémáit. A naplóban el is hangzik a bűvös stratégia, miszerint „úgy kell ígérni, hogy ne ígérjek, úgy kell adni, hogy ne adjak, és ha lehet, még lelkifurdalásom se legyen, ha nem muszáj”, ami hát valljuk be, csak leírva hangzik jól, és közel sem ilyen egyszerű, főleg, amikor arról kell dönteni, hogy étellel vagy fával segítsék a telepieket. Persze a hosszútávú cél az, hogy aki ma ezeket nem tudja magának megteremteni, később képes legyen rá. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra. 

A szegregáció mellett az egyik legnagyobb probléma, hogy a telepen élőknek nincs jövőképük, legjobb esetben is csak a holnappal foglalkoznak. Emiatt gyakran eladósodnak, lopásra és egyéb bűncselekményekre kényszerülnek, nem foglalkoznak a saját maguk és gyermekeik egészségével, és mindent az ösztöneik és az indulataik vezérelnek. De hogy is legyen jövőképük, ha szinte alig van kapcsolatuk a külvilággal, ha nem ismerik a lehetőségeket, nem tudják hogyan lehet másképp élni. Ezért van szükség a szakemberekre, mentorokra, önkéntesekre, a „jelenlévőkre”, akik közelebb hozzák számukra a külvilágot, és megpróbálnak életképesebb körülményeket kialakítani, és fokozatosan elérni a romák felzárkóztatását. „Nem szabad elengednünk a rászoruló emberek kezét. Ha ezt tesszük, nincs esélyük ebben a világban. Olyan szintű szellemi, fizikai, anyagi, szociális elmaradásuk van, amit segítség nélkül nem tudnak leküzdeni” – hangzik el a könyvben. 

Hajdú D. András fotója, forrás: https://jelenlet.maltai.hu/sajto/


A napló 2020-ban jelent meg újra a Poket zsebkönyvek kiadásában, így jelenleg magyarországi Poket könyvautomatákból, illetve az online weboldalukról vásárolható meg. A könyv profitját Nyári Oszkár, roma színész által alapított Karaván Színház kapja meg, ugyanis több hátrányos helyzetű tehetséges fiatalt is foglalkoztat a színház. 

A monori cigánytelepen, Tabánon 2004-2005 óta van jelen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, fő programjuk az úgynevezett Jelenlét program, ami lényegében abból áll, hogy jelen vannak, és segítenek a szegregált közösségek és mélyszegénységben élő egyének személyes és intézményes ügyeiben egyaránt, és az életük részévé válnak, példát és irányt mutatva ezzel a „jelenléttel”, mindeközben a közös problémafeltáró munkával segítik a telepen élők felzárkóztatását és integrációját. Az elmúlt évek során sikerült elérni, hogy a monori cigánytelepen csökkenjen az évismétlő diákok száma; hogy növekedjen a továbbtanuló diákok aránya; hogy a tizenévesek középiskolába járjanak és szakmát tanuljanak, még mielőtt családot alapítanának, sőt, ma már diplomás fiatalokra is van példa. Ezek a fiatalok már nem a szüleik életformáját örökítik tovább, hanem remélhetőleg képesek lesznek egy jobb életet kialakítani. 


Írta és ajánlja: Bocz Henrietta 


Ajánlott anyagok:

1. Beszélgetés Vecsei H. Miklós színész és Kiss Dávid, a mű szerzője között az élményekről. Ajánlom mindazoknak is, akiknek nincs lehetőségük elolvasni a könyvet, vagy ha még nem biztosak benne, hogy elolvasnák:

Népszerű bejegyzések