2013. január 20., vasárnap

Beat-korszak Erdélyben

ProMinoritate 2012 / 4

Kiss Dénes

A ProMinoritate legfrissebb száma a (kisebbségi) identitás és a zene kapcsolatával foglalkozik. Az erdélyi magyar „könnyűzenével” kapcsolatos három szöveget is tartalmaz, két tanulmányt és egy interjút. Mindhárom szöveg a romániai magyar könnyűzene kommunizmus-beli korszakával kapcsolatos, amelyre a szerzők és az érintettek inkább a beat-zene és beat-korszak megnevezést használják.

A két tanulmány alapvetően a nyugatias hangzású, de ekkor még nyugaton is új könnyűzenei irányzatok hazai meghonosodásának intézményi feltételeit mutatja be. Az új, néha igencsak zajos irányzatokat a nyugati felnőtt társadalom sem fogadta be zökkenőmentesen, mit kezdhetett vele akkor a szocialista kultúrpolitika? A tanulmányokban erről kirajzolódó kép valójában nem okoz meglepetéseket, bár a fiatalabb generációk számára sok új információt nyújt. Végül is nem meglepő, hogy egy olyan rendszerben, amelyben az intézményi keretek maximálisan a hatalom ellenőrzése alatt álltak, még az ilyen „underground” jelenségek számára is felülről kellett kereteket kialakítani és működtetni – és hát mi lehetett volna erre alkalmasabb kezdeményező intézmény, mint KISZ, azaz a Kommunista Ifjak Szövetsége? Az pedig már csak természetes, hogy a dalszövegeket illetően cenzúra működött, mint ahogy azon sem lepődünk meg, hogy voltak javasolt (előírt?) témák, valamint hogy inkább a könnyedebb műfajok honosodtak meg. Legalábbis kezdetben.

No és amint a tanulmányokból megtudjuk, a romániai beat-zene történetének volt egy markáns (?) romániai magyar fejezete. Amely a székelyudvarhelyi Siculus táncdal-fesztivállal kezdődött, és bár ez négy év után megszűnt, a helyét más fesztiválok vették át. A fesztiválok anyagából nem egyszer sikerült lemezt is kiadni, valamint a tévé magyar adásába is bekerülni. A jelenséget felkapta az ifjúsági média is (na ná, hogy az Ifjúmunkásról van szó), amelyben rendszeressé vált a zenei rovat, így egyfajta zene-kritika is kialakult. Fesztiválok, lemezkiadás, média-jelenlét – ezek együtt viszonylag nagyszámú énekes és együttes számára lehetővé tették a szélesebb közönség előtti bemutatkozást, sztárrá válást.


Nem hiszem, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy a 70-es, 80-as években az erdélyi magyar kultúrának egyik fontos összetevőjévé vált a magyar könnyűzene / rock-beat zene. Miközben szép számban voltak forgalomban az Omega és az LGT lemezei is, a magyar nyelvű zenei felhozatalban sajátos, de legalábbis jól elkülönülő színfoltot képezett a Metropol, a Concorde, a Vox T, a Reflex vagy az Autostop MS. Azt hiszem, hogy ezek a nevek a maguk korában szélesebb  körben voltak ismertek, mint ma bármelyik erdélyi énekesé vagy együttesé. (És ha ez így van, az bizony azt is jelenti, hogy a kegyetlenül korlátozott és cenzúrázott, és mindennek tetejébe erősen kisebbség-ellenes szocialista kultúrpolitika és média hatékonyabban termelt ki erdélyi magyar sztárokat, mint napjaink szofisztikált média-ipara és showbiznisze).



A történészi tárgyilagosságra törekvő tanulmányokhoz képest a Nagy Máriával készült interjúban a korabeli könnyűzenei szcéna világának szubjektív megélésével szembesülhetünk. A gyergyóremetei születésű lány egy csíkszeredai együttes énekeseként a szokásos erdélyi magyar könnyűzene-énekes karriert futja be, különböző vetélkedők megnyerésétől a magyar nyelvű rádió és tévé-adásokig. De míg a legtöbb esetben egy  korabeli magyar énekes-karrier nagyjából eddig tartott, Nagy Máriára egy országos tehetségkutató tévé-program keretében felfigyel Adrian Păunescu, akinek a Cenaclul Flacăra elnevezésű nagy sikerű (ám a magyarok körében hirhedt) műsora révén válik országosan ismertté. Innen kezdve a román tévé viszonylag gyakori szereplőjévé válik, később Egyiptomba szerződik, majd egy hazatérési kísérlet után továbbra is az arab államokban énekel, végül Franciaországba kerül.


A történet egyrészt jól tükrözi a fentiekben vázolt intézményi környezet működését – egy tehetséges, pop-sztárságra vágyó fiatal karrierjének különböző állomásait, az ezek közötti lépdelések személyes megéléseit. Számomra ebben a történetben főleg az a természetesség volt elgondolkodtató, amellyel egy művész-törekvésű fiatal a legkeményebb diktatúra szabta korlátokat megélte. Azt hiszem ez az interjú az ügynök-kérdésben vitatkozók számára is tanulságos lehet, illetve mindazok számára, akik ma a kommunista diktatúrában megkötött egyéni alkukról elmélkednek. Az énekes-ambíciójú lány habozás nélkül, teljes természetességgel kapcsolódik be Păunescu műsorába, és bár nem szereti, ha a vezér propagandát csinál a színpadon, nem ezért hagyja ott, hanem anyagi ügyek miatt. A külföldi szerződések megkötésekor a Securitate nyilván „megkérte”, hogy jelentsen, de ezt nem vette különösen szívre – „mondtam: természetesen, természetesen”, de erre nem kellett sor kerüljön. A művészek ugyanis egymás között nem beszélgettek politikáról, egyszerűen nem érdekelte őket. És a paradoxon az, hogy erre nem is volt szükség, mert a műfaj önmagában egyfajta lázadókká tette őket. Legalábbis egy részüket.

A romániai magyar könnyűzene a ProMinoritate szóban forgó számának csak egyik témája, e mellett találunk  benne egy tanulmányt a nyolcvanas évek Jugoszláviájának rockzenéjéről, az ukrajnai ukrán nyelvű zenélésről, a zene szerepéről a magyarországi szlovákok identitásában, valamint egy összehasonlító elemzést tíz kelet-európai kisebbség zenekultúrájáról. A lapszám tartalomjegyzéke:

Kisebbségi identitás és zene

NURSE, Lyudmila - SIK Endre: Zene és identitás
NURSE, Lyudmila: A zene szerepe a magyarországi szlovákok etnikai identitásában

Magyar könnyűzene a Ceauşescu-érában
DEMETER Csanád: A romániai magyar könnyűzene bölcsője
CSEKE Gábor: Az Ifjúmunkás Matinék. "Extázis" a romániai hatalom palástja alatt
COSMEANU, Marius: Egy magyar énekes "nemzetközi" karriere a Ceauşescu-érában.
Interjú Nagy Mária énekessel

Etnorock
SZERBHORVÁTH György: A politizáló rockzene a nyolcvanas évek Jugoszláviájában
STIER Gábor: Ukránul zenélni küldetés. Erősödik a nemzeti öntudat, a show-biznisz nyelve azonban ma még az orosz

Szemle
PÁL Zoltán: Út a futballpályától a hídig
Borsi-Kálmán Béla: Megközelítések II. Tanulmányok, esszék, beszélgetések, Lucidus Kiadó Kisebbségkutató Könyvek, Budapest, 2012, 256 oldal
MÁTYÁS Zoltán: Az urbanizálódás kérdése Szentegyházán
DEMETER Csanád: Így lettünk Város. "Valhica" várossá válása (1968 - 1989), Státus Kiadó, Csíkszereda, 2012, 172 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése