Körön kívülinek lenni avagy a kiközösítés tanulmányozása - TUDEK 2014, I. díj
Palatka Kamilla - de Vries Anna
Maria
A mobbing gyakran ismétlődő
pszichológiai terror. A gyakran ismétlődő mobbing-on, azt kell érteni, hogy
legalább egyszer és minimum egy fél éven keresztül tartó cselekedetek
sorozata, amely egy egyén vagy egy közösség részéről irányul az ,,áldozatra”
vagy ,,áldozatokra” és ezeknél mentális vagy fizikális kórtani jelenséghez
vezet. A mobbing meghatározása dr. Heinz Leymann német munkapszichológus nevéhez fűződik. Mobbing áldozatokká válhatunk:
- a jó hírnév fenntartása
- iskolával kapcsolatos effektusok
- testi egészséggel kapcsolatos tényezők
Ha
eltérsz az átlagtól, akkor gyakran válhatsz mobbing áldozattá. (bevándorlók,
testi hibások, más vallásúak, vagy különleges külsejűek...) (első hipotézis)
A gyerekek ösztönös
kíváncsisággal közelítenek mindenhez, ami más, ami eltér a megszokottól.
(Példa: egy sérült madarat gondozásra szoruló élőlénynek látnak). Egy idő után,
azonban – és ez leginkább közösségekben domborodik ki erőteljesen – az addig
ösztönösen elfogadó és gondoskodásra kész gyereket osztályozni, bírálni, kritizálni
kezdik társaik és teret engednek a kiközösítés játékának. Mindig vannak olyan
gyerekek, akik nem felelnek meg az „átlagnak”. (fizikailag, beszédmód miatt,
anyagi átlagszínvonal elhelyezkedés miatt, stb.) A gyerekek a szülőktől kapnak
mintaképet és a szülők ezt az érzetet tudat alatt vagy tudatosan adják át.
Sokszor a pedagógusok nem tudnak a gyerekek érzelmi világuk sérüléseiről, mert
ez inkább szüneteken nyilvánul meg, órákon kevésbé.
A társadalom az agressziót,
valamint az erőszakot elítéli, bár az ember a siker eléréséért bármit hajlandó
megtenni. A médiában látott nagy számú gyilkosság és más erőszakos cselekmények
a fiatalokat egymás fájdalmas szenvedése iránt egyre közömbösebbé teszi, ami
nagy baj és ez idővel egyre súlyosabb lesz. A társadalomnak le kell
csökkentenie és tennie kell valamit az agresszivitás ellen. Az agresszív
gyermekből gyakran válik antiszociális felnőtt. Sok a frusztrált fiatal is,
akik általában beilleszkedési gondokkal küzdenek és kudarcaik miatt felhalmozódó
ellenséges indulataikat agresszióval pótolják. Ezek válhatnak áldozatokká, vagy
esetleg ők maguk, akik egy kifinomultabb, rejtettebb formában megnyilvánuló pszicho
terrorral vezetik le. Valószínű, hogy viselkedésük mögött lelki gondok vannak,
rossz családi viszony, szeretet hiány. (Általában, ha a fiatal a konfliktusait
a saját szüleivel sem tudja megoldani, akkor nagy esély van arra, hogy
társaival szemben sem tudja kezelni konfliktushelyzeteit.) Lehet, hogy ezt
sokan nem gondolják, de a mobbingot, a pszichoterrorizáló magatartást a
fiatalok nagyrészben az iskolában sajátítják el. (Gyakran, akik úgymond
kigyógyulnak ebből, társaságkerülőkké válnak.) Sokan először az „áldozatukat” szórakozásból
szemelik ki, vagy, hogy egy közösség tagjává váljanak, kerüljék a kívülálló
szerepet. Az „elkövetőkre” jellemző, hogy többnyire nem éreznek bűntudatot, nem
vállalják tetteik miatt a felelősséget, nem gondolnak bele a következményekbe.
Ha egy diák gyakran hiányzik az iskolából, az akár arra is utalhat, hogy „terrorizálják”
az iskolában és már nehezen bírja a sértegetéseket. Sokszor könnyebb az „áldozatoknak”,
ha a társaikat hibáztatják a kiközösítés miatt, nem pedig magukat okolják és
arra gondolnak, hogy érdemtelenek társaik szeretetére.[1]
Ha nem
jó körön kívülinek lenni, akkor észrevehető, hogy mindenki harcol a kívülálló
szerep ellen, így fennáll a veszély, hogy egyedül maradsz (második hipotézis)
A tömegkényszer
főképp a kamaszoknál lép fel. De mi lehet ennek a kiváltó oka? A tömegkényszer
alatt arra gondolunk, hogy egy személy elnyomja saját véleményét, személyiségét
és csoportja többi tagjához akar igazodni. Ez a jelenség lehet tudatos vagy
tudat alatti. Nagyon gyakori és örökzöld probléma ez a fiataloknál. Ez azért
fordul elő olyan sokszor, hogy könnyebben illeszkedjenek be egy társaságba és
ne tűnjenek fel negatívan. Ezért ugyanolyan stílusú vagy márkájú ruhákat hordanak,
mint a többiek, ugyanolyan nézeteik vannak, vagy cigarettáznak, drogoznak, alkoholt
fogyasztanak, mert ez számít „menőnek”. Sok esetben ezek mind tudatlanul
történnek, mivel a többiek véleményét a sajátjuknak észlelik. Sajnos
előfordulhat az is, hogy tudatosan csinálják, és még ha nem is akarnak kábítószerezni
vagy túlsúlyban alkoholt fogyasztani, a csoporthoz tartozásért mindezt
megteszik. Vitáknál is gyakran előfordul ez a helyzet, mivel még ha nem is
értenek egyet a többiekkel, hallgatnak, mert félnek a többség reakciójától, és
átveszik az ők véleményüket, hogy szerettessék meg magukat velük. A legtöbb
embernek korral sikerül túllépni ezeken a tömegkényszereken, de egyesek egy
életen keresztül szenvednek emiatt. (Ezt igazolja a 3. Hipotézis) Egyik
leggyakoribb oka a magabiztosság, önbizalom hiánya. A tinédzserek általában sok
ismerősre vagy barátra vágynak, mivel egyre inkább eltávolodnak családjuktól. A
baráti kör sok esetben a fiatalok számára egy pótcsalád, ahol biztonságban
érzik magukat, és ahhoz, hogy ne veszítsék el ezt, alárendelik magukat a
többieknek. Azért, hogy ,,kigyógyuljon” ebből egy érintett személy, bíztatni,
meghallgatni kell és hagyni kibontakozni. Példa: Ebben az esetben az ember
hasonlítható a bárányokhoz, megvan benne a csoportkényszer, amit tesz az egyik,
ha hasznos, ha nem, azt követi, csak hogy tartozzon a többiekhez, legyen neki
is egy társasága. 2009-ben a
Transzfogarasban egy nyáj egyik tagja, megijedve a vihartól, beugrott a
szakadékba, a többi bárány pedig utána vetette magát.
Általában
az emberek másképp viselkednek egy csoportban, mint amikor egyedül vannak, egy
jelenség, ami nem csak kamaszkorban van jelen. Mindenkinek megfordul legalább
egyszer a fejében, hogy mit gondolnak róla az embertársai, ha egy bizonyos
magatartást nyilvánítanak egy helyzetben vagy véleményt nyilvánítanak ki.
Például, ha mindenki egy együttes új albumáért rajong, ösztönösen megjelenik az
a kényszer, hogy mégis megvásároljuk vagy letöltsük ezt, csak, hogy témában
lehessünk, persze ez nem minden esetben negatív, mert lehet jó célból is, mint
például környezetvédelem, állatkínzás ellen, stb., és ez jó esetben
összekovácsol egy társaságot.[2]
Ha valaki mobbing áldozattá valaki, akkor könnyen előfordulhat, hogy negatívan
dolgozza fel problémáit (harmadik hipotézis)
A mobbing alatt lévő fiatalok
eltapossák magukat, lelki sérülésük van és ezt egyedül akarják helyrehozni, de
sajnos azt lehet tapasztalni, hogy negatív dolgokhoz folyamodva keresik a
kiutat. (De bárki felteheti magának azt a kérdést, hogy, ha ő lenne ilyen
szituációban, vajon, hogy oldaná meg?) Ez nagyon sok fiatalon nem látszik,
mivel azt mutatják, hogy az életük rendben van és boldogok. Hazudni kezdenek
szüleiknek, drogokhoz és alkoholhoz folyamodnak azért, hogy saját magukat
boldogítsák, de ezek a dolgok csak pillanatnyi boldogságot okoznak vagy még azt
sem. Sajnos sok esetben ez már egy nehezen visszafordítható állapot. Nem
annyira súlyos önbántalmazás például a test megváltoztatása (lefogyás,
tetoválás), a külső megváltoztatása (hajfestés, öltözet). Ezt bizonyítja az
esettanulmányunk is, valamint kérdőívünk hatodik pontja is. Mivel önképük,
önbizalmuk egyre jobban csökken, gyakran olyan dolgokat tesznek, amiket
önmaguktól nem tennének és a média által felmutatott ideálok miatt gyakran válnak
anorexiásokká, plasztikáztatják magukat (megnagyobbítják mellüket, zsírleszívás,
orrműtét), azzal a reménnyel, hogy így majd felfigyelnek rájuk. A kutatások
szerint Magyarországon évente körülbelül 15-20 ezren fekszenek plasztikai
sebész kése alá, azonban pontos statisztika nincs erről. Sajnos napjainkban ez
már divattá vált. Sokan a pszichikai szenvedést testi bántalmazással hozzák
egyensúlyba, ami súlyosabb esetekben öngyilkossághoz vezethet. Vajon miért
választják ezeket a módszereket, hogy feldolgozzák lelki sérüléseiket, ha
számos hatékonyabb, pozitívabb feldolgozási lehetőségek is vannak.
Esettanulmány
Egy 15 éves lánnyal beszélgettünk, aki
nyitottsággal és őszinteséggel beszélt az életéről. Először is a lány nagyon
hamar fejlődött, a többi lányhoz képest, nagyobb volt a melle, pattanások
jelentek meg az arcán, és ezért az osztálytársai csúfolták. Nem mutatta, hogy
zavarnák őt a sértegetések, de a lelke
mélyén nagyon is zavarta és ahhoz, hogy ezeket feldolgozza és ne érdekelje,
megfestette a haját, tetoválást csináltatott, erősebb sminket kezdett használni
és azt gondolta, hogy így talán el fogják őt fogadni az emberek. Mivel az
osztályban nem találta helyét és a vele egyidősök körében sem, nagyobbakkal
kezdett barátkozni, és ahhoz, hogy nekik megfeleljen olyan dolgokat csinált,
amik lehet, hogy nem következtek volna be ilyen fiatal korban: alkohol, bulik,
drogok. Két éves volt, amikor az apukája elköltözött egy másik városba és így
anyukájával és nagymamájával lakott. Mivel anyukája nagyon sokat dolgozik, nagy
részben a nagymamája nevelésére szorult, így az anyukájával nem került közeli
kapcsolatba és lehet, hogy emiatt is töltött olyan sok időt barátaival. Nem
kapott elég figyelmet anyukájától, ezért egy alkalommal úgymond megszökött
otthonról és nem ment haza, ezt megkérdeztük, hogy miért csinálta és erre azt a
választ kaptuk, hogy csak azért, hogy rá is figyeljen már valaki. Az iskolába
nem akart menni, nem szívesen találkozott olyan emberekkel akik csúfolták még
az öltözéke miatt is, hogy régi a kabátja, cipője, nem márkásak a dolgai és még
lopással is megvádolták. Iskolát váltott, remélve, hogy ott majd jobban el
fogják őt fogadni. Azt állította, hogy az új környezetben is önmagát adja, bár
próbálja magát egy kicsit visszafogni. Azt mondta nekünk, hogy volt már példa
arra, is, hogy a fiuk kihasználták őt, ami csakugyan nagyon megviselte. Állítása
szerint buli követi a bulit és rengeteg időt tölt a barátaival, amit az
anyukája nem tud korlátozni, mert ő úgyis azt csinál amit jónak lát. Egy nap az
anyukája drog hatása alatt találta és nyomban kihívta a mentőt, és pár
vizsgálat után, megállapították, hogy drogfüggő és a pszichiátriára került.
Három hetet töltött ott, ami számára maga volt a halál. Többször lekötötték,
sok nyugtatót kapott és csak pár jelenetre emlékszik. Azt állította, hogy azelőtt
is depressziós volt, de miután kijutott még jobban elveszettnek érezte magát és
úgy érezte, hogy senki sem áll mellette, senki sem érti meg, mindenki csak
sajnálatból közeledik hozzá és sajnos ez az érzés a mai napig megmaradt benne.
Mindenki bolondnak nézte őt, tetoválást is csináltatott ezután magának, ami
erre az időszakára emlékezteti. Amíg a pszichiátrián volt 12 kg-t fogyott,
gyógyszeres kezelést kapott utána is, amitől dependens lett és most már reszket
is. A sokktól, amit a bezártság, a környezet adott neki paranoiás lett és még
most is fél egyedül lenni, egyedül maradni bárhol is. Zavarododttság látszódott
az arcán, amikor halkan azt mondta, hogy ő mielőtt bekerült volna a
pszichiátriára öngyilkos akart lenni és folyamatosan vagdosta magát. Megdöbbenve
hallgattuk a történteket, miután megkérdeztem tőle, hogy akkor most leszokott a
drogokról? Azonban hatalmas fájdalmat éreztem, amikor azt mondta, hogy ő egy
drogfüggő a mai napig is. Minden nap be van drogozva és még az iskolában is
fogyaszt kábítószereket, mert képtelen nélkülük élni. Pénzt a káros
szenvedélyekre már drogtovábbítással is keres. Amiből tudni lehet, hogy nagyon
nehéz kiszállni. A beszélgetés végén utolsó kérdésként azt tettük fel, hogy
hogyan látja ő az életét. Válaszként a következőt kaptuk: ,,Pszichés betegnek érzem magam, mások is
annak tartanak, és úgy érzem, hogy túl sok mindent láttam és tapasztaltam az
életben, amit lehet, hogy nem kellett volna ilyen hamar, vagy akár soha”.
Konkluzió: sajnos ő ezzel a helyzettel nincs egyedül, nagyon sok
fiatal hasonló sorssal kell megküzdjön, amiből ritkán van kiút. Ők a társadalmi
intolerancia áldozatai. Sokan elgondolkozhatnak azon, hogy mielőtt kiközösítik,
sértegetik az embereket, milyen következményekkel jár. Legyenek önök, legyetek
ti azok, akik ezt megelőzik, megelőzitek és egy egyszerű elbeszélgetés, meghallgatás
is már nagyon sokat számít, mert ezek a fiatalok csupán megértésre és
szeretetre vágynak. A társadalom fejlődésével az
emberek egyre elfogadobbá válnak, azonban mindig fennáll ez a veszély a
kamaszokra nézve. Mintaképük a szülők, akik tehetnek ez ellen, toleranciát
mutatva gyermekeiknek.[3]
A kérdőívek kiértékelése
Kérdőívünket 82 diák töltötte ki,
42 fiú és 40 lány, 15 éves kortól 18 éves korig. A kutatást iskolánkban, a
Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végeztük.
A diákok többsége (64%) érezte
már magát kiközösítve és a hozzáállásuk megváltoztatásával próbáltak javítani
ezen (67%). Azonban voltak olyanok, akik elfogadták helyzetüket, beletörődtek
szituációjukba (12,1%), olyanok is, akik a külsejükön változtatnának, és
legkevesebben pedig másokban keresik a hibát. A harmadik kérdésnél (Mit gondolsz, hogy milyenek a mobbing áldozatok?/Kik válnak azokká?)
41,2%-a, úgy gondolja, hogy azok lesznek mobbing áldozatok, akiknek más a
felfogásuk a többiekénél és 23,7% újból a külsőre tér ki. 14,4%-a az anyagi átlagszínvonal
alatt vagy felett helyezkedőket tartja „áldozatnak”, azonban a kilencedik
kérdésnél 76%-a a diákoknak azt válaszolták, hogy nem érdekli őket egy személy
családjának a jövedelme. Egy pozitív csalódás volt, hogy csak 7,2% tartja a
bevándorlókat mobbing áldozatoknak. A Bolyai-s diákok 48%-a ismer 1-2 mobbing
áldozatot, míg sajnos 36% több, mint kettőt, ennek ellenére 88%-a nem látja
akadálynak egy érintett személlyel való barátkozást. De akkor mégis miért nincsenek
barátai egy mobbing alatt lévő fiatalnak? Ezen érdemes elgondolkozni. Az
eredmények szerint az „áldozatokra” általában személyiségzavarok jellemzőek, míg
a testi bántalmazások esélye nagyon kicsi (8,8%). Egy kívülállónak a
beilleszkedésben legjobban a saját társaságunk bevonásával lehet segíteni, de
voltak olyanok is (5%), akiket nem érdekel. Kérdőívünk utolsó pontja azt
eredményezte, hogy a diákok 64%-át érdekli más véleménye és 20%-át egyáltalán.
Jó, ha a tanulók meg tudják találni a középutat, mert egyik extrém sem jó,
legyen egy bizonyos mértékben önbizalmuk, de adjanak a jó indulatú tanácsokra vagy
véleményekre is.
Állítsuk meg a mobbingot az iskolában
Mottó: ,,Az erőszak részben pont azért folytatódhat, mert az emberek úgy érzik,
tehetetlenek vele szemben. Ennek ellenére a helyzet nem reménytelen, az emberek
képesek a változásra és a fejlődésre, az általuk tapasztalt világ nem kőbe
vésett, megváltoztathatatlan realitás.”2
(Allan
Creighton-Paul Kivel)
Az iskolai erőszak témakörében
tartozó fogalmakat a magyar szakirodalom a következőképpen csoportosítja:
Bullying (agresszivitás):
olyan agresszív viselkedési forma (erőszakoskodás, zaklatás, terrorizálás),
amely ismétlődő jelleggel irányul gyenge, magányos egyénre, akinek nehézségei
vannak önmaga megvédésében.
Bullyingáldozat: olyan
személy, aki gyakran, illetve ismétlődő jelleggel válik negatív, támadó,
erőszakos, zaklató, megfélemlítő akció célpontjává, áldozatává. Védekezésre
való képtelenség jellemzi.
Iskolai erőszak (school violence): az agresszív
viselkedés egyik fajtája. Olyan negatív cselekedet, mely a tanulók egymás közti
viselkedésében nyilvánul meg. A tanulók tanárokkal vagy más iskolai alkalmazottakkal,
a tanárok tanulókkal (esetleg szülőkkel) szembeni erőszakos viselkedésében
nyilvánul meg. Az iskola világában a verbális, a fizikai és pszihikai erőszak
számos formában regisztrálható.5
Iskolai zaklatás (school bullying): az
agresszív viselkedés egyik fajtája, amelyben a diákot egy vagy több társa
(illetve egy vagy több személy) ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív
cselekedetnek teszi ki. Negatív cselekedetnek minősíthető, ha valaki
szándékosan sérülést vagy kellemetlenséget okoz, vagy próbál okozni.
Megkülönbözthető: közvetlen zaklatás (ahol az áldozatot nyílt támadás éri),
illetve közvetett zaklatás (ahol az áldozatot kiközösítik, szándékosan kizárják
a csoportból).
Viktimizáció (victimization):
meggyötrés, elnyomás. Mások meggyötrése, elnyomása, zaklatása, megfélemlítése.
Viktimizációs veszélyeztetettség: másokra
nézve veszéllyel járó, kellemetlenséget, megalázást hozó, áldozattá-sértetté
válást okozó negatív kockázati tényező, viselkedési forma.
Zaklatás: az
agresszív viselkedés egyik fajtája. Akkor beszélünk zaklatásról, ha a három
speciális feltétele jelen van: az agresszív viselkedés vagy sérelem okozása
szándékos, ha ismétlődően és hosszú időn követik el, olyan interperszonális
kapcsolatban zajlik, ahol a hatalmi egyensúly hiányzik (egyenlőtlen
erőviszonyok alakulnak ki).
1.
Csoportkohéziót
erősítő oktatásszervezési módszerek. Ez azt jelenti, hogy az
együttműködést, nem pedig a versenyzést helyezik előtérbe az iskolákban. Ezt a
módszert a szociálpszichológus Elliot Aronson írta meg a könyvében. Ez a
módszer abból áll, hogy a diákok kisebb csoportokban dolgoznak, ahol egymás
tudását kiegészítik és sokféle hátterű, nemű és képességű diák csoportosan
oldja meg a feladatokat. Aronson szerint az iskola képes egy bizonyos korban
felülírni az otthonról hozott, berögzült szokásokat, hiszen: ,,Az otthon, a
szülők csakugyan fontosak, és amit a szülők otthon tesznek abba amúgy se
szólhat bele az iskola. Ám egy bizonyos életkorban, például a 9-11 éves
gyerekek egymástól tanulják a legtöbbet, és éppen az iskolában. (...) Az
iskolának nem olyan helynek kell lennie, amely arra tanít, hogyan védjük meg
magunkat, hanem arra, hogy ott szeressük meg a tanulást, és mindenfélét
megtanuljunk. Az iskolában nem lehet helye az erőszaknak. Tényleg sokan
aggódnak, hogy ha a napi versengés hevességét kicsit mérsékeljük, olyan
tapasztalatoktól fosztjuk meg a diákokat, amelyek nélkülözhetetlenek a
versenyorientált életben való boldoguláshoz. Ez számomra ugyanolyan
meghökkentő, mintha egy 150 kg-os ember azon aggódna, hogy túl gyorsan le fog
attól fogyni, ha cukor helyett mesterséges édesítőszerrel inná kávéját.”
2.
Felvilágosítás,
toleranciára nevelés, kölcsönös tiszteletre nevelés, öntudat nevelő, megerősítő
(empowerment) ifjúsági csoportok. Ez abból áll, hogy a tantárgyak
oktatása mellett, több iskola kellene átfogó programokat szervezzen, melyek
felhívják a figyelmet az erőszakra, és erőszakmentes kommunikációs és
konfliktusmegoldó technikákat közvetítenek.5
3.
Sokat segítenek a különböző diák tanácsok, ahová bárki mehet és ott
barátokra találhat.
4.
Több iskolán kívüli projekt, kirándulás,
osztályfőnökökkel, tanárokkal együtt.
Dolgozatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy felfigyeljenek a diákok,
valamint a tanárok a probléma súlyosságára, csökkenteni akarjuk az iskolákban
kialakult lelki, testi erőszakot. Több iskolában be szeretnénk mutatni dolgozatunkat,
saját, rövid filmünkkel és gyerekek által jól ismert rajzfilmek jeleneteivel.
Ezt 5-8 osztályos és 9-12.-es diákoknak szeretnénk előadni. Célunk, az lenne,
hogy a diákok rájöjjenek arra, hogy senki sincs egyedül problémáival, mindeg
van remény, ,, A világ nem kőbe vésett,
megváltoztathatatlan realitás.” (Allan Creighton-Paul Kivel)
Bibliográfia:
Karl E. Dambach: Pszihoterror (mobbing) az iskolában.
Akkord Kiadó, 2001.
Alain Louyot: Gyermekek fegyverben. Pont Kiadó, 2000.
Hárdi István (szerk.): Az agresszió világa. Medicina
Könyvkiadó, Bp. ,2000.
Stop iskolai erőszak, kiadványt összeálította Juhász Borbála,
tördelés, szerkesztés Pilcsik Tünde, felelős kiadó: Regina alapítvány
Dokumentumfilm: Hilf mir! Jung,
pleite, verzweifelt...
