„Terrorizmus” és „civilizáció”: a dzsihádizmus mint „decivilizációs” folyamat
A Charlie Hebdo elleni sokkoló merénylet számos problémát felvetett, vagy újra aktualizált. Az egyik újra napirendre kerülő kérdés az, hogy nyugati társadalmakban született, ott szocializálódó egyének minek a hatására kapcsolódnak egy olyan mozgalomhoz, amelynek nevében olyan brutalitású tetteket követnek el – nyilvános lefejezések, tömeges mészárlások, nemi erőszakok – amelyek az őket kibocsátó, viszonylag erőszakmentes társadalmakban már majdhogynem az „emberi természettel” összeférhetetlennek tűnnek. És mivel magyarázható, hogy e tapasztalatok birtokában nem kevésbé brutális terrorakciókkal saját kibocsátó társadalmuk ellen fordulnak. Ezt a kérdést vizsgálja Michael Dunning „Terrorizmus” és „civilizáció”: a dzsihádizmus mint „decivilizációs” folyamat” című tanulmányában.
Dunning e kérdésre Norbert Elias figurációs, avagy folyamatszociológiájára támaszkodva keresi a választ. Elias fő művének, „A
civilizáció folyamatának” központi gondolata, hogy a nyugati társadalmakban egy
„civilizációs folyamat” ment végbe, melynek lényege, hogy „ az emberek a külső társadalmi kényszerek hatására
olyan önkontroll-mechanizmusokat alakítanak ki, amelyeknek köszönhetően fokozatosan
elfojtják magukban az erőszakon alapuló „állatias” és „civilizálatlan”
viselkedéselemeket”, köztük a támadókedvet, az agresszivitást is. A folyamat oka
az állam és a társadalomszerkezet hosszú távú megváltozása, olyan irányba
történő átalakulása, melyben az egyre fokozódó kölcsönös függőség a társadalmi tér pacifikációját
eredményezi. Ez a folyamat azonban nem lineáris és nem irreverzibilis: a
társadalmi viszonyok ellentétes irányú változása, az erőszak központi
monopolizációjának gyengülése „decivilizációs” folyamatot indíthat el – Dunning
szerint ilyesmi történik az Iszlám Állam által uralt területeken.
A fentiek azonban
még nem magyarázzák azt, hogy a viszonylag erőszakmentes társadalmak egyes
tagjai miért fordulnak el társadalmuk „civilizált” kultúrájától. Ezt a
jelenséget egy további Elias-i fogalompár, a beágyazottak és kívülállók (established and outsiders) segítségével magyarázza, melyek a különböző társadalmi csoportok politikai
hatalomhoz való viszonyára vonatkoznak. Beágyazottak alatt a hatalomhoz közel
állók értendők (akik egyúttal az abból kirekedő csoportokat kulturálisan is
hajlamosak alsóbbrendűnek tekinteni), a kívülállók a „jelentőségteljes politikai cselekvés”
lehetőségétől eleső csoportok, akik viszont válaszként helyzetükre alternatív cselekvési
lehetőségeket kereshetnek.
Az elemzésben Dunning –
az Elias-i alapfogalmak tisztázása után – röviden összefoglalja a dzsihádizmus
és a szíriai és iraki „dzsihádista terrorizmus” történetét, majd párhuzamot von
a mai nyugati dzsihádisták és az első világháború utáni német Freikorps tagjainak története között. Utóbbiak
egy része a háború befejeztével litván biztatásra elhagyta Németországot, hogy a kommunisták ellen harcoljon, majd később visszatérve saját
országuk titkos terrorszervezeteinek melegágyává válnak. Az Elias által három
évtized alatt lezajló „brutalizációs folyamatként” leírt történet segíti Dunning-ot
abban, hogy a dzsihádhoz történő csatlakozásokra egy általánosabb jelenség
eseteként keresse a választ, és rávilágítson, hogy „a saját
hazájukba hazatérő, majd azt megtámadó harcosok problémája nem új keletű”.
A terrorizmussal
kapcsolatos további elemzések magyarul:
Péter László: Privatizált erőszak - a terrorizmus (részlet a szerző TP 5.0. Elmélet és empíria öt globális társadalmi probléma vizsgálatában című könyvéből)
A felhasznált fotó forrása: www.statelessmedia.com
