Elias és a folyamatszociológia. Lapbemutató
Kedves Hallgatóság!
Rendhagyó Erdélyi Társadalom lapszámot
tartok a kezemben. Emellett négy fő érvet tudok felhozni.
Egyfelől. Azt is mondhatnám, hogy a 2001-ben
alapított szociológiai szakfolyóirat globálissá vált, de mindenképpen és végérvényesen
nemzetköziesedett. Ugyanis ennek a huszonnegyedik lapszámnak a szerkesztői
mindannyian külföldiek. Hadas Miklós a budapesti Corvinus Egyetem professzora,
de többek között a CEU oktatója, illetve a kaliforniai Berkeley-i University of
California vendégtanára is volt. John Goodwin a Leicester-i Egyetem szociológia
professzora, akárcsak ennek a lapszámnak a további szerkesztője, Jason Hughes.
A negyedik társszerkesztő Plugor Réka, aki bár a kolozsvári BBTE Szociológia
Tanszékének volt diákja, jelenleg a Leicester-i Egyetem tudományos munkatársa,
pillanatnyilag doktori kandidátusa.
Másfelől. A tekintetben is különös a lapszám,
hogy az eddigi hagyományoktól eltérően nem téma-vezérelt tanulmányokat,
kutatási eredményeket tartalmaz, hanem paradigma-vezérelt szakírások
vannak benne. Míg a korábbi bemutatott lapszám a nők társadalmi helyzetének különböző
vetületeit tárgyalta, tehát a tanulmányokban a központi közös elem azok tematikája-kérdésköre
volt, addig ebben a lapszámban a közös illeszkedési pont elméleti jellegű: a
rangos szerzők (a nyolc szerző közül négy nemzetközileg is jegyzett professzor)
írásainak közös pontja az alkalmazott elméleti modell - nevezetesen a Norbert Elias
féle civilizációs tézis és figurációs megközelítés.
Továbbá. Abban is rendhagyó az ET 2014/2-es lapszám, hogy a tanulmányok
tematikája is “kilépett” Erdélyből, a Kárpát Medencéből, illetve az “etnicitás
bűvköréből-kelepcéjéből”, vagy a szűkebb értelemben vett lokalitás béklyóiból.
A hat tanulmány - a figurációs paradigma téziseit alkalmazva - a terrorizmus és
dzsihádizmus kérdését, a Magyarországról kivándorolt romák helyzetértelmezéseit,
az amerikai bors, az indiai curry és magyar paprika szerepének az alakulását,
az intimitás és erőszakkontroll kapcsolatát, valamint az elektronikus cigaretta
kialakulásának fejlődéstörténetét taglalja, egy elméleti jellegű N. Elias
felvetés mellett, a nemrégiben megtalált kutatási anyag mentén.
Végül, sajátos ez a lapszám talán abban
is, hogy így ahogy van, az oktatásban is sikeresen alkalmazható, világos
didaktikai funkciója-haszna (is) van. Nem csupán informál, mélyít, hanem a szó hagyományos
értelmében tanít is. Hogy világos legyek: ha elolvassuk a szaktanulmányokat,
akkor “élőben” érzékelhetjük, hogyan alkalmazható az eliasi folyamatszociológia
és az egészen pontosan miben is áll. A didaktikai haszon - tanár is
vagyok, ettől nem tudok eltekinteni - a tavalyi második lapszám szerkezeti felépítéséből
is következik. Ez gyakorlatilag négy fő, egymáshoz szorosan és
organikusan kacsolódó szerkezeti egységből áll.
A Bevezető tisztázza, hogy melyek a
sarokpontjai a Norbert Elias féle folyamatszociológiának. Ez az első rész az,
amit a diákok rendszerint elméleti szintézisnek neveznek: megadja a tanulmányok
megértéséhez szükséges kulcsokat és kódokat: a civilizációs tézis és a
folyamatszociológiai kulcsfogalmait, a társadalmi folyamatok és az egyéni szintű
viselkedések szabályozásainak figurációit.
A második rész a “tulajdonképpeni ET”: szaktanulmányok képezik, a civilizációs folyamatszociológia alkalmazásai a terrorizmus, a romák, az egzotikus fűszerek, az intimitás illetve az “elektronikus
cigarettázás” témaköreiben.
A harmadik rész egy eredeti szövegrészletet
tartalmaz Elias egyik legérdekesebb könyvéből, a negyedik, záró rész pedig az
eliasi civilizációs és figurációs paradigmában írt legfontosabb könyvek és
tanulmányok lajstromát tartalmazza. Tehát - és innen ered a didaktikus funkció,
ami a szerkesztők sajátos tanári habitusát tükrözi - van egy Elias
folyamatszociológiáját bemutató elméleti felvezetőnk, vannak az alkalmazások,
van egy eredeti szövegrész illetve ezt egészíti ki a magyar és román nyelven
hozzáférhető Elias-bibliográfia. Ez egy teljesen kerek egész, akárcsak a “ tankönyvben”.
A lapszám tehát Norbert Elias-t
hozza közel az olvasóhoz. De másképpen is, hálózatilag is, hiszen Michael Dunning annak az Eric
Dunning-nak a fia, aki Eliasnak közvetlen munkatársa volt a Leicester-i
Egyetemen. Michaelt ismerve tulajdonképpen három karnyújtásra kerültünk Eliastól,
de a jelenlévő hallgatók is csak négyre…
Ezzel korántsem akarom azt mondani,
hogy a lapszám teljesen tökéletes. Sajnos a finanszírozási rendszer miatt - a
lapot a szerkesztőbizottság “szakmai passzióból” tartja fenn, önkéntesen és bérmentve,
félszabadidejében dolgozik, a nyomtatási költséget nehezen tudja megszerezni,
miközben mellette tanít és kutat - a lap betűi lehetnének vastagabbak,
pontosabban mindannyian örülnénk, ha a nyomtatás minősége jobb lenne. Aztán ott
van a helyenként érdekes fordítás, de ez korántsem von le a tanulmányok minőségéből.
Nos, és akkor miről is olvashatunk a
? Ezt a feladatot már maguk a meghívott vendégszerkesztők elvégezték, őket
idézem.
Az első tanulmány szerzője, „Terrorizmus” és „civilizáció”: a dzsihádizmus mint „decivilizációs” folyamat című írásában Elias ama fogalmi distinkciójára támaszkodik, miszerint a civilizációs szakaszokat „decivilizációs” szakaszok válthatják – vagyis kiindulópontjának tekinti azt az eliasi tételt, miszerint a civilizáció folyamata nem tekinthető lineárisnak. Michael Dunning (aki Elias egyik legközelebbi tanítványának, Eric Dunningnak a fi a) az önmagát „Iszlám Államnak” nevező „dzsihádista” csoport terjeszkedésének és viszonylagos sikerének egy sajátos aspektusát vizsgálja. Becslések szerint az Iszlám Állam mintegy kétezer harcosa olyan nyugati személy, aki azért utazott Szíriába és Irakba, hogy e dzsihádista csoport oldalán részt vegyen a harcokban. Igen összetett kérdés, hogy a viszonylagos biztonságban és erőszakmentes társadalmakban felnőtt nyugati emberek hogyan és miért jutnak oda, hogy aktívan keressék annak lehetőségét, hogy erőszakos konfl iktusokban vegyenek részt. Dunning – a „beágyazottak–kívülállók-modell” alkalmazásával – részben azokat a fi gurációs feltételeket vizsgálja, amelyek elősegítik, hogy nyugati muszlimok külföldre utazzanak a fenti céllal, részben pedig kísérletet tesz arra, hogy párhuzamot vonjon a fenti jelenség és a Németekről című Elias-könyvben leírt, Freikorps-tagok cselekedeteivel szemléltethető „brutalizációs folyamatok” között.
A válogatás következő írása Durst Judit „Félünk, hogy
miattuk hazaküldenek minket is”: Elias „Beágyazottak és kívülállók” fi
gurációjának különböző szintjei a Magyarországról kivándorolt romák esetében –
című írása, mely szintén az eliasi „beágyazottak–kívülállók-modellen” alapul. A
szerző célja, hogy segítsen megérteni a kirekesztési mechanizmusok
ország-sajátosságoktól független, általános vonásait a napjainkban
Magyarországról Angliába és Kanadába kivándorló roma migránsok esetében. Durst
Judit amellett érvel, hogy a hatalomból totálisan kirekesztettek sokszínű
csoportján belül is ugyanúgy léteznek a megkülönböztetés ama mechanizmusai,
amelyeket Elias nyomán „beágyazottak és kívülállók” vagy „csoporttagok és
kirekesztettek” fi gurációinak nevezhetünk. A tanulmány bemutatja, hogy az
egyes roma alcsoportok egymással szemben ugyanazokat a megkülönböztetési
formációkat, sőt, sokszor még erősebb, „rasszista” felhangú pejoratív
kategóriákat használják, mint amit velük szemben alkalmaznak a befogadó
(nemzeti vagy helyi), nem-roma társadalmak. Mindez egy olyan tudatalatti
reakciónak tűnik, amelynek segítségével a beágyazottak igyekeznek megőrizni
szimbolikus tőkéjüket, presztízsü- ket, mások általi elismerésüket, emberi
méltóságukat és önbecsülésüket.
A harmadik tanulmány a napjainkban már önálló
interdiszciplináris kutatási területként és felsőoktatási programként
intézményesült Food Studies keretébe tartozik; egy olyan szakterületet képvisel
tehát, amelynek megszületésében döntő szerepe volt Stephen Mennell-nek, a kései
Elias egyik legjelentősebb tanítványának. Gecser Ottó „Amerikai bors, indiai
curry és magyar paprika: lokális és globális fi gurációk a kulináris ízlés
társadalomtörténetében” című tanulmánya a címben említett, egzotikus eredetűnek
tartott alapanyagok, ételtípusok és főzési stílusok általá- nos elterjedésének
fi gurációival foglalkozik, a kulturális globalizáció jellegzetes
összetevőiként értelmezve azokat. A tanulmány a csípős fűszerek használatában
megfi gyelhető változások elemzésén keresztül arra a kérdésre kísérel meg
választ adni, hogy mi jellemezte e kulináris globalizáció korábbi formáit,
illetve hogy azok miben tértek el a maitól. Gecser Ottó szerint az angol
curry-kultúra az egyik első példája annak az újfajta diff úziós mintának,
amelynek értelmében egy egzotikus élelmiszer úgy terjed el, hogy eközben nem
szakad ki (teljesen) használatának eredeti kulturális összefüggéséből: a brit
Kelet Indiai Társaság Indiában működő alkalmazottai olyan fi gurációhoz
tartoztak, amelyben sajátos anglo-indiai táplálkozáskultúra jött létre, és az
angliai curry-fogyasztás ehhez a magas presztízsű viszonyítási ponthoz igazodott.
Ezzel szemben a magyar paprika, mely csípőssége révén az erőteljes
fűszerezéstől elszokott NyugatEurópában különlegességnek számított, nem
rendelkezett ilyen vonzerővel. A paprikával ízesí- tett gulyás (avagy pörkölt,
ahogy nálunk a későbbiek során nevezték) ugyan sajátos ételtípussá vált
mindenekelőtt Ausztriában, ám külföldi változatainak a 19. század folyamán
egyre bővülő választéka autentikus (vagy ilyennek gondolt) formájától
elkülönülten alakult ki.
A negyedik írás John Goodwin – Henrietta O’Connor – Plugor
Réka „Ifj úság és Elias: A Fiatal Munkás projekt” című tanulmánya. A szerzők
Eliasnak az ifj úságról alkotott elméleti modelljét mutatják be egy
elveszettnek vélt Elias-projekt kapcsán, melyre az 1960-as évek elején került
sor Leicesterben. Az interjúvázlatok és a levéltári dokumentumok föltárása
lehetősé- get nyújt arra, hogy a szerzők rekonstruálják a projekt elméleti
hátterét. Elias elméleti modelljének azt a részét vázolják fel, amely a
sokk-hipotézisre és a gyermekeknek a felnőtt világtól való elválasztására
koncentrál. Elias a projekt segítségével azt kívánta megvizsgálni, hogy a fi
atalok hogyan élik meg az iskolából a munka világába történő átmenetet, továbbá
hogy a fi atal munkavállalók miként sajátítják el a felnőttek viselkedési normáit.
Az ötödik tanulmány Hadas Miklós „Erőszakkontroll és
intimitás. Kritikai adalékok Norbert Elias civilizációelméletéhez” című írása,
melynek alapkérdése, hogy a nyugati modernitás évszá- 15 zadai során hogyan
változott a személyközi erőszak jelentősége az intim szférában, és hogy e
változások hogyan magyarázhatók. A szerző először arra mutat rá, hogy a
történeti kriminoló- gusok a gyilkosságok alakulásának hosszú távú vizsgálata
alapján szinte teljes mértékben igazolták az erőszakkontrollal kapcsolatos eliasi
téziseket. Hadas – a pszichotörténelmi megközelítés szakirodalmára támaszkodva
– amellett érvel, hogy a 17. századtól a családi élet centruma az atyai
autoritástól az anyai gondoskodás, a kölcsönös érzelmek és a pszichológiai
egymásra hangolódás felé tolódik el. Ily módon a női ágens hatalma növekszik,
míg a maszkulin erőszakmonopólium kizárólagossága és magától értetődősége
gyöngül. A tanulmány fő tézise, hogy a társadalom valamennyi szférájának
növekvő pszichologizációja és pacifi kácója nem függetleníthető az intimszféra
dzsender-rendjének radikális átalakulásától.
A hatodik írás Jason Hughes „A füst száműzése a
dohányzásból: e-cigaretták, önszabályozás, társadalmi szabályozás és civilizációs
folyamatok” című tanulmánya, amelyben a szerző a dohányzás „civilizálódását” és
egyben az e-cigaretták növekvő népszerűségét vizsgálja Elias fogalmi apparátusa
alapján Hughes azt kívánja bizonyítani, hogy az e-cigaretták növekvő
népszerűsége egy olyan tágabb történelmi kontextusban érthető meg, amely
egyaránt magába foglalja a dohány „higiénikussá tételét” és a füst száműzését.
A szerző bemutatja a dohányzásról való leszokás céljából tervezett készülékek
(nikotinpótló terápiák) és a dohányzás folytatására irányuló technológiák
(elektronikus nikotinszállítási rendszerek) közötti konvergenciát. Véleménye
szerint a dohányhasználat átalakulásának fő hajtóerejét elsősorban a dohány
társadalmi használatának változásai, és ennek kapcsán az átalakuló társadalmi
és viselkedési normák, nem pedig a növekvő egészségügyi aggodalmak képezik.
Végül, nagy örömünkre, a válogatás utolsó szövegeként
közlünk egy magyar nyelven még meg nem jelent Elias-írást, a Th e Established
and the Outsiders című könyv bevezető fejezetét. Címe: A beágyazottak és a
kívülállók közötti viszonyok elméletének megalapozásához. A könyv, amelyet
Elias tanítványával, John L. Scotsonnal közösen készített, először 1965-ben
jelent meg angolul (majd franciául, japánul, portugálul, spanyolul, olaszul és
hollandul is napvilágot lá- tott). Az itt közölt bevezető az 1976-ban megjelent
holland kiadáshoz készült. A szerzők a Winston Parva nevű, Leicester közelében
található településen élő beágyazott és kívülálló csoportok közötti
feszültséget általános elméleti szintre emelik: modelljüket kiterjesztik más
társadalmi csoportok – társadalmi osztályok, etnikai kisebbségek, nemek,
családon belüli viszonyok – közötti folyamatosan változó fi gurációk
elemzésére. Eme esetek mindegyikében a „beágyazott” csoportok úgy tekintenek
önmagukra, mint olyan, „jobb” emberekből álló egységre, amely rendelkezik
egyfajta csoportkarizmával. Ily módon képesek elérni, hogy a kevesebb
hatalommal rendelkező „kívülállók” is úgy érezzék, hogy emberi tekintetben
alacsonyabb rendűek.
Nekem terrorizmusról és az intimitás alakulásáról
szóló tanulmányok tetszettek leginkább, de ahogy a hallgatóságban lévő diákokat
elnézem, a dohányzás és civilizációs folyamatok közötti kapcsolatot tárgyaló Hughes
írás is elég népszerűnek
ígérkezik…
Mindenkinek jó olvasást kívánok, köszönöm,
hogy meghallgattak!
Péter László
