#maradjotthonfesztivál avagy rendezvények a pandémia idején





A jelenlegi koronavírus-helyzet teljes mértékben felforgatta az emberek mindennapjait, azok munkaerőpiaci lehetőségeit, egészségügyi helyzetét, de akár a családi életben is bekövethezhettek változások. Ez alól nem képez kivételt a szórakozási lehetőségük sem.

Molnos Aletta írása 


Fiatalként felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy mi lesz a sorsa azoknak a rendezvényeknek, amelyek időről időre életünk szerves részét képezték. Mint tudjuk, rengeteg programot lemondtak ebben az évben, és kérdéses az is, hogy a jövő év hoz-e valami változást magával.

Ebben a témakörben kutakodtam én is, melyben segítségemre szolgált több erdélyi ifjúsági szervezet, mint a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), Országos Dávid Ferenc Egyesület (ODFIE). Ezek a szervezetek is különböző programokkal készültek ebben az évben, melyek főként fiatalokat és fiatal felnőtteket szólítottak volna meg, azonban a pandémia által kialakult helyzet miatt programjaik lemondásra szorultak, míg egyesek online térbe kerültek át. Ezek a rendezvényszervezéssel is foglalkozó civil szervezetek szokták többek között szervezni a Tusványost, ArtZot, melyek több egyetemista kedvenc kikapcsolódási lehetőségét szolgáltatják a nyári időszak alatt. Vajon mi lesz most ezek sorsa?

A fent említett irodák mindegyikének számos programját húzta át a koronavírus. Az Udvarhelyi Fiatal Fórum a Diáknapok 28-ik születésnapját készítette elő, a Magyar Ifjúsági Tanács idén második alkalommal rendezte volna meg Kolozsváron az Állásbörzét, melynek lényege, hogy különböző cégek HR-esei bemutatják cégeiket fiatal munkavállalóknak, emellett a résztvevők olyan tippeket sajátíthatnak el, melyek elősegítik azt, hogy egy összeszedett, jó kinézetű CV-t és motivációs levelet tudjanak megírni. Az ODFIE Mamut körútjára készült, emellett pedig mindhárom szervezet tagjai lelkesen várták a Tusványost, ötleteltek, hogy milyen programokat lehetne megvalósítani a nyári egyetem keretein belül. 

Ezen programok közül sajnos a Diáknapokat Udvarhelyen is el kellett halasszák, akárcsak Kolozsváron. A szervezők mindkét esetben reménykednek abban, hogy ezt a jeles hetet, mely a diákok kikapcsolódására szolgál, még az ősz folyamán be tudják pótolni, hiszen ahogy Horváth Réka, a MIT munkatársa hangsúlyozta, mindenféle rendezvény megszervezése tiltott egészen augusztus közepéig. Legalábbis jelen felállásban, ugyanis nem kizárt, hogy ezt a rendeletet a vírus megreformálja.  

A MIT pontosan ezért döntött úgy, hogy az Állásbörzét online alapokra fekteti le. Ez azt takarja, hogy Facebook oldalukon mini animációs videósorozat formájában adnak tippeket munkakeresők számára. Ebben segítségükre szolgál Mészáros Andrea pszichoterapeuta, aki főként arra tanítja az érdeklődőket, miként érdemes az online térben viselkedni, milyen tartalmakat érdemes megosztani magunkról, és azt pontosan melyik portálon is tegyük meg. Emellett a Karrier-Labor Egyesület munkatársa, Anna is jelentős szerepet játszik abban, hogy az online Állásbörze sikeres legyen. Anna önéletrajzírással kapcsolatos tippeket szolgáltat, valamint azt is bemutatja, hogy van élet az Europasson kívül is. De vajon mennyire tud sikeres lenni egy ilyen online rendezvény, miközben a sajtóban alig lehet másról hallani, minthogy következik egy újabb világválság, ezáltal pedig a munkaerőpiaci kereslet csökkenni, a munkanélküliségi ráta pedig növekedni fog? Réka tolmácsolta a programban résztvevő HR-esek gondolatait; ők úgy vélik, hogy a cégek számára minden helyzetben jól jöhet a reklám, emellett pedig létrejöhet az a szituáció is, hogy hosszútávon az emberek online platformokon keresztül fognak dolgozni, így nem látják akadályát annak, hogy megismerkedjenek az érdeklődőkkel, és ha nem is jelen pillanatban, de a későbbiekben alkalmazzák is őket.

A MIT-hez hasonlóan az ODFIE is online térben rendezte meg Mamut körútját. Ennek a programnak a lényege, hogy az ODFIE központi csapata helyi egyleteket látogat meg, példának okáért felhozhatjuk Keresztúrt, akár Homoródot is. A látogatás során a résztvevők csapatépítő jellegű játékokat játszanak, beszélgetnek. A helyi egyletek beszámolnak a központi stábnak az éves tevékenységeikről, míg ők ismertetik az ODFIE éves célkitűzéseit. Az idei évben a körutakat online tették meg az esemény szereplői a Zoom segítségével. Azonban ez a megoldás sem szegte kedvüket, és pozitív jelentéseket kapcsoltak ehhez az eseményhez.

Jól látható, hogy ezek a rendezvényszervezői irodák hasonló problémákkal küszködnek, azonban próbálják lehetőségeikhez mérten a jelenlegi helyzetből a lehető legtöbbet kihozni, annak érdekében, hogy a fiatalok számára így is szórakoztató tartalmakat adhassanak át. Vannak események, melyeket könnyebben meg tudnak valósítani, míg másokat kevésbé, ugyanis a Diáknapok olyan programpontokat tartalmaznak, melyek kevésbé megvalósíthatóak az internetes világban. Azonban van egy dolog, ami ténylegesen minden irodára jellemző. Hogyan lehet így megszervezni a Tusványost, a Vibe-ot?

Azonnal elveszem az olvasók jókedvét, ugyanis sajnos idén ezek a programok nem fognak megvalósulni. AZONBAN… A fent bemutatott csapatok és mellettük még sokan mások is kemény fába vágták a fejszéjüket, hiszen megrendezésre kerül az első online többnapos rendezvénysorozatuk, mely a #maradjotthon fesztivál nevet fogja viselni. Mit is lehet egyelőre tudni a programról? Magába öleli az összes nyári rendezvényt, vagyis pontosan ezért nem szerveznek külön Tusványost vagy ArtZ-ot, hiszen a szervezők úgy vélik, hogy nehéz lenne kivitelezni több online eseményt, így egyre koncentrálnak, és azt szeretnék a lehető legjobban megvalósítani. A fesztivál valamikor július, augusztus környékén várható, természetesen a MIT, ODFIE vagy akár az UFF oldalán is a későbbiekben bővebb információkat lehet majd ezzel kapcsolatban megtalálni. Ahogyan már korábban említésre került, az eseményt többnaposra tervezik, így az érdeklődök online reggeli tornákba vagy akár különböző témájú előadásokba is bekapcsolódhatnak. Ugyanakkor milyen is lenne egy olyan fesztivál, ahol a dal nem jelenik meg? Bizonyára unalmas, viszont ezt az érzést nem kell megtapasztalnia a résztvevő személyeknek, hiszen különböző zenei előadók is meghívást kapnak a #maradjotthon fesztiválra. Nemcsak helyi zenészekre kell itt gondolnunk, hiszen számos külföldi előadót is próbálnak erre az online eseményre a szervezők bevonzani mint Ákos, Rúzsa Magdi stb. 

Természetesen a szervezők is tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy egy online eseménysorozat nem tud annyira hiteles lenni, mint pl. egy valódi koncertélmény, de arra biztatják a fiatalságot, hogy próbálják meg kibírni ezt a háládatlan évet, és tartsák be az előírt szabályokat a járvány alatt, annak érdekében, hogy jövőtől ugyanolyan színvonalas és izgalmas (ha még nem izgalmasabb) programokkal tudjanak előállni.

A szükségállapot lejárta után a MIT, UFF és ODFIE is megpróbál kisebb számban irodai munkát ellátni, de Toth Tímea, az UFF alelnöke hozzátette, nem kizárt, hogy a szokásos gyűléseiket a Zoom-on próbálják majd pótolni a nagyobb számú csapattal. 

Összegezve tehát, a pandémia által kialakult helyzet miatt a fiatalság a szórakozási lehetőségeitől is jócskán meg lesz fosztva idén, azonban az ifjúsági szervezetek törekednek arra, hogy ezekben a nehéz időkben is kielégítsék igényeiket. Erre jó példa a #maradjotthon fesztivál, melyről bővebb információkat a későbbiekben hoznak nyilvánosságra. 

Addig is próbáljunk meg kitartóak maradni, és segíteni egymást! Pár érdekes tipp a MIT Facebook oldalán elősegítheti a könnyebb mindennapokat, vagy esetleg a Karantén-tippek az uffosoktól fotósorozat is mosolyt csalhat arcunkra (ezek nem kifejezetten csak a karantén alatt jó ötletek, érdemes őket megpillantani). 
#maradjotthonfesztivál



képek forrásai: 
MIT – Magyar Ifjúsági Tanács Facebook oldala
UFF Facebook oldala
Tusványos Facebook oldala 

Népszerű bejegyzések