2013. augusztus 27., kedd

Előítéletesség a középiskolások körében

Olaru Iulia

Napjaink egyik legtöbb konfliktust okozó problémája az előítéletesség, a másokkal, a tőlünk különbözőkkel szembeni intolerancia. E téma ugyanakkor nagy kérdése a szociológiai kutatásoknak, a pszichológiai kísérleteknek és az emberi kíváncsiságnak: mitől függ az előítéletesség mértéke? mi befolyásolhatja? mind olyan kérdések, amelyekre kutatásunkban mi is kerestük a válaszokat. A szociológiában előítéletnek egy személlyel vagy csoporttal kapcsolatos előzetesen kialakult elképzeléseket tekintjük, amelyek olyan erősen rögzülnek az egyénben, hogy ellentmondó tapasztalatok hatására is nehezen változnak meg.

               Az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd,
               melynek alapja pusztán annyiban van, hogy az illető személy egy adott csoporthoz
               tartozik, és ennek következtében feltételezik róla, hogy a csoportnak tulajdonított negatív
               tulajdonságokkal ő is rendelkezik. (G. W. Allport)

A középiskolások körében végzett kutatásunkban a másságot megtestesítő különböző csoportokat soroltunk fel, amelyek közül a megkérdezett be kellett jelölje azon csoportokat, amelyeket nem fogadna el a szomszédságában („nem szeretné, ha a szomszédjában laknának”). A következőkben bemutatott eredmények meglehet, hogy meglepetésként fognak szolgálni.


17 felsorolt személy közül választani kellett, hogy ki mellett nem lakna szívesen a megkérdezett, és összesítve a válaszokat az eredmény azt mutatta, hogy a diákok megközelítőleg 85%-a nem lakna drogfogyasztók mellett, majd ezt követően 80%-uk az elmebetegeket is kerülné. A roma etnikumúak sem lennének szívesen látva szomszédként a fiatalok kicsivel kevesebb, mint háromnegyedénél. Ugyanakkor a melegekkel szembeni intolerancia nagyobbnak mutatkozik (59%), mint a leszbikusokkal szemben, akiket a megkérdezettek közel kétötöde kerülne (38,9%), tehát a saját nemükhöz vonzódó nőkkel szemben elfogadóbbak a megkérdezettek. Kicsivel több, mint 10% nem lakna más fajhoz tartozó emberek, illetve bevándorlók mellett, valamint elenyésző arányban szegények (6,6%) és nagycsaládosok (4,4%) mellett.

A következőkben, hogy könnyebb és szemléltethetőbb adatokat tudjak bemutatni, a fenti ábrában felsorolt látható válaszok alapján kialakítottam minden személynek egy előítéletességi indexet. Ez azt jelenti, hogy a válaszok függvényében mindenki kapott egy értéket egy 1-től 10-ig terjedő skálán. Tízes indexet kapott az, aki a felsorolt személyek közül egyiket sem fogadná el szomszédjának (vagyis maximálisan előítéletes), aki viszont mindenkit elfogadna annál az index értéke nulla. Az így kapott indexet használva a másokkal szembeni intolerancia nemek szerinti eloszlásban nem mutat különbséget: nem mondhatjuk sem a fiúkra, sem a lányokra, hogy előítéletesebbek lennének, mindkettő esetében megegyező arányban vannak a nagy és kis mértékben előítéletes személyek. Megfigyelhető viszont, hogy a diákok lakóhelyének típusa szerint eltérő az előítéletesség mértéke: minél kisebb a település, ahol él, annál kevésbé elfogadó másokkal szemben.  A falun elő személyek előítéletességi indexének átlaga 4,81, amely jelentősen nagyobb a városon élők 4,26-os átlagértékénél.

Az előítéletesség mértéke szoros kapcsolatban van azzal is, hogy valaki milyen típusú iskolában és szakon tanul. Amint a következő ábrából kiderül a szakiskolákban tanuló diákok a legelőítéletesebbek, 5,32-es átlagértékkel, amelyet a pedagógiai osztályok követnek. A teológia szakosok átlagértéke megközelítőleg egy egész ponttal kevesebbet mutat, mint az első csoporté, legkevésbé előítéleteseknek pedig a reál osztályokban tanuló diákok bizonyultak.


Egyik kérdéstömbünk a diákok iskolai teljesítményéről érdeklődött, többek között a médiájukról. Ezt az adatot felhasználva megvizsgálható, hogy van-e kapcsolat a tanulmányi eredményesség és az előítéletesség között. A tanulmányi átlagokat három kategóriába soroltam: alacsony média (5-7,99-es jegyek között), közepes média (8-8,99-es jegyek között) valamint magas média (9-10-es jegyek között). Az így kialakított kategóriák szerint azt találtuk, hogy az alacsony médiával rendelkező diákok intoleránsabbak, mint a magas médiával rendelkezők. A két érték közötti különbség ebben az esetben is kicsivel kevesebb mint egy, amely már jelentős.


Egy újabb kérdéstömbünk a megkérdezett vallására, vallása gyakorlására, hitére vonatkozott. Egyik kérdésünkkel azt kérdeztük meg, hogy függetlenül attól, hogy jár-e templomba, mennyire tartja magát vallásosnak. A válaszok a "kifejezetten vallásos ember vagyok" lehetőségtől a "meggyőződéses ateista vagyok" kijelentésig terjedt. Ezeket a válaszokat összevetve az előítéletességgel az adatok azt mutatják, hogy akik kifejezetten vallásos embereknek vallják magukat előítéletesebbek, mint a magukat nem vallásos embereknek vallók, az utóbbiak ugyanakkor előítéletesebbek, mint a meggyőződéses ateisták. Amint megfigyelhetjük egy fordított kapcsolat áll fen a két tényező között: minél vallásosabb valaki, annál nagyobb az intolerancia értéke is.


A szülők iskolai végzettsége is összefüggést mutatott a diákok előítéletességével: azok a tanulók, akiknek édesapjuk kevesebb, mint 8 osztályt végeztek előítéletesebbek. Hasonló fordított kapcsolat fedezhető fel, minél kisebb a szülő végzettsége, annál nagyobb az előítesség értéke a gyerekének. Az egyetemet, főiskolát végzett szülők gyerekei bizonyultak kevésbé előítéletesnek, az ők átlagértékük 4,21 (másfél értékkel kevesebb).

Ezen adatok és eredmények tükrében kijelenthetjük, hogy az előítéletességet, a másokkal szembeni intoleráciánkat több tényező befolyásolja: környezeti tényezők, amelyekről nem tehetünk, mint a lakhely vagy a család, intézményi tényezők, mint az iskola amelybe járunk, a szak amelyet folytatunk és tanulmányi átlagunk, valamint a vallással való kapcsolatunk is, amely talán a legmeglepőbb.


A szerzőről:
Olaru Iulia első évet végzett szociológia szakon, korábban a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum angol-intenzív társadalomtudomány szakos osztályában érettségizett. Email-címe: olaru_iulia@yahoo.com


A program része az "Életmód, értékrend és iskolai siker társadalmi meghatározottsága. Település- és regionális fejlesztési szakértő képzés" tehetségfeljesztő KMEI programsorozatnak.

2013. augusztus 25., vasárnap

Gazdasági válság és a natalitás Romániában: lesz-e nyugdíjunk öregkorunkban?




A családpolitika hiánya és a gazdasági válság Romániában a születésszámok nagymértékű csökkenését eredményezte, adja hírül a HotNews.ro elemzése, amely szerint rövidtávon érthető a családok gyermektelenség melletti döntése, amennyiben nem képesek a gyerekek megfelelő életszínvonalának biztosítására, hosszú távon viszont e családi döntések negatív hatással járnak - hisz a nyugdíjrendszert fenntartó adófizetők számának csökkenését eredményezi.  



A bécsi demográfiai intézet 22 európai országban végzett felmérése alapján 15 országban csökkentek a termékenységi mutatók, leglátványosabban az euró zóna déli részén. A válság közvetlenül kihat a születési arányszámok csökkenésére, legalábbis ezt mutatja Görögország, Portugália, Spanyolország és Írország példája is, ahol az említett sorrendben 1.43, 1.35, 1.36, valamint 2.05 újszülött jut egy nőre. A tanulmány szerint a görögöknél 50%-al nőtt az abortusz végrehajtás 2011-ben, míg Portugáliában az elmúlt hatvan év legalacsonyabb születésszámát jegyezték 2012-ben, azaz 90 000-et.

Romániát 2004-ig a falusi születések városinál magasabb száma jellemezte, mára viszont a városi környezet bír magasabb potenciállal a gyermekvállalást illetően. A szerző megjegyzi, hogy itt számításba kell vennünk azon községeket is, melyek időközben városi rangra emelkedtek, és ily módon újszülöttjeik az urbánus térséghez „adódtak”, továbbá a belső migráció sem hagyható figyelmen kívül, még ha nem is olyan jelentős ebben a tekintetben. Bár meglepőnek tűnhet, a válság ideje alatt nőtt a születésszám, amit részben a nők azon válságkezelési stratégiájával magyaráznak, hogy a gyermekvállalást követő szülési szabadsággal a nők az esetleges elbocsátásokat próbálták elkerülni.

A Nemzeti Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint, 1995-től errefele az utóbbi két évben született a legkevesebb gyermek Romániában. A cikk írója hozzáteszi, hogy a „Ceauşescu időben” a közpolitika a nagycsaládok támogatását szorgalmazta, így egy anyára 3-4 gyerek jutott. 

Élve születések száma évenként, lakóhely típusa szerint. Forrás: INSSE

Ha összehasonlítjuk a születésszámban élenjáró, illetve a „kullogó” megyék listáját egyenes és releváns összefüggést találhatunk a jóléti mutatók és a gyermekvállalási hajlandóság között, írja Dan Popa. A 2. ábrán Románia megyéit láthatjuk a születésszámok függvényének sorrendjében, elől a fővárossal, valamint Iaşi, Suceava és Constanţa megyékkel, a sor végét pedig Kovászna és Tulcea zárja. Gondolhatjuk, hogy 18-20 éven belül, amikor a mostani újszülöttek fognak belépni a munkaerőpiacra, elméletileg ők lesznek azok, akiknek a nyugdíjakat biztosítani kellene, azon járadékok folytán, melyeket az államnak szükséges fizetniük.
Élve születettek száma megyénként, 2012-ben

A helyzetet tekintve, milyen lehetséges forgatókönyvek léteznek?

Az egyik legjobb opció a nyugdíj körül kialakuló deficit csökkentésére, mellyel nemrégiben az Expert Forum előállt: a nyugdíjkorhatár növelése a várható élettartammal arányos mértékben, vagyis 65 évre. Ez ugyanis az egyetlen olyan megoldás, amely nem befolyásolná hátrányosan a nyugdíjasokat 2030 után, vélik. A leghatékonyabb jövedelem biztosítása érdekében javallott az ún. II. és III. „piloni”-okban, azaz magán nyugdíjpénztárakban való további megtakarítások gyakorlása is, legrosszabb variációnak pedig a nyugdíjak bérnövekedéssel való összekötését vélik, ami nagyobb deficitbe taszítaná a gazdaságot.

Az 1966-os abortusz törvény eredményeként született generáció, annak ellenére hogy most van potenciálja csúcsán, így is nehézségekkel képes biztosítani a szüleit és nagyszüleit megillető nyugdíjakat. De amikor ez generáció éri majd el a nyugdíjkorhatárt  2030 táján  várható csak az igazi katasztrófa: ha ugyanis a jelenlegi rendszer nem változik meg, a nyugdíj/fizetés arány 25% alá fog csökkenni. Ez a probléma azonban egyelőre nem szerepel a politikusok napirendjén, ők ugyanis nem érdekeltek négy választási ciklussal előrébb tervezni.

Hosszútávon a romániai nyugdíjrendszer demográfiai nyomás alá fog kerülni, az elöregedési trend ugyanis nagyon hangsúlyos: annak ellenére, hogy jelenleg Románia népessége a többi európai országhoz képest fiatalabb, a következő ötven évben a legelöregedettebb országok csoportját fogja gyarapítani. Az Európai Bizottság prognózisa szerint a 0-14 éves fiatalok aránya a 2010 és 2060 közötti időszakban kb. 38%-al fog csökkeni, és az aktív népesség aránya (15-64 évesek) is körülbelül 38%-al lesz kisebb – ellentétben a 65 év felettiekkel, akik 2060-ra várhatóan a népesség 35%-át fogják kitenni. A leglátványosabb növekedés a 80 év fölötti szegmensben várható, akik aránya 13,3% lesz, míg a 0-14 év közöttiek mindössze 11.8%-ot tesznek majd ki a népességből.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a munkaerőpiacon tapasztalható jelenlegi problémák hosszútávon fennmaradnak. Az európai átlagnál alacsonyabb foglalkoztatási ráta nem fog javulni a következő évtizedekben. Mi több, az Európai Bizottság becslései szerint Románia az egyetlen ország ahol a jelenleginél is alacsonyabb foglalkoztatási rátát prognosztizálnak. A nyugdíjra jogosultak, valamint az adózó polgárok aránya is a jelenleginél kedvezőtlenebb szintet fog megütni: míg ez az arány jelenleg 0.85 nyugdíjas/adózó, 2060-ra eléri az 1.6 nyugdíjas/adózó állampolgárt.

Egy másik probléma az állam jelenlegi fiskális helyzete. Annak ellenére, hogy Románia népessége egyike a legfiatalabbaknak Európában, az állami nyugdíjalap hatalmas a hiánnyal küzd, 2011-ben 2.4%-át tette ki a GDP-nek, és közel 56%-át a konszolidált költségvetési hiánynak.

A jelenlegi adminisztratív kapacitás mellet, nehéz támogatásokat fedezni a konszolidált költségvetésből, amikor Románia az általános adók bevételéből kb. 33%-al gyarapítja a GDP-t, ellentétben más EU-s országokkal, ahol ez a bevételi arány meghaladja az 50%-ot.

Ami a kiadásokat illeti, a nyugdíjak csupán eszközként szolgáltak a pártok hatalomra jutásában, a populista javaslatok és határozatok ugyanis pénzügyileg fenntarthatatlanok s csupán a nyugdíjasok szavazatainak biztosítására voltak elegendők. A populista játszmák tehát a jövőben is kockázatosak az egész gazdaságra nézve.

A jelenlegi tendencia jövőbeni hatásának megértéséhez hétféle lehetséges szcenáriót vázolnak az állami nyugdíjalap helyzetére a következő 30 évben, figyelembe véve a demográfiai faktort, a munkaerőpiaci helyzetet, a gazdasági fejlődést és a politikai döntéseket: a status-quo megtartása, az európai javaslatok elfogadása a nyugdíjkorhatár emelést illetően és egy intenzívebb megtakarítás, valamint a populista politika, mely vagy túlzott mértékben növeli a kiadásokat, vagy csökkenti a jövedelmeket, vagy a „fél-magán” nyugdíjpénztárt (II. pilont) érintő kulcsreformok akadályozása, esetleg ennek a lehetőségnek a teljes elvetése. Legvalószínűbbnek mégis az tartják, hogy az alapforgatókönyv szerint, marad a jelenlegi helyzet, ennél egy valamivel esélytelenebbnek tartják a nyugdíjkorhatár 65 éves  korra emelését. A HotNews által vázolt lehetséges esetek itt olvashatóak.

Összefoglalva tehát, világos, hogy a nyugdíjrendszer nem képes pusztán állami alapból (I. pilon-ból) megfelelő nyugdíjakat biztosítani. Amit mi fél-magán nyugdíjalapként fordítottunk, várhatóan felnőttségének csúcspillanatát a 2032-es nyugdíjba menésekkor fogja elérni, és a nyugdíj értékének növelését eredményezi. De még ilyen feltételek mellett is a mai aktív korú munkaerőnek tudatában kell lenni azzal, hogy az állam nem lesz képes a jelenlegihez hasonló szintű nyugdíjakat biztosítani, úgyhogy a szegénységi kockázatot csökkentendő, számukra abszolút szükségesek a plusz megtakarítások.

A szerző szerint a munkaerőpiacon tapasztalható egyensúly megbomlásának korrekciójára tett lehetséges javaslatok, a vidéki gazdaságok megadóztatása, jobb foglalkoztatáspolitika, a munkaerő átképzésének hatékonyabb stratégiája, azáltal, hogy a munkanélküli segélyre „jogosult” vagy inaktív (fiatalok, nők, idősebb munkaképesek) kategóriák számára nagyobb mértékű foglalkoztathatóságot biztosítanak. Akárcsak egy barátságosabb vállalkozói környezet, amely végsősoron a gazdasági aktivitás növekedéshez vezet és implicit módon a munkahelyek számát is növeli majd.

Fordította: Vita Emese

2013. augusztus 11., vasárnap

Költséges szenvedély? A templomépítési hullámról Romániában

Kiss Dénes

Pár napja a BBC összeállítást közölt a román ortodox egyház templomépítéseiről. Először egy video-anyagot tettek közzé, majd rá három napra az anyagot írott változatban is lehozták, Romania's costly passion for building churches címmel. Az összeállítás szerzője az intenzív templomépítésre csodálkozik rá, kiszámolva, hogy átlagosan havonta 10 templomot fejeznek be Romániában, azaz minden harmadik nap egyet. Mindezt közpénzből, Európa egyik legszegényebb országában, amelyben új iskolák építésére és általában a közintézményekre alig jut pénz.

Hála a BBC tekintélyének e beszámolókra a hazai sajtó is felfigyelt, és ezek után az ügyet már az ortodox egyház sem hagyhatta szó nélkül. “Méltóbb egy keresztény európai néphez hogy új templomokat építsen, mintsem hogy hívek hiányában eladja az üres templomokat kereskedelmi célokra, ahogy az Nagy Britanniában és más szekularizált nyugati országokban történik,” vágott vissza az ortodox egyház közleményében. Az igazi elmarasztalást persze azért kapta a BBC, amiért összeállításával azt sugallta, hogy az ortodox egyház templomépítéseire