2013. március 22., péntek

Szociológus diplomások a munkaerőpiacon. Avagy mit ér a szociológus, ha (romániai) magyar?

Kiss Dénes

„A szociológia, mint általában a bölcsészettudományok, nem annyira specializált képzés, mint mondjuk egy kereskedelmi iskola, vagy az üzleti tudományok (kivéve a szociológiát tanító tanárokká vagy kutatókká szeretnétek válni), de a szak elvégzésével olyan „alkalmazható” képességekre tehettek szert, mint kritikai gondolkodás, íráskészség, kutatás, vagy összetett jelenségek többirányú elemzői megközelítésének képessége. A potenciális alkalmazók számára ezek mind kívánatos erőforrások. És ha emellett vállaljátok az extra-curriculáris tevékenységekkel járó többlet-erőfeszítést, mint például a bekapcsolódást egy olyan klubba vagy szervezetbe, amely segíthet az érdeklődési körötöknek megfelelő alkalmazási terület fele lépni, a szociológiát választva a legjobb úton jártok, hogy egy kompetens „job candidate”-té váljatok, miközben egyúttal életpályátok irányát is magatok szabjátok meg. (...) Néhány terület, amelyre egy szociológus diploma felkészít (bár egyesekhez poszt-graduális képzés is szükséges): kormányzat, kutatás, vállalkozás, marketing, közösségfejlesztés, non-profit szféra, közügyek, humán erőforrások, oktatás, sajtó-elemzés, újságírás, kommunikáció, közegészségügy, bevándorlás, rendezvényszervezés, tanácsadás, és természetesen a tudományok.”

A fentieket egy amerikai egyetem diákszervezetének honlapján írják, a szakma reklámjaként. Realista „ígéretnek” tűnik, amely felvillantja a szűkebb értelemben vett szociológussá válás lehetőségét is, de inkább azoknak az elhelyezkedési lehetőségeknek a körét hangsúlyozza, amelyekben az elsajátított általánosabb jellegű képességek kamatoztathatók. És azt sem mulasztja el megemlíteni, hogy a sikerhez azért szükséges a tudatos kapcsolatépítés is, már az egyetemi évek alatt. A kelet-európai tömegoktatás szereplőiként azt hiszem van mit tanulnunk az idézetből, mind (a szociológia képzés tartalmának alakításáért felelős) tanárokként, mind (a jó munkahelyet néha sült galambként váró) diákokként.

2008 végén – 2009 elején tanszékünk egy önkitöltős kérdőíves kutatást szervezett, a BBTE szociológus és antropológus diákjainak egyetem utáni munkaerőpiaci karrierjéről. (A munka zömét Csata Zsombor, valamint Faludi Orsolya és  Zakariás Eszter végezte.) Ennek eredményei azt jelzik, hogy a szociológus diploma értékesítése a fentiekben vázolthoz nagyon hasonló módon történik nálunk is. A 121 válaszoló az egyetem elvégzése utáni első munkahelyén a következő munkakörökben dolgozott (nyílt kérdésekre adott válaszok alapján):

Adminisztratív személyzet, irodai munka
15,7
Felsőoktatás, kutatás
11,6
Tanácsadó, referens
11,6
Piackutatás (kutatók és kérdezőbiztosok), adatfeldolgozás
9,1
Projekt menedzsment, pályázatírás
7,4
Tanügy (nem felsőoktatás)
5,8
Szociális szolgáltatás, egészségügy
5,0
Marketing (eladás), menedzsment
4,1
Humánerőforrás szakember
3,3
PR
2,5
Egyéb
3,3
Munkás, beosztott (képzetlen munkakörben)
6,6
Munkanélküli
1,7
Nem válaszolt
12,4
Összesen
100

A felsőoktatásban-kutatásban dolgozók aránya kivételesen magasnak tekinthető (egy hasonló egyesült államokbeli kutatásban ezek aránya 5,7%), amit részben az okozhat, hogy a hazai szociológus-képzés utóbbi húsz éve alatt zajlott le magának a képzésnek az intézményesedése, melyet az oktatás tömegesedésével egy intézményi expanzió is követett, ami konjunkturálisan megnövelte az ilyen típusú elhelyezkedési lehetőségeket. Az e területen való elhelyezkedések azonban azóta beszűkültek, így az ezen kívüli foglalkozások sokkal sokatmondóbbak. A létrehozott foglalkozás-kategóriákon lehet vitatkozni (sőt, várom a kritikai jellegű hozzászólásokat), ám az jól körvonalazódik belőlük, hogy a szociológusok milyen típusú skill-jei értékesíthetők sikeresebben. Az persze vitatható, hogy ezek a képességek és tudások milyen mértékben a szociológus képzettség sajátosságai, és ennek függvényében az elhelyezkedések mennyire tekinthetők a „szakmában” való elhelyezkedésnek. A 121 válaszadó maga dönthette el, hogy munkakörét a szakmán belülinek vagy szakmán kívülinek tekinti – válaszaik a következők (a kis számok miatt ezúttal már abszolút számokban):

 Megítélése szerint az állása...
Szakmán
Nincs válasz
belüli
kívüli
Adminisztratív személyzet, irodai munka
7
12
0
Felsőoktatás, kutatás
14
0
0
Tanácsadó, referens
12
2
0
Piackutatás, adatfeldolgozás
9
2
0
Projekt menedzsment, pályázatírás
5
3
1
Tanügy (nem felsőoktatás)
6
1
0
Szociális szolgáltatás, egészségügy
3
3
0
Eladás, marketing, menedzser
1
4
0
Humánerőforrás szakember
3
1
0
PR
1
2
0
Egyéb
2
2
0
Munkás (képzetlen munkakörben)
0
8
0
Munkanélküli
0
0
2
Nincs válasz
0
0
15
Összesen
63
40
18

Az oktatásban, kutatásban, piackutatásban és tanácsadói-referensi munkakörben dolgozók azok tehát, akik zöme munkáját a szakmán belülinek látja, és a projekt-menedzserek, HR szakemberek többsége is összeköti végzettségével a munkáját, akárcsak a szociális szolgáltatásokban dolgozók is (e kategória esetében az egészségügyben dolgozók azok, akik más szakirányú végzettségük segítségével dolgoznak munkakörükben). A nem válaszolók (és munkanélküliek) szinte kivétel nélkül a 2008-as évfolyam végzettei közül kerültek ki, akiknek a kutatás időpontjáig még nem volt idejük állást találni. A munkásként, képzetlen munkaköri beosztottakként dolgozók érthető módon nem tekintik magukat szakmában dolgozóknak. Az igazán elgondolkodtató az adminisztratív-irodai munkakörben dolgozók helyzete, akik többsége nem tekinti magát szakmán belülinek – miközben ez a leggyakoribb elhelyezkedési terület.

A fentiekben látott munkaköri palettából adódóan a szociológus diplomások különösen a nonprofit szektorban felülreprezentáltak, de kisebb mértékben az állami szektorban is.

A munkahely jellege
Százalék
Magán szektor
38,8
Állami szektor
27,3
Non-profit szektor
15,7
Kevert
4,1
Nincs válasz
14,0
Összesen
100,0

A kivándorlás nem növeli a szakmában elhelyezkedés esélyét: a válaszolók negyede él jelenleg külföldön (17% Magyarországon, 8% Nyugat-Európában vagy Amerikában), de a Magyarországon élők ugyanolyan arányban dolgoznak szakmában, mint az itthon maradtak, a Nyugaton élők körében pedig ez az arány rosszabb.



Munkahelye szakmán...
Hol tartózkodik jelenleg (százalék)
belüli
kívüli
Nincs v.
Románia
72,7
55,7
29,5
14,8
Magyarország
16,5
55,0
35,0
10,0
Nyugat-Európa, Észak-Amerika
8,3
30,0
50,0
20,0
Nincs válasz
2,5
-
-
-

Végül pedig nem kerülhetjük meg azt a kérdést sem, hogy a szakmában való elhelyezkedést milyen mértékben határozza meg az egyéntől független származási háttér. Az apák iskolai végzettségét használva erre mutatóként, az alábbi táblázat azt jelzi, hogy a családi háttér bizony ez esetben is egyértelműen fontos tényező a szakmán belüli elhelyezkedés sikeréhez. 



Szociológus diplomás állása
 Apja iskolai végzettsége
Szakmán belüli
Szakmán kívüli
Nincs válasz
Kevesebb mint középfokú
25,0
50
25,0
Középfokú
46,9
40,6
12,5
Felsőfokú
59,6
23,1
17,3



 A bemutatott foglalkozási adatok a kérdezettek első munkahélyére vonatkoznak. További kérdés, hogy foglalkozási karrierjük során a szakmában való elhelyezkedés esélyei nőnek-e, erre azonban csak egy alaposabb elemzéssel tudunk választ adni, amivel egyelőre adósok maraduk.






2013. március 20., szerda

Dégi Csaba - Versenyképes bódulat


"Romániára leginkább a kriminalizáló, ideológizáló perspektíva, drogpolitika jellemző. Ez azt jelenti, hogy a drogkérdésben Romániában a kontrollra teszik a hangsúlyt, és nem a fogyasztóra, nem az emberre. És ennek következtében a fogyasztó tovább marginalizálódik és nő velük szemben az ítélet. Ugyanakkor ez a nagyon erős kriminalizáló perspektíva azt is jelenti, hogy egyszerűen tiltják a jelenséget, erről nem beszélnek, és ennek következménye, hogy tabuizálódik a téma, tehát elérhetetlenné válik bizonyos szinteken."

„A kábítószer-fogyasztás megelőzése kapcsán én mindenképpen rendszerben gondolkodom, vagyis amikor kábítószer-prevencióról beszélek, akkor ennek mindhárom szintjéről beszélek, és természetesen mindazokról az összefüggő folyamatokról, amelyeket nagyon részletesen, statisztikai adatok alapján a továbbiakban kibontok.” 

2013. március 19., kedd

Néda Zoltán: A sokaság ritmusa

Bartha Zsuzsi


Néda Zoltán romániai magyar fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, akinek kutatási területe a statisztikus és számítógépes fizika, de a 3. Szociológus Napok meghívottjaként a társadalmi jelenségek statisztikus fizikai megközelítéséről, ezen belül is a hálózatokról fog előadást tartani.

„Egy olyan jelenség csoportról szeretnék beszélni, amellyel minden nap találkozunk, körülöttünk van, és különböző tudományterületen nyilvánul meg. A címből kiderül, hogy nyilván a ritmusról akarok beszélni, de mindjárt az is kiderül, hogy minek a ritmusét akarom vizsgálni. Általában, amikor egy sokaságot nézünk, valaminek a sokaságát, az mindig más, mint egyszerűen az őt alkotó részeknek az összege. Nagyon komplikált rendszerek alakulnak ki, és ha sok hasonló egyednek a kölcsönhatását vizsgáljuk, akkor ennek következtében általában olyan jelenségek jelennek meg, amik nem direkt módon következnek az egyedek tulajdonságaiból.” A teljes előadás az Adatbank Café honlapján tekinthető meg.

2013. március 18., hétfő

FÉRFIURALOM. Hadas Miklós beszélgetése Pierre Bourdieu-vel (részletek)

Bartha Zsuzsa


“HADAS Miklós: Ön azt írja "Férfiuralom" című tanulmányában, hogy ez egy "olyan intézmény, amely immár évezredek óta teljesen be van tagozódva az objektív társadalmi struktúrákba és a szubjektív gondolkodási struktúrákba" (Bourdieu, 1990:4). Ugyanakkor azt is állítja, hogy a háziasszonyi szerep és a családi élet hagyományos formái megváltoztak. És amikor arról beszél, hogy "annál inkább felruházzák a férfiakat a szexuális potenciállal, illetve a szexualitás legitim gyakorlásának lehetőségével, minél hatalmasabbak társadalmilag", zárójelben fontosnak tartja hozzátenni: "talán az Egyesült Államok kivételével" (i. m. 10). Egy másik jegyzetében pedig úgy ír, hogy a jelenlegi "átmeneti helyzetben az itt felidézett archaikus állapot még nagyon is jelen van a gyakorlatokban és a tudattalan hajlamokban" (i. m. 26). Mindezek alapján nem föltételezhető-e akkor, hogy napjaink "átmeneti helyzetének" számos nemzeti és regionális változata legalábbis megkérdőjelezheti a férfiuralom változatlanságának Ön által említett tézisét? Talán elegendő most csupán a feminista mozgalmak következményeire és ezzel összefüggésben a szexuális forradalomra utalnom.”

2013. március 15., péntek

Bíró Judit – Csepeli György: A legközelebbi, s egyben legtávolabbi tett: az anyagyilkosság

Noghi Livia


„A szülőgyilkosságokról szóló eddigi tudásunk kulturális-történeti vándormotívumokat mutat. Az anya meggyilkolása, „a bűnök királynője” (Csepeli, 2010) ugyan a nem megtehető cselekedetválasztások hierarchiájának csúcsán található, ennek ellenére a jelenség magyarázó erővel bír, s viszonyítási pontként szolgál, amikor választ kell találni a megmagyarázhatatlannak tűnő sorscsapásokra, és amikor korlátozni kell az emberi vágyakat. Ráadásul az anyagyilkosság ősmotívuma a bosszúállás: az apán eredő sérelmet kell megtorolni, amelyet az anya okozott. Ez pedig rácáfol a zsidó-keresztény kultúrkör azon elemére, amit a házasság és a család szentségeként ismerünk. A gyilkos utódnak választania kell Apja vagy az Anyja között. A kettő együtt, a pár választása nincs felkínálva számára (Bíró, 2010)
(...)

2013. március 10., vasárnap

A legújabb román filmsiker: Poziția copilului (Child’s Pose)


Vita Emese

A premiert követő estén is megtelt a Florin Piersic mozi, a jegypénztárnál pedig hosszú sor kígyózott, mialatt bent már megkezdték a vetítést. A film 116 percét a közönség nemcsak nézőként, hanem a pszichodráma részeseként élhette, lélegezhette végig, együtt egyszerre; mindezzel csak azt akartam kifejezni, a kritikák és negatív visszhangok ellenére, nagyon élet szagú volt! S akik ott voltunk mindnyájan éreztük és nyomban reagáltunk, hol megvető csendes kacajjal, - hogy no lám, tényleg így működnek a dolgok nálunk, az országban, vagy a családban – hol mély sóhajjal, hol síri csenddel. Érintettek voltunk, nagyrészt fiatal felnőttek, akik már egyszer bizton megtapasztalták, amit Freddy Mercury így énekelt meg: To much love will kill you.

Călin Peter Netzer filmjének középpontjában a felső tízezeri kört gyarapító Barbu (Bogdan Dumitrache) áll, akit anyja gyakorlatilag megfolyt szeretetével, mindent átható figyelem és kontrollvágyával, ami akkor csúcsosodik ki igazán és válik tarthatatlanná a gyermek részéről, mikor halálosan elgázol egy kiskorút (és valóban szüksége lenne a támaszra). A másodlagos téma, melyet a rendező mellékszálként definiál, a jelenkori román gazdasági elit, valamint az igazságszolgáltatás életének, ha úgy tetszik, keresztmetszeti képét mutatja be, s lényeges, hogy a nemzetközi sajtó elsősorban ezt emelte ki, miközben Németország az elsők közt vétózná meg Románia schengeni csatlakozását; a történethez hozzátartozik, hogy a Poziția copilului február 17.-én kapta meg berlini kitüntetését.

"Nem vagyok már kisgyerek
Ma vagy holnap elmegyek"  

A téma nem új, de jelentősége egyre erősödik a modern viszonyok közepette: míg korábban a serdülő és ifjúkort könnyedén elválaszthattuk a felnőttkortól, a modern társadalomban az említett életszakaszok időben kitolódnak és a határok sem olyan egyértelműek, mint korábban. Az a tény, hogy a tanulásra szánt idő meghosszabbodott, ezáltal a fiatalok munkaerőpiacra való tartós belépése is időben később következik be, maga után vonja a házasságkötés és gyermekvállalás- tulajdonképpen a legszélesebb értelemben vett önállósodás késését.  Normális esetben a szülőktől való részleges vagy egészleges társadalmi-gazdasági függés, már nem jár együtt pszichológiai dependenciával, ami főként az önálló döntéshozatalban és felelősségvállalásban nyilvánul meg. Azonban minél tovább tart az említett anyagi ráutaltság, a szülő számára egyre nagyobb a késztetés, hogy jogaival úgy éljen, mintha gyermeke továbbra is kiskorú lenne, és hajlamos a már posztadoleszcenciába lépett fiát-lányát a serdülő pozíciójába helyezni, és továbbra is akként kezelni. Ebben a tekintetben nagyon beszédes az első rendőrségi jelenet, ahol Cornelia többször is hangot ad abbéli követelésének, hogy fiának helyzetét, anyaszerepének megfelelően kezelhesse, irányíthassa. Ez az egészségtelen anya-gyermek viszony teljesen áthatja Barbu életét, aki bár szükségét érzi az elszakadásnak, sokáig képtelen szembenézni tettével és a következményekkel, mi több annak ellenére, hogy szeretné irányítani sorsát, úgy tűnik nem képes erre. Partnerkapcsolatban áll egy gyermekes anyával, melyben inkább az anya-gyerek viszony dominál, és kívülről az anyai kontroll hat át, mellesleg Barbu szexuális gondokkal küszködik.

Belső harcát, frusztrációját vulgáris szavakban, verbális agresszióval fejezi ki, mikor úgy dönt, megteszi az első lépést az elszakadás fele és követeli anyjától lakáskulcsait. Míg végül az utolsó előtti szcénában, már sokkal higgadtabban, kijelenti, vagy elfogadja anyja, hogy majd ő keresi, amikor szükségét érzi ennek, vagy ha nem, megszakít vele minden kapcsolatot.

A szülők gyermekeik révén valósítják meg önmagukat, mondja Cornelia, és ha meg is értette fia kérését, a kocsiban továbbra is a hátsó, a gyerekülésbe ültetve viszi, kinyitja, s majd bezárja előtte a biztonsági zárat. 

Természetesen egész idő alatt minden a gyermek érdekében történik, a cél szentesíti az eszközt alapon, akár a vallomáshamisítás, a megvesztegetés, lefizetés is legitimnek tűnhet, jogos a végtelen aggodalmaskodás, figyelmesség, mely egyszer csak halálossá válik, hiszen itt valójában mindkét anya temetett. 

"A hamu mindenkit egyenlővé tesz?"

Korántsem. Amikor Cornelia (Luminița Gheorghiu) másodszor is elmegy a rendőrségre, hogy enyhíteni próbáljon fia helyzetén, ott finom megjegyzéssel utalnak a kárvallott család státusára és anyagi helyzetére: „oameni foarte simpli”, azaz nagyon egyszerű emberek, akik talán beérik annyival, ha megtéríti a temetés költségeit.

Az egyszerű ember is igazságot követel, követeli, hogy aki úgy elgázolta a fiát, mint egy kutyát, fizessen meg a tettéért. Valószínű nem pénzre gondolt, amikor ezt mondta, viszont kiáltása és fájdalma néma marad. Cornelia és Barbu leteszik végtisztességüket, visszaülnek BMW-jükbe és továbbhajtanak, bár sírva. És vége. Ami ez után következne, az már nem lényeges. Hiszen úgysem számít, annak az embernek még van egy gyereke, de sem pénze, sem befolyása nincs, amivel igazságot követelhetne hallott fia emlékének. Nem csak az emléknek, hanem valamennyi jelentéktelen embernek, akik a világ szemében talán úgy tűntek el, mintha soha nem is lettek volna.