A pünkösdiek mellett az ateisták száma gyarapodott az elmúlt tíz évben - előzetes népszámlálási eredmények

Kiss Dénes

Alapos késéssel végre napvilágot láttak a 2011-es népszámlálás első vallási vonatkozású adatai is. A statisztikai hivatal nem vitte túlzásba az adatközlést, alig tíz sornyi szövegben foglalta össze ezirányú mondandóját. Az anyag ITT tölthető le.

A lakosság vallási hovatartozása csak százalékos bontásban került nyilvánosságra, ez is csak egy tizedesnyi pontossággal, így ennek alapján az egyes felekezetek tagságát visszaszámolni is csak közelítéssel lehet. Az alábbi táblázatban az így visszaszámolt adatok láthatók.

Románia lakosságának felekezeti szerkezete 2011-ben
Százalék             Létszám (ezer fő)
   Legkevesebb           Legtöbb
Ortodox 85,9 16349,1 16366,2
Római katolikus 4,6 866,5 883,6
Református 3,2 599,9 617,0
Pünkösdista 1,9 352,3 369,4
Görög katolikus 0,8 133,3 160,0
Baptista 0,6 104,7 121,9
Hetednapi adventista 0,5 85,7 102,8
Más vallású 1,8 333,3 350,4
Vallás nélküli 0,1
    23,9
Ateista 0,1
    21,2
Nem válaszolt 0,5
    84,8

E kevés adatot összevetve az előző népszámlálás eredményeivel megállapítható, hogy az ország felekezeti szerkezetében lényeges változás nem következett be. A korábban is nagyobb számú hívet tömörítő felekezetek továbbra is nagyok maradtak, a kisebb egyházak közül pedig egyik sem növekedett meg jelentősebben.

Tényleges létszámnövekedést a lakosság általános fogyása mellett különben is nehéz volt elérni. Egészen biztosan csak a pünkösdi egyház növekedett, 21-39 ezer közötti személlyel. Mellettük még a hetednapi adventista egyházról derülhet ki, hogy tagsága növekedett, legtöbb 5,8 ezerrel, ám inkább az a valószínű, hogy az adventisták is fogytak. 


Százalékos megoszlás
2002 2011
Ortodox 86,8 85,9
Római katolikus 4,7 4,6
Református 3,2 3,2
Pünkösdi 1,5 1,9
Görög katolikus 0,9 0,8
Baptista 0,6 0,6
Hetednapi adventista 0,4 0,5
Más vallású 1,7 1,8
Vallás nélküli és ateista 0,1 0,2
Nem válaszolt 0,1 0,5


A táblázatban meg nem jelenő egyházakról együtt tudtuk meg, hogy bár arányuk egy egész keveset nőtt, tagságuk aboszlút számban szintén csökkent.

Szám szerint adja meg a közlemény a vallás nélküliek és ateisták számát, akik együtt a lakosság 0,2 százalékát alkotják. E szám a tíz évvel ezelőttinek a kétszerese. És végül, négyszer többen tagadták meg a választ a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre, mint tíz évvel ezelőtt, ezúttal 84,8 ezren a korábbi 18,5 ezerhez képest.



Népszerű bejegyzések