2014. szeptember 12., péntek

Periféria fókuszban: milyen lehetett prostituáltnak lenni a két világháború közötti Kolozsváron?

Interjú Bokor Zsuzsával, a Testtörténetek című könyv szerzőjével


A Testtörténetek az 1918 és 1930 közötti kolozsvári prostitúcióval foglalkozik, a prostitúcióról való beszéd vizsgálatával, azzal hogy hogyan válik a nemi betegségek, avagy a prostituáltak testét támadó betegségek problémája a nemzet és testének problémájává, és milyen intézmények igyekeznek kontroll alatt tartani ezeket a testeket. Sok tekinteten keresztül közelít a könyv ahhoz, hogy milyen lehetett a 20. században prostituáltnak lenni: a nemzetvédők, orvosok, a különböző etnikumok, a polgárság, a sajtó, más társadalmi szereppel rendelkező nők szempontján keresztül stb., ugyanakkor a prostituáltak önéletírásain, levelein keresztül is. Én legjobban utóbbiakat élveztem, illetve azt, ahogyan a prostituáltak körüli zűr révén az is láthatóvá válik, hogy a nőiség/női létmód hogyan állt ellen akkor is a szűk kategóriákba sorolhatóságnak. Így az általam megfogalmazott kérdések inkább ezzel foglalkoznak, nem törekszenek arra, hogy átfogják a könyv valamennyi fejezetét, következtetését.

  • Kik a prostitu(l)áltak  a két világháború közötti időszakban?
    Azt hiszem, ez az a kérdés, amit a legnehezebb egy-két mondatban megválaszolni, végülis ez az egyik alapkérdése a munkámnak is. Mert, ha a jogalkotók és a városatyák szempontjait nézzük, akkor az a prostituált, aki pénzért ad szerelmet, és jó esetben még be is jegyezteti magát, hogy orvosilag, hatóságilag ellenőrizhető legyen. Ilyen értelemben a két világháború között voltak bordélyházi prostituáltak, magánprostituáltak, de olyanok is, akik futóbárcával rendelkeztek, tehát akik úgymond „mellékállásként” űz(het)ték a prostitúciót, illetve számon tartották még a bejegyezetlen titkos prostituáltakat is. De a kérdés sokkal komplexebbé   válik, ha közel megyünk a történetekhez, és az egész két világháború közötti mikrotörténelemhez. Azt látjuk, hogy az impériumváltás után egy új prostituált-definíció lép érvénybe, amely – a nemi betegségek háború utáni helyzetére hivatkozva – kiterjeszti a prostitúció gyanúját mindenkire, aki nem legitim szexuális kapcsolatokat ápol. Helyzetektől és diskurzusoktól függ, hogy éppen ki kapja meg a prostituált titulust. Nem is beszélve arról, hogy nem mindenki azonosul ezzel a címmel/címkével, aki egyszer megkapta, tehát jogos a történész aggodalma, hogy nevezhet-e prostituáltnak egy olyan nőt, mondjuk egy cselédet, aki a túlélés reményében adja el magát egy rövidebb-hosszabb időre.
  • Könyvében sokféle jelentésben és kontextusban kapcsolódik a szabadság fogalma a prostituáltakhoz. Van úgynevezett  „szabad prostituált” kategória,  említ olyan nőket, akik a prostitúcióra mint társadalmi mobilitási lehetőségre tekintenek, de akad olyan nő is, „aki a zabolátlan szexualitásban saját szabadságát véli felfedezni”, megélni, minden további terv nélkül.[1] Ugyanakkor munkájának egyik tétje, hogy bemutassa hogyan készült az orvosi gárda nem csak testileg, de lelkileg is „bevenni” a prostituáltak csoportját a nemi betegségektől való félelem jegyében. Nevezhető-e akár gazdasági, jogi, testi, szexuális vagy bármilyen más értelemben szabadnak a prostituált ebben az időszakban? Hogyan látja ezt a teljes kontrollra törekvő intézkedéseket követően?
    A szabadság fogalma nemcsak manapság problematikus, hanem az általam elemzett korban is annak számított.
    Bokor Zsuzsa antropológus,
    a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.
    Szakterülete a kulturális antropológia
    és a gender history.
       
    Lássuk először is a szabad prostituált kifejezést. Ezt kétféle értelemben is használták, egyrészt jelentette a magánprostituáltat, tehát azt a bejegyzett, orvosi ellenőrzés alá tartozó nőt, aki nem bordélyházban, hanem intézménytől függetlenül tartott fenn szexuális kapcsolatokat (rájuk főként az orvosok használták a szabad kifejezést, mintegy előrevetítve, hogy aki ilyen körülmények között is vállalja a bejegyeztetést, az szabadnak érezheti magát). Ezek a nők nyilvánvalóan nem voltak szabadok, hiszen állandóan felügyelet alatt voltak, ráadásul a kijelentkezés után is állandóan magukon viselték a bélyeget, mert figyelték őket. A szabad prostituált második jelentése ebben a korban azokra a rejtélyes „titkosokra” vonatkozott, akik rendszerint bevehetetlenek voltak, mert nem jelentkeztek a hatóságoknál, hogy jelentsék a partnerek számát, és alávessék magukat a kötelező orvosi vizitnek. A szabadság kifejezés ebben az esetben sem társult semmiféle pozitív jelentéssel, sokkal inkább a félelem érzését és a razziák sorát asszociálták hozzá a köznyelvben.
    Hogy magához a szabadsághoz mennyire fértek hozzá ténylegesen azok, akik benne voltak ebben a prostitúciós adok-veszek játékban, nem tudhatjuk. Nyilván, az élettörténetek közelebb visznek ahhoz az olvasathoz, ami túl van a jogi, az orvosi szövegeken, de még ezek ismeretében sem tudnám azt mondani, hogy akár szexuális, akár gazdasági vagy bármilyen értelemben szabadok lehettek volna a „szabadok” vagy bármelyik más prostituált kategória. A szabadság rendkívül illékony, szubjektív életérzés, és elég belegondolnunk annak a szolgaként élt nőnek a helyzetébe, akit már gyerekként állandóan rettegésben tartott a gazdája, és valahányszor csak kedve támadt, megerőszakolta. Nos, hogy szabadságot hozott-e a prostitúció választása ehelyett az életmód helyett, arról csak sejtéseink lehetnek.
    Érdekes, hogy a feminista társadalomtudósok sem értenek feltétlenül egyet abban, hogy a prostitúció a patriarchális rendszer egyik tipikus, emblematikus intézménye lenne, a liberális feministák – a radikálisokkal szemben – azt mondják, hogy, amennyiben nem kényszerítik a nőt a prostitúcióra, és önként választja ezt az utat, ugyanolyan szabadon választ „pályát” magának, mint bárki más, a prostituált nő tehát ilyen értelemben vállalkozó, üzletasszony... Nem is tudom, kivel érthetünk egyet. A kérdés azért ennél sokkal bonyolultabb, és úgy érzem, hogy történeti szövegek esetében még fokozottabb érzékenységgel kell közelítenünk a problémához.
  • A bordélyházakat betiltó törvényt követően egy rövid időre az addig csak meghatározott napszakokban és helyeken látható prostituáltak mindenki számára láthatóvá váltak. A sajtó arról számol be, hogy problematikussá válik ebben az időszakban a határ prostituált és úri nő között, utóbbiak emiatt gyakran voltak molesztálásoknak kitéve.  Lehetett-e valaki mindkettő egyszerre? Volt-e átjárás, átfedés a számon tartott női szerepek között?
    Persze, lehetett egyszerre valaki úri lány és prostituált is, a sajtó rendszerint hírt is adott ezekről az esetekről, ha fény derült rájuk. 
    Az egyes nőalakok és női szerepek közötti határok nem is annyira merevek, mint gondolnánk, hiszen maga az úri nő kategóriája is sokféle értéket rejtett magában, a konzervatív, a hazának és családjának élő nőalaktól a magát cicomázó, gyerekeket nem szívesen vállaló úri nőig, illetve a feministáig sokan belefértek ebbe a kategóriába.
    A prostituált-életutakat vizsgálva is ez látszik, hogy a nők sokféle szerepbe bújnak a prostituálódás előtt és után (meg közben is), a prostituált szerep csak egy volt azok közül, amelyet a városi társadalom felkínált a szenzibilis nők számára. Azt hiszem, a prostitúció több volt, mint a deviancia színhelye: egy állapot volt, menekvés, túlélési lehetőség, bujdosás, a bordély egy locus volt, ahol ideiglenesen meg lehetett húzódni, a pokol egy bugyra, ahol pár fillért lehetett gyűjteni a továbblépéshez, egy állomás vagy egy munkahely a sok közül, egy szerep, amiben el lehetett időzni rövidebb vagy hosszabb ideig...
    Az utcára küldött bordélyházi nők 1930-ban, nyilván, látványosak lehettek, és tudunk is arról, hogy az úri közönség mélységesen fel volt háborodva a jelenlétüktől, de inkább a túlexponált, a nyílt színre vitt megrendezett női szexualitás volt az, ami botránkoztató volt, és ami miatt a polgári közönség kiborult.
  • Munkájában többször előkerül, hogy a feministák és prostituáltak társadalmi megítélése nagyon hasonló volt, az eugenika nézőpontjából például ugyanolyan „diszgenikus” csoportnak számítottak. A korabeli nemzetközi feminista mozgalom célkitűzései között szerepel is a prostituáltak helyzetének javítása, de hogyan alakul ez Kolozsvár esetében? Akad-e olyan, aki tényleg szolidarizál a prostituáltakkal?
    Kolozsváron is voltak olyan szociális intézmények, mint a Szociális Missziótársulat vagy a Szociális Testvérek Társasága amelyek a prostitúció útjára tért lányok megmentésén fáradoztak, több-kevesebb sikerrel. Konzervatív női intézmények voltak, amelyek a szívügyüknek tekintették a nők „felemelését” és hagyományos női szerepekbe való visszanevelésüket. Felkarolták például a cselédkérdést, és megpróbáltak a cselédek prostituálódásának útjába állni, de a háború utáni kaotikus helyzetben igazából ugyanolyan kevés eredménnyel dolgoztak, mint az angol abolicionizmushoz való felzárkózást sürgető román feministák, akik minduntalan megpróbálták befolyásolni a hatalmat, hogy feloszlassák a bordélyokat.


  • Az 1924-ben megjelenő Bálint Zoltán és Dominic Stanca által írott prostituáltak kérdőíves vizsgálatát feldolgozó tanulmány kapcsán az egyik következtetés, hogy a prostituáltak számára  a család és a vallás olyan dimenziókat képeztek, amelyekből ők ki vannak zárva, hiszen ezek a város „tisztességes” közösségéhez kapcsolódnak. Milyen volt a kultúra, a kulturális élet és a prostituáltak viszonya? Gyakran olvasni a nőkről szóló rövid leírásokban, hogy szabadidejükben olvasnak, színházba járnak, hogyan látja ennek realitását és jelentőségét?


A bordélyházi prostituáltak tényleg jártak moziba, színházba, ilyenkor a hátsó sorokban ülhettek, és diszkréten kellett viselkedniük, a statisztikák szerint sokan közülük regény- és újságolvasással töltötték a szabadidejüket.
    Visszatérnék ahhoz a gondolathoz, hogy úgy látom a prostitúciót, mint ami inkább egy állapothoz volt   hasonlítható, tehát a benne élők sokfélék voltak, sokféle szocializációs háttérrel, iskolázottsággal, motivációval és lelkiállapottal. Innentől elég nehéz is őket bármilyen szempontból klasszifikálni. Van viszont egy igen erős kívülről érkező klasszifikálási kényszer, amely csoportba írja őket, és megfelelő viselkedést, öltözéket stb. ír elő nekik. Nos, ez a klasszifikálási kényszer nem engedi például a kéjnőket nappal korzózni, vagy a sétatéri népünnepélyeken megjelenni, ez öltözteti a bordélyban rózsaszínű fodrokba őket, amely rózsaszínű fodrokat ugyanakkor a nyilvános térben megnyirbálja, és sokkal diszkrétebbre tervezi. Azt hiszem, hogy mindazok az úgymond kulturális tényezők, amelyekből kizárattak, vagy amelyeket megengedtek számukra, a megfelelő restrikciókkal, mind a prostituáltak csoportjának a megkonstruálását és elkülönítését szolgálták.


  • Mi a következő lépése a Testtörténetek megírása után?
    A könyvet lezártnak érzem, de még sok befejezetlen, kivágott fejezet van a fiókomban. A nőiségnek más dimenzióit is szeretném ebből a korból feltárni, de ez még egyelőre a fiókom titka.

 Abrudbányai Melinda




[1] Álljon itt két, a Testtörténetekből átvett rövid történet/leírás ízelítőül:
„Elválltan, idősen, szabadon
Zsuzsanna 1876-ban született egy vajdasági faluban (a megkérdezés pillanatában kb. 44v45 éves), nemzetisége: német. Törvénytelen gyerekként született, mostohaapja vendéglős volt. 4 polgárit és 3 felső leányiskolát végzett, prostituálttá válása előtt ápolónőként dolgozott. 21 évesen hagyta el a szülei házát, amikor férjhez ment, ekkor volt először kapcsolata férfival. Nyolc évet élt a férjével, majd három évig Berlinben bufethölgy volt, aztán Kolozsvárra jött. A megkérdezés pillanatában tizenegy éve van »üzletben«, úgy került oda, hogy »elcsábították«. Hat helyen is volt már, egyszer szakította meg ezt az életformát, két évig ápolónő is volt. Egyszer, három hónapos terhesen abortált. Egy alkalommal volt kórházban nemi betegséggel, 6 hónapig. Úgy véli, hogy erkölcsi helyzete, egészségi állapota nem rossz, anyagi helyzete kielégítő. Szabad idejében pihen, keresetét ruhára költi, félre is tesz belőle. Öngyilkosságot nem kísérelt meg. Távoli terve nincs, prostituált maradna.”
„Lili zongoramesternő lenne
Lili 1896-ban született egy Maros-Torda megyei faluban, apja kovács volt. 5 elemit végzett. A családjától 14 évesen távozott, családi viszály miatt kellett otthagynia őket, majd 3 évet gyári munkásnőként dolgozott Budapesten, aztán ugyanitt utcalány lett. Marosvásárhelyen bordélyházba lépett, azután Gyulafehérvár, Székelyudvarhely, Nagyszeben, Brassó, Temesvár, Nagyenyed, Kolozsvár bordélyházai következtek. A megkérdezés pillanatában 9 éve lépett »üzletbe«, a jobb kereset reményében, ezt egyszer sem szakította meg. 14 évesen volt az első szexuális kapcsolata. Kétszer abortált, egyszer 3 hónapos, egyszer pedig 2 hónapos terhesen. Nem szült még. Nemi betegséggel 20-szor volt kórházban, összesen 2 évet. Úgy véli, hogy erkölcsi élete nem rossz, de vallásos életéről nem nyilatkozik. Társadalmi élete nem megvetendő, de egészségi helyzetét ártalmasnak tekinti. Anyagi helyzete kielégítő, a prostituáltakkal jó viszonyban van, keresetét ruhára költi, nem kísérelt még meg öngyilkosságot. Szabad idejében pihen, olvas, sétál. Egyelőre bordélyban marad, de télen tanulni szeretne, hogy zongoramesternő lehessen.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése