2017. július 8., szombat

Az iskola, mint a negativitás lehetséges színtere


Az osztályközösségekben kialakult klikkek, valamint a hierarchia okai számosak lehetnek. Mindig lesznek olyan diákok, akik a perifériára szorulnak, olyan kisebb csoportok, akik kevésbé kapnak lehetőséget az érvényesülésre, hiszen egyetlen közösség sem alkot homogén egészet. Figyelnünk kell arra, hogy a közösségekben kialakult hierarchiák fő célja ne egymás elnyomása, kiszorítása legyen, hanem egy útmutatás, ösztönzés a végcél felé.




Minden iskola életében felmerülnek problémák. Függetlenül a profiltól (szak, elméleti) vagy az elhelyezkedéstől (vidék, város) mindenik oktatási intézményen belül olyan jelenségekkel találjuk szembe magunkat mint, hogy a diákok nem tanulnak, hiányoznak órákról, rossz jegyeket kapnak, nem mennek át az érettségi vizsgán. Ezek általánosan jelentkező problémák melyek kihathatnak úgy az iskolára, mint a diák életére. De ezek mellett mi történik a diákokkal? Ők mivel kell szembenézzenek, amikor belépnek az iskola kapuján? Egy osztályközösségen belül is felléphetnek problémák, mint a bántalmazás, a hierarchiák kialakulása vagy a divatjelenség. Ezek létező és jelentős problémák egy diák életében, melyekkel nap, mint nap szembe kell néznie és melyek meghatározzák mindennapjait az intézmény falain belül. Ezek a diákok közt lezajló jelenségek, tinédzser problémák alakítják, formálják az individuum szemlélet- és gondolkodásmódját, mintát, modellt állítanak fel számára.

A dolgozatomban ezúttal olyan problémaköröket teszek vizsgálatom tárgyává, mint az emberek, diákok közti különbségeket, a hierarchiák kialakulásának körülményeit és okait, a társadalomban érvényesülő divatjelenséget valamint a szellemi vagy akár fizikai bántalmazás hatásait, illetve a problémák egymáshoz való viszonyát. Erre a három témakörre fókuszálva szeretném bemutatni a diákélet olyan oldalait, amelyekről az iskolák önábrázolásai nem szólnak

Az iskola egy olyan oktatási intézmény mely tervszerűen és folyamatosan lát el bizonyos nevelési és oktatási feladatokat, mely működését törvények és hivatalos rendeletek szabályozzák. Az iskola, mint oktatási intézmény kettős szerepet tölt be, hiszen két funkcióval rendelkezik: tanítási- és nevelési funkcióval, melyek elsődleges célja az információ átadás, a formális nevelés. A nevelés általában egy több szintéren történő folyamat, amely konkrétan megnyilvánulhat egyrészt az otthoni, családi környezetben, másrészt az iskolában, mint rejtett tanterv, vagy akár a kortárs kapcsolatok környezetében. Az iskola, mint társadalmi intézmény célja a szocializáció, tehát ha az iskoláról beszélünk nem vonatkoztathatunk el a közösségtől, a közösségi élménytől.

Az iskola szocializációs funkciója arra szolgál, hogy a növekvő gyerek számára – a család és a közvetlen környezet által megvalósított elsődleges szocializációt követően – közvetítse a társadalmi normákat, értékeket, hogy ezáltal lehetőséget adjon az egyénnek az elvárt viselkedésformák elsajátítására, a társadalomba való beilleszkedésre. A társadalomban különböző csoportok léteznek, melyek a társas együttműködésre, az egyének közötti kapcsolatrendszerre épülnek. Ilyen csoport az osztály, mely az iskola keretein belül működik, mely egy mesterségesen létrejött, az intézmény által megtervezett, formális csoport, közösség. A társas tevékenységek általában körülhatárolható keretek között történnek, vagyis léteznek bizonyos szabályok egy csoporton belül annak működésére vonatkozóan, melyeket ideális esetben a csoporttagok be is tartanak. Egy jó közösség biztosítja tagjai számára az egészséges versengés lehetőségét, mely a fejlődés alapját képezi, és melyhez szükséges mások érdekeinek tiszteletben tartása. Minden közösség természetes velejárója a konfliktus, mely definiálható, mint egy „olyan ütközés, amelynek során igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek, szükségletek, nézetek, vélemények, értékek kerülnek egymással szembe.”[1]

Az osztályon belüli konfliktusok gyakoriságát és súlyát befolyásolja az intézmény és az osztály légköre, az egyének személyiségjegyei valamint olyan társadalmi problémák, melyekkel a mindennapi életben is találkozhatunk. Tapasztalataim szerint a leggyakrabban megjelenő problémaforrás a divatjelenség, mely egy olyan probléma, amely szinte kivétel nélkül, mindenkit érint, ha nem is közvetlenül, de mindannyiunk életében jelen van. Nem kell sokáig keresgélnünk elég, ha csak szemügyre vesszük az utca emberét, szétnézünk az interneten vagy a boltokban, ha kinyitunk egy újságot. Mindenhol ugyan azokkal a ruhadarabokkal fogjuk szembe találni magunkat, minden rádióból ugyan azok a kommersz zenék szólnak, mindenki ugyan olyan színű és fazonú frizurával rendelkezik, mindenhol ugyan azokat az aktuálisan felkapott dolgokat reklámozzák. Sokszor halljuk, hogy az öltözködésünk, megjelenésünk rólunk árulkodik, hogy belső világunk, személyiségünk külső kivetülései, megnyilvánulásai a ruhadarabok, amiket hordunk, a zene, amit hallgatunk vagy éppen a frizura, amit viselünk. Viszont feltevődik a kérdés, hogy ha a divatot követjük, akkor nem szorul-e háttérbe a személyiségünk? Hogyan tudjuk kifejezni belső világunkat, értékeinket, hogy ha ugyan úgy nézünk ki, mint mások? Feleljünk meg vagy maradjunk egyediek? Kövessük a divatot vagy ne? Miért?

A feltett kérdésekre a választ magunkban kell keresnünk, hiszen nem dönthetnek helyettünk, ugyanakkor vannak esetek mikor hajlamosak vagyunk a döntéshozatalban másokra hagyatkozni. Különböző befolyások, hatások érnek minket különböző területekről, például a családunkon, barátainkon vagy éppen a médián keresztül, ugyanis mindannyian naponta részesei vagyunk egyfajta társas befolyásolásnak. A technológia beékelődött életünkbe, a televízió, az internet mindennapjaink szerves részeivé váltak. Gondoljunk csak bele, hogy milyen mértékű manipulációnak vagyunk kitéve nap, mint nap. Ez a terület a meggyőzés szociálpszichológiája, vagyis azé a folyamaté, amely által az attitűdök a kommunikáció során kialakulnak, megerősítést nyernek vagy megváltoznak. A meggyőző kommunikáció célja egy tartós változást kiváltani az emberek életében, és ehhez a legkézenfekvőbb eszköz a média. Napjainkban a tizenéves fiatalok már a technológia reflektorfényének kellős közepén nőttek fel, számukra természetes a tömegkommunikációs eszközök jelenléte, használata és már gyerekkorukban elkezdődött a meggyőzés folyamata. A technológiával párhuzamosan nőttek és fejlődtek, belenevelkedtek a média által kreált ideálvilágba, kialakult egyfajta világnézet bennük, mely a külsőségekre fekteti a hangsúlyt.

A fizikai megjelenés kétségtelenül befolyásolja benyomásainkat másokról. Általában egy ember kinézete az első forrásunk az egyén megismerésére. A fizikai szépség, egy szép arc, egy stílusos öltözet, pozitív elvárások sokaságát hívja elő. Azt várjuk, hogy a fizikailag vonzóbb emberek érdekesebbek, társaságkedvelőbbek, a társasági életben is jártasabbak, mint a kevésbé vonzó megjelenésű emberek.  Ezért van az, hogy egy új társaságba való beilleszkedéskor fontos szerepet játszik az első benyomás, a nonverbális kommunikáció és az öltözet. Az emberek hajlamosak elfogadni, hogy „ami szép, az jó” vagy ahogy Johann Schiller német költő és filozófus is mondta: „a fizikai szépség jele a belső szépségnek, a lelki és erkölcsi szépségnek”.

A bennünk kialakuló benyomások, gondolatok egy egyén fizikai megjelenése nyomán okot adhatnak a személy elítélésére, megkülönböztetésére. Ennek szélsőséges formája a diszkrimináció. A mai társdalomban, a világ minden pontján előforduló és megfigyelhető jelenség a diszkrimináció, amely az a pozitív, vagy negatív viselkedés, amely egy társadalmi csoport és annak tagjai fele irányul. A szociálpszichológusok úgy vélik, hogy a diszkriminációhoz vezető alapfolyamatok egyike az előítélet, amely egy társadalmi csoport és annak tagjainak pozitív vagy negatív értékelése. Sajnos, az embereket leggyakrabban a negatív értékelések foglalkoztatják, amelyek az enyhe utálattól a vak gyűlöletig terjedhetnek. Az előítéletek legfontosabb alapja a sztereotípia, melyet gyakran elfogult és felületes benyomásokra alapozunk. Ilyen felületes benyomásokat kelthet bennünk egy egyén öltözete, telefonja, a zene, amit hallgat, vagy éppen az ékszer, amit visel. Ezen a ponton kapcsolódnak be a véleményalkotásba a státusszimbólumok, melyek a társadalmi helyzetünk, pozíciónk külső megkülönböztető jegyei, és melyek alapján kialakulhat egyfajta megkülönböztetés, hierarchia az emberek között.

A 21. század társadalmában általánosan elfogadott tény a külsőségekre alapozott, felszínes kapcsolatok jelenléte, mely a mindennapi életünkre kihat, így az iskolai életben is fellelhető. A serdülőkor egy jellegzetesen intenzív korszak. A tinédzser, a fiatal még keresi helyét a világban, keresi önmagát, személyisége még nem forrott ki teljesen, ezért könnyen befolyásolhatóak, manipulálhatóak. Tény, hogy a külsőségekre fókuszáló látásmód egyik kialakítója a média, viszont a minket körülvevő emberek látásmódja és értékei is befolyásolnak minket. A csoporttagság, a hovatartozásunk sok mindent elárulhat rólunk, az értékeinkről, viselkedésünkről, vagy megváltoztathatja a már meglévő nézeteinket. Ahogyan egy rossz társaságba keveredett kamasz bűnözővé válhat, úgy befolyásolhatja az osztályközösség is bizonyos tagjait. Létezhetnek olyan személyek, akik az elfogadás, beilleszkedés vágyából, maguk is elkezdhetik követni a közösség által felállított sémát, divatot, ezzel beleolvadva, beintegrálódva a közösségbe, viszont elveszítve egyediségüket. Egy osztály, más közösségekhez hasonlóan nem alkot homogén egészet. Amint a tagok kezdik megismerni egymást informális, szabad választások útján tagolódni kezd a formális osztályközösség: kisebb nagyobb, egymással kapcsolatban álló csoportok, párok és magányosak jönnek létre. Ezek a csoportok, klikkek kialakulását befolyásolhatja a közös érdeklődés, a közös célkitűzés, a divat vagy akár a társadalmi pozíció, státus.

A klikkek kialakulásával elkezdődhet az osztály tagjainak rangsorolása, egy hierarchikus rendszer kialakulása. Az osztályközösségen belül a hierarchia több féle szempontból is kialakulhat: a jegyek, a tudás, a képesség szempontjából, a társadalmi pozíció, a státus, a pénz szempontjából. Bárhogy is történjen meg ez a rangsorolás, mindig lesznek olyan gyerekek, akik a rangsor elején helyezkednek el és olyanok, akik a végére szorulnak. A rangsor elején helyet foglaló egyének presztízzsel rendelkeznek, vagyis egyfajta tisztelettel bírnak, melyet státusok birtoklásával érdemeltek ki. Ennek a tiszteletnek köszönhetően az egyén egyfajta „vezető” szerepet tölt be, vagyis a többiek felnéznek rá, követik őt. Ilyen esetben a ragsor elején elhelyezkedő személy kétféle hatást gyakorolhat a közösségre: jó példát mutat, például tanul, jó jegyeket szerez, vagy negatív hatással is lehet a csoportra például, ha lenézi a rangsorban alatta elhelyezkedő személyeket. Amennyiben a piramis csúcsán helyet foglaló egyén negatív hatást gyakorol a közösségre elkezdődhet a megbélyegzés folyamata, mely a bántalmazás egyik formája. A csoporttagok, azt gondolva, hogy ha a rangsorban felettük elhelyezkedő tagokhoz hasonlóan cselekednek, akkor befogadják őket, elkezdik ők is bántani csoporttársukat. A dolgok egészen odáig fajulhatnak míg ez a verbális bántalmazás már megszokott cselekedet lesz, egyfajta szórakozás, vagy éppen fizikai, testi bántalmazássá alakul. A bántalmazott egyén önértékelése csökkenhet, közérzete romolhat. „Azok az emberek…, akiknek nap, mint nap az a tapasztalata, hogy szinte senki nem becsüli őket, és senki nem adja meg a nekik járó tiszteletet és udvariasságot, szükségszerűen kételkedni fognak a saját értékeikben.”[2] Ilyen bánásmódban részesülő diákok számára adott a szociális mobilitás lehetősége, mely az a stratégia, hogy az egyén fizikailag vagy pszichológiailag elmeneküljön a csoporttól, amely alacsony önértékelését okozza. Sokszor ez azért nem történik meg, mert nem szeretnénk gyávának tűnni, vagy mert egyszerűen nem áll módunkban élni ezzel a lehetőséggel.

Az iskolai bántalmazás járhat szélsőséges következményekkel is. Egy az iskolai bántalmazás folyamatát és következményét bemutató olvasmány, Jay Asher, amerikai író 2007-ben megjelent „Tizenhárom okom volt” című műve, melyből idén márciusában megjelent egy minisorozat is. Ez a történet egy fiatal lány életét mutatja be, aki az iskolában történő bántalmazásból és megalázottságból az öngyilkosságot látta az egyetlen kiútnak. A kisregény célja nem a fiatalok öngyilkosságra való buzdítása, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy akár egy kis, számunkra viccesnek tűnő mondat is mennyit árthat valaki önértékelésének, valamint hangsúlyozni azt, hogy figyeljünk egymásra, legyünk kedvesek a másikkal és ne önmagunkat helyezzük előtérbe másokkal szemben.

A mai társadalom legfőbb alappillére a pénz, így nem meglepő, hogy a szociális kapcsolatainkat is képesek vagyunk erre alapozni. A divatot a jóléttel azonosítjuk, egyfajta belépőkártyaként tekintünk rá a társadalomba. Úgy gondoljuk, hogy ha követjük a társadalom által felállított példákat, akkor elfogadnak minket. Mi, fiatalok hajlamosabbak vagyunk a diszkriminációra, az előítéletekre, és néha sokkal kritikusabbak vagyunk egymással, mint a felnőttek valaha is lennének.  Sokszor esünk abba a hibába, hogy csupán külső alapján ítélünk meg valakit és képtelenek vagyunk a külsőségeken túl az embert látni, így megfosztva magunkat a lehetőségtől az új kapcsolatok kialakítására. Az iskola nemcsak színtere, hanem kiváltó oka is lehet ezen cselekvéseknek, hiszen az osztályközösség nagy mértékben befolyásolhatja attitűdjeinket, gondolkodásunkat és a dolgokhoz, valamint személyekhez való hozzáállásunkat. Az osztályközösségekben kialakult klikkek, valamint a hierarchia okai számosak lehetnek. Mindig lesznek olyan diákok, akik a perifériára szorulnak, olyan kisebb csoportok, akik kevésbé kapnak lehetőséget az érvényesülésre, hiszen egyetlen közösség sem alkot homogén egészet. Figyelnünk kell arra, hogy a közösségekben kialakult hierarchiák fő célja ne egymás elnyomása, kiszorítása legyen, hanem egy útmutatás, ösztönzés a végcél felé. Amennyiben ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk, merjünk felszólalni, kiállni az elnyomással és a negativitással szemben, mindig arra törekedve, hogy egy egészséges, élhető közösséget hozzunk létre magunk és társaink számára.


Bibliográfia:

Felhasznált irodalom:

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába, Osiris kiadó, Budapest, 2006
Eliot R. Smith, Diane M. Mackie: Szociálpszichológia, Osiris kiadó, Budapest, 2004
Elena Lupșa, Victor Bratu: Szociológia, Corvin kiadó, Déva, 2016


Felhasznált web-oldal:

Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete. Szécsényi Gábor: A közösség szerepe az egyén szocializációjában
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=182








[1] Szekszárdi Júlia, Új utak és gyógymódok, 31. oldal
[2] Kenneth Clark az Amerikai Legfelsőbb Bíróság 1954-es iskolai deszegregációs döntéséről

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése