Az iskola, mint a negativitás lehetséges színtere
Az osztályközösségekben kialakult klikkek, valamint
a hierarchia okai számosak lehetnek. Mindig lesznek olyan diákok, akik a
perifériára szorulnak, olyan kisebb csoportok, akik kevésbé kapnak lehetőséget
az érvényesülésre, hiszen egyetlen közösség sem alkot homogén egészet.
Figyelnünk kell arra, hogy a közösségekben kialakult hierarchiák fő célja ne
egymás elnyomása, kiszorítása legyen, hanem egy útmutatás, ösztönzés a végcél
felé.
Minden iskola életében felmerülnek problémák. Függetlenül
a profiltól (szak, elméleti) vagy az elhelyezkedéstől (vidék, város) mindenik oktatási
intézményen belül olyan jelenségekkel találjuk szembe magunkat mint, hogy a diákok
nem tanulnak, hiányoznak órákról, rossz jegyeket kapnak, nem mennek át az
érettségi vizsgán. Ezek általánosan jelentkező problémák melyek kihathatnak úgy
az iskolára, mint a diák életére. De ezek mellett mi történik a diákokkal? Ők
mivel kell szembenézzenek, amikor belépnek az iskola kapuján? Egy osztályközösségen
belül is felléphetnek problémák, mint a bántalmazás, a hierarchiák kialakulása
vagy a divatjelenség. Ezek létező és jelentős problémák egy diák életében,
melyekkel nap, mint nap szembe kell néznie és melyek meghatározzák
mindennapjait az intézmény falain belül. Ezek a diákok közt lezajló jelenségek,
tinédzser problémák alakítják, formálják az individuum szemlélet- és
gondolkodásmódját, mintát, modellt állítanak fel számára.
A dolgozatomban ezúttal olyan problémaköröket teszek
vizsgálatom tárgyává, mint az emberek, diákok közti különbségeket, a
hierarchiák kialakulásának körülményeit és okait, a társadalomban érvényesülő
divatjelenséget valamint a szellemi vagy akár fizikai bántalmazás hatásait,
illetve a problémák egymáshoz való viszonyát. Erre a három témakörre fókuszálva
szeretném bemutatni a diákélet olyan oldalait, amelyekről az iskolák önábrázolásai
nem szólnak
Az iskola egy olyan oktatási intézmény mely
tervszerűen és folyamatosan lát el bizonyos nevelési és oktatási feladatokat,
mely működését törvények és hivatalos rendeletek szabályozzák. Az iskola, mint
oktatási intézmény kettős szerepet tölt be, hiszen két funkcióval rendelkezik:
tanítási- és nevelési funkcióval, melyek elsődleges célja az információ átadás,
a formális nevelés. A nevelés általában egy több szintéren történő folyamat,
amely konkrétan megnyilvánulhat egyrészt az otthoni, családi környezetben,
másrészt az iskolában, mint rejtett tanterv, vagy akár a kortárs kapcsolatok
környezetében. Az iskola, mint társadalmi intézmény célja a szocializáció,
tehát ha az iskoláról beszélünk nem vonatkoztathatunk el a közösségtől, a
közösségi élménytől.
Az iskola szocializációs funkciója arra szolgál,
hogy a növekvő gyerek számára – a család és a közvetlen környezet által
megvalósított elsődleges szocializációt követően – közvetítse a társadalmi
normákat, értékeket, hogy ezáltal lehetőséget adjon az egyénnek az elvárt
viselkedésformák elsajátítására, a társadalomba való beilleszkedésre. A
társadalomban különböző csoportok léteznek, melyek a társas együttműködésre, az
egyének közötti kapcsolatrendszerre épülnek. Ilyen csoport az osztály, mely az
iskola keretein belül működik, mely egy mesterségesen létrejött, az intézmény
által megtervezett, formális csoport, közösség. A társas tevékenységek
általában körülhatárolható keretek között történnek, vagyis léteznek bizonyos
szabályok egy csoporton belül annak működésére vonatkozóan, melyeket ideális
esetben a csoporttagok be is tartanak. Egy jó közösség biztosítja tagjai
számára az egészséges versengés lehetőségét, mely a fejlődés alapját képezi, és
melyhez szükséges mások érdekeinek tiszteletben tartása. Minden közösség
természetes velejárója a konfliktus, mely definiálható, mint egy „olyan
ütközés, amelynek során igények, szándékok, vágyak, törekvések, érdekek,
szükségletek, nézetek, vélemények, értékek kerülnek egymással szembe.”[1]
Az osztályon belüli konfliktusok gyakoriságát és
súlyát befolyásolja az intézmény és az osztály légköre, az egyének személyiségjegyei
valamint olyan társadalmi problémák, melyekkel a mindennapi életben is
találkozhatunk. Tapasztalataim szerint a leggyakrabban megjelenő problémaforrás
a divatjelenség, mely egy olyan probléma, amely szinte kivétel nélkül, mindenkit
érint, ha nem is közvetlenül, de mindannyiunk életében jelen van. Nem kell
sokáig keresgélnünk elég, ha csak szemügyre vesszük az utca emberét, szétnézünk
az interneten vagy a boltokban, ha kinyitunk egy újságot. Mindenhol ugyan
azokkal a ruhadarabokkal fogjuk szembe találni magunkat, minden rádióból ugyan
azok a kommersz zenék szólnak, mindenki ugyan olyan színű és fazonú frizurával
rendelkezik, mindenhol ugyan azokat az aktuálisan felkapott dolgokat
reklámozzák. Sokszor halljuk, hogy az öltözködésünk, megjelenésünk rólunk
árulkodik, hogy belső világunk, személyiségünk külső kivetülései,
megnyilvánulásai a ruhadarabok, amiket hordunk, a zene, amit hallgatunk vagy
éppen a frizura, amit viselünk. Viszont feltevődik a kérdés, hogy ha a divatot
követjük, akkor nem szorul-e háttérbe a személyiségünk? Hogyan tudjuk kifejezni
belső világunkat, értékeinket, hogy ha ugyan úgy nézünk ki, mint mások? Feleljünk
meg vagy maradjunk egyediek? Kövessük a divatot vagy ne? Miért?
A feltett kérdésekre a választ
magunkban kell keresnünk, hiszen nem dönthetnek helyettünk, ugyanakkor vannak
esetek mikor hajlamosak vagyunk a döntéshozatalban másokra hagyatkozni. Különböző
befolyások, hatások érnek minket különböző területekről, például a családunkon,
barátainkon vagy éppen a médián keresztül, ugyanis mindannyian naponta részesei
vagyunk egyfajta társas befolyásolásnak. A technológia beékelődött életünkbe, a
televízió, az internet mindennapjaink szerves részeivé váltak. Gondoljunk csak
bele, hogy milyen mértékű manipulációnak vagyunk kitéve nap, mint nap. Ez a
terület a meggyőzés szociálpszichológiája, vagyis azé a folyamaté, amely által
az attitűdök a kommunikáció során kialakulnak, megerősítést nyernek vagy
megváltoznak. A meggyőző kommunikáció célja egy tartós változást kiváltani az
emberek életében, és ehhez a legkézenfekvőbb eszköz a média. Napjainkban a
tizenéves fiatalok már a technológia reflektorfényének kellős közepén nőttek fel,
számukra természetes a tömegkommunikációs eszközök jelenléte, használata és már
gyerekkorukban elkezdődött a meggyőzés folyamata. A technológiával párhuzamosan
nőttek és fejlődtek, belenevelkedtek a média által kreált ideálvilágba,
kialakult egyfajta világnézet bennük, mely a külsőségekre fekteti a hangsúlyt.
A fizikai megjelenés kétségtelenül
befolyásolja benyomásainkat másokról. Általában egy ember kinézete az első
forrásunk az egyén megismerésére. A fizikai szépség, egy szép arc, egy stílusos
öltözet, pozitív elvárások sokaságát hívja elő. Azt várjuk, hogy a fizikailag
vonzóbb emberek érdekesebbek, társaságkedvelőbbek, a társasági életben is
jártasabbak, mint a kevésbé vonzó megjelenésű emberek. Ezért van az, hogy egy új társaságba való
beilleszkedéskor fontos szerepet játszik az első benyomás, a nonverbális
kommunikáció és az öltözet. Az emberek hajlamosak elfogadni, hogy „ami szép, az
jó” vagy ahogy Johann Schiller német költő és filozófus is mondta: „a fizikai
szépség jele a belső szépségnek, a lelki és erkölcsi szépségnek”.
A bennünk kialakuló benyomások,
gondolatok egy egyén fizikai megjelenése nyomán okot adhatnak a személy
elítélésére, megkülönböztetésére. Ennek szélsőséges formája a diszkrimináció. A
mai társdalomban, a világ minden pontján előforduló és megfigyelhető jelenség a
diszkrimináció, amely az a pozitív, vagy negatív viselkedés, amely egy
társadalmi csoport és annak tagjai fele irányul. A szociálpszichológusok úgy
vélik, hogy a diszkriminációhoz vezető alapfolyamatok egyike az előítélet,
amely egy társadalmi csoport és annak tagjainak pozitív vagy negatív
értékelése. Sajnos, az embereket leggyakrabban a negatív értékelések
foglalkoztatják, amelyek az enyhe utálattól a vak gyűlöletig terjedhetnek. Az
előítéletek legfontosabb alapja a sztereotípia, melyet gyakran elfogult és
felületes benyomásokra alapozunk. Ilyen felületes benyomásokat kelthet bennünk
egy egyén öltözete, telefonja, a zene, amit hallgat, vagy éppen az ékszer, amit
visel. Ezen a ponton kapcsolódnak be a véleményalkotásba a státusszimbólumok,
melyek a társadalmi helyzetünk, pozíciónk külső megkülönböztető jegyei, és
melyek alapján kialakulhat egyfajta megkülönböztetés, hierarchia az emberek
között.
A 21. század társadalmában
általánosan elfogadott tény a külsőségekre alapozott, felszínes kapcsolatok
jelenléte, mely a mindennapi életünkre kihat, így az iskolai életben is
fellelhető. A serdülőkor egy jellegzetesen intenzív korszak. A tinédzser, a
fiatal még keresi helyét a világban, keresi önmagát, személyisége még nem
forrott ki teljesen, ezért könnyen befolyásolhatóak, manipulálhatóak. Tény,
hogy a külsőségekre fókuszáló látásmód egyik kialakítója a média, viszont a
minket körülvevő emberek látásmódja és értékei is befolyásolnak minket. A
csoporttagság, a hovatartozásunk sok mindent elárulhat rólunk, az értékeinkről,
viselkedésünkről, vagy megváltoztathatja a már meglévő nézeteinket. Ahogyan egy
rossz társaságba keveredett kamasz bűnözővé válhat, úgy befolyásolhatja az
osztályközösség is bizonyos tagjait. Létezhetnek olyan személyek, akik az
elfogadás, beilleszkedés vágyából, maguk is elkezdhetik követni a közösség
által felállított sémát, divatot, ezzel beleolvadva, beintegrálódva a
közösségbe, viszont elveszítve egyediségüket. Egy osztály, más közösségekhez
hasonlóan nem alkot homogén egészet. Amint a tagok kezdik megismerni egymást
informális, szabad választások útján tagolódni kezd a formális osztályközösség:
kisebb nagyobb, egymással kapcsolatban álló csoportok, párok és magányosak
jönnek létre. Ezek a csoportok, klikkek kialakulását befolyásolhatja a közös
érdeklődés, a közös célkitűzés, a divat vagy akár a társadalmi pozíció, státus.
A klikkek kialakulásával
elkezdődhet az osztály tagjainak rangsorolása, egy hierarchikus rendszer
kialakulása. Az osztályközösségen belül a hierarchia több féle szempontból is
kialakulhat: a jegyek, a tudás, a képesség szempontjából, a társadalmi pozíció,
a státus, a pénz szempontjából. Bárhogy is történjen meg ez a rangsorolás,
mindig lesznek olyan gyerekek, akik a rangsor elején helyezkednek el és
olyanok, akik a végére szorulnak. A rangsor elején helyet foglaló egyének
presztízzsel rendelkeznek, vagyis egyfajta tisztelettel bírnak, melyet státusok
birtoklásával érdemeltek ki. Ennek a tiszteletnek köszönhetően az egyén
egyfajta „vezető” szerepet tölt be, vagyis a többiek felnéznek rá, követik őt. Ilyen
esetben a ragsor elején elhelyezkedő személy kétféle hatást gyakorolhat a
közösségre: jó példát mutat, például tanul, jó jegyeket szerez, vagy negatív
hatással is lehet a csoportra például, ha lenézi a rangsorban alatta
elhelyezkedő személyeket. Amennyiben a piramis csúcsán helyet foglaló egyén
negatív hatást gyakorol a közösségre elkezdődhet a megbélyegzés folyamata, mely
a bántalmazás egyik formája. A csoporttagok, azt gondolva, hogy ha a rangsorban
felettük elhelyezkedő tagokhoz hasonlóan cselekednek, akkor befogadják őket,
elkezdik ők is bántani csoporttársukat. A dolgok egészen odáig fajulhatnak míg
ez a verbális bántalmazás már megszokott cselekedet lesz, egyfajta szórakozás,
vagy éppen fizikai, testi bántalmazássá alakul. A bántalmazott egyén
önértékelése csökkenhet, közérzete romolhat. „Azok az emberek…, akiknek nap,
mint nap az a tapasztalata, hogy szinte senki nem becsüli őket, és senki nem
adja meg a nekik járó tiszteletet és udvariasságot, szükségszerűen kételkedni
fognak a saját értékeikben.”[2]
Ilyen bánásmódban részesülő diákok számára adott a szociális mobilitás
lehetősége, mely az a stratégia, hogy az egyén fizikailag vagy pszichológiailag
elmeneküljön a csoporttól, amely alacsony önértékelését okozza. Sokszor ez
azért nem történik meg, mert nem szeretnénk gyávának tűnni, vagy mert
egyszerűen nem áll módunkban élni ezzel a lehetőséggel.
Az iskolai bántalmazás járhat
szélsőséges következményekkel is. Egy az iskolai bántalmazás folyamatát és
következményét bemutató olvasmány, Jay Asher, amerikai író 2007-ben megjelent
„Tizenhárom okom volt” című műve, melyből idén márciusában megjelent egy
minisorozat is. Ez a történet egy fiatal lány életét mutatja be, aki az
iskolában történő bántalmazásból és megalázottságból az öngyilkosságot látta az
egyetlen kiútnak. A kisregény célja nem a fiatalok öngyilkosságra való
buzdítása, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy akár egy kis, számunkra
viccesnek tűnő mondat is mennyit árthat valaki önértékelésének, valamint
hangsúlyozni azt, hogy figyeljünk egymásra, legyünk kedvesek a másikkal és ne
önmagunkat helyezzük előtérbe másokkal szemben.
A mai társadalom legfőbb
alappillére a pénz, így nem meglepő, hogy a szociális kapcsolatainkat is
képesek vagyunk erre alapozni. A divatot a jóléttel azonosítjuk, egyfajta
belépőkártyaként tekintünk rá a társadalomba. Úgy gondoljuk, hogy ha követjük a
társadalom által felállított példákat, akkor elfogadnak minket. Mi, fiatalok
hajlamosabbak vagyunk a diszkriminációra, az előítéletekre, és néha sokkal
kritikusabbak vagyunk egymással, mint a felnőttek valaha is lennének. Sokszor esünk abba a hibába, hogy csupán
külső alapján ítélünk meg valakit és képtelenek vagyunk a külsőségeken túl az
embert látni, így megfosztva magunkat a lehetőségtől az új kapcsolatok
kialakítására. Az iskola nemcsak színtere, hanem kiváltó oka is lehet ezen
cselekvéseknek, hiszen az osztályközösség nagy mértékben befolyásolhatja
attitűdjeinket, gondolkodásunkat és a dolgokhoz, valamint személyekhez való
hozzáállásunkat. Az osztályközösségekben kialakult klikkek, valamint a
hierarchia okai számosak lehetnek. Mindig lesznek olyan diákok, akik a
perifériára szorulnak, olyan kisebb csoportok, akik kevésbé kapnak lehetőséget
az érvényesülésre, hiszen egyetlen közösség sem alkot homogén egészet.
Figyelnünk kell arra, hogy a közösségekben kialakult hierarchiák fő célja ne
egymás elnyomása, kiszorítása legyen, hanem egy útmutatás, ösztönzés a végcél
felé. Amennyiben ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk, merjünk felszólalni,
kiállni az elnyomással és a negativitással szemben, mindig arra törekedve, hogy
egy egészséges, élhető közösséget hozzunk létre magunk és társaink számára.
Bibliográfia:
Felhasznált irodalom:
Andorka Rudolf: Bevezetés a
szociológiába, Osiris kiadó, Budapest, 2006
Eliot R. Smith, Diane M. Mackie:
Szociálpszichológia, Osiris kiadó, Budapest, 2004
Elena Lupșa, Victor Bratu: Szociológia,
Corvin kiadó, Déva, 2016
Felhasznált web-oldal:
Osztályfőnökök
Országos Szakmai Egyesülete. Szécsényi Gábor: A közösség szerepe az egyén
szocializációjában
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=182
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=182
