Kultúra és kapitalizmus. Fordulat 30, lapszámrecenzió

„A kultúra mindenhol ott van. Ott van a gyárban, a bankban, a háztartásban, ott van a színpadon, a múzeumban és az iskolában is. (…) Éppúgy átszövi az anyagi világunkat, ahogyan az anyagi világunk meghatározza, milyen kultúrát termelünk intézményes, ipari vagy hétköznapi cselekvéseinkkel.” [1] – fogalmazzák meg a szerkesztők a bevezető sorokat. A Fordulat folyóirat 30. száma, amely a Kultúra és kapitalizmus címet viseli egy nagyon fontos, ugyanakkor komplex kérdéskört jár körbe, mégpedig a kultúrának a különféle dimenzióit és megközelítésmódjait. Amelyet, ahogyan a bevezetőben is olvashatjuk, nem lehet külön entitásként értelmezni, hanem csakis az adott társadalmi kontextusba beágyazottan. A tizenegy tanulmányt magába foglaló lapszám a napjaink kapitalista társadalmi berendezkedésében működő kultúra fő kérdéseit tárgyalja egy olyan színes palettán, ahol a populáris zene mellett helyet kap a film-művészet, de a divat-világ, vagy éppen a táncmozgalmak is. 

A lapszám első három tanulmánya egy-egy elméleti fogódzót nyújt a kultúrakutatások és azok értelmezési paradigmái terén. A bevezető tanulmányban Buka Virág Ilona, Nagy Kristóf és Szarvas Márton az antopológiai értelemben vett kultúrafogalom tükrén keresztül értelmezik a hétköznapi kultúra egy-egy szeletét, valamint annak az intézményeken keresztül termelt hatását. A tanulmány a marxista kultúrakutatások módszereit veszi alapul, amely megközelítés a különböző jelentések viszonyának, valamint a kultúra anyagi feltételeinek és intézményi hozadékainak is értelmezési keretet nyújt. A szerzők a kultúra létrehozásának anyagi és szellemi tényezőit is figyelembe veszik, ugyanakkor a kapitalista globalizmusba ágyazottan különös figyelmet fordítanak a kultúra termelőire és közvetítőire is. A kultúratermelésnek hiába van központi jelentősége a kapitalista rendszerekben, mégis jelentős részét nem a rendszer fenntartása motiválja. Lévén a valóság sokkal árnyaltabb. A kultúra művelők nem elsősorban a kapitalizmus fenntartása érdekében termelik annak anyagi és szellemi komponenseit, amelyek egy posztkapitalista világban sem szűnnének meg. [2]

A soron következő két, angol nyelvből fordított történeti és elméleti áttekintésben szintén a konfliktualista paradigmából közelítik meg a kultúra és a rendszer viszonyát. A materiális és szellemi termelés a hegemón rendszerekben ágyazottan működik. Viszont, ha ennek a gyakorlati mechanizmusait meg tudjuk érteni, akkor ezáltal akár egy antikapitalista mozgalom alapjait is képesek vagyunk letenni.[3] Katja Praznik könyvrészlete ugyanakkor felfedi a művészeti és kulturális munka kizsákmányoló jellegét. A művészeti munkát a házimunkával helyezi párhuzamba, amelyek esszenciális, veleszületett attribútumokból erednek, így mindkettőben láthatatlanná válik a ténylegesen befektetett energia és munka. 

A Fordulat 30. lapszámának következő hét írása önálló kutatásokon és esettanulmányokon keresztül rálátást nyújt a materiális és ideológiai folyamatok kölcsönhatásaira. A szerzők olyan megközelítésmódot alkalmaznak, amely holisztikus, ámde a hétköznapi életet átszövő példákon és eseteken keresztül mutatja be a kultúrát, amely nem egy elvont, megfoghatatlan fogalmi rendszer, hanem amelynek termelői és művelői maguk az olvasók is. Ugyanúgy, ahogyan a hegemón rendszereknek is, amelyek nem csupán felülről, erőszakosan tőrnek utat maguknak, hanem újratermelődnek a kulturális folyamatok egyes ágenseiben, így lehetőséget teremtve az dinamikus változási folyamatoknak is. A tanulmányok a hegemónia, munkáskultúra, paternalizmus, a függetlenség, a kultúra és politika viszonyát veszik górcső alá különböző kulturális szegmensek elemzése révén, mint: a múzeumikultúra, bányászat, filmipar, populáris zene, divat-világ, valamint a táncházmozgalmak. 

Püsök Imola a verespataki bányászkultúrát bemutató tanulmányában az elmúlt évszázad ökológiai, gazdasági és társadalmi folyamatokat, a hegemónia és a kapitalista törekvések szerepét vizsgálja egy lokális kontextusban.[4] A globalizmus és a kapitalizmus hozta változások elidegenítik és elavulttá teszik a bányatündér, mint a társadalmi imaginárius központi szerepét, helyét átveszi a vállalat, amely erőteljesen bekapcsolódik és átszervezi a helyi dinamikákat. Hiszen a bányatündér a verespataki bányakultúra egyik központi szereplője, a helyieket összetartó misztikus lény, amely a lelkiismeretükben, a munkához, a termelt javakhoz és egymáshoz való viszonyulási rendszereikben manifesztálódik. Ebbe a komplex és társadalmi értékkel bíró folyamatba hasít bele a vállalat, a gazdasági mutatókat előtérbe helyező globalizáció, amely gyakorlatilag az eltávolodást, elidegenedést indítja el, mintegy a bánya mélyére száműzve azt a „tündért”, amely eddig a helyi közösség tagjainak a tájjal, térrel, valamint az arannyal folytatott diskurzusait szervezte és védelmezte. A szerző ugyanakkor kiemeli azt is, hogy az elidegenedés folyamatában a helyi közösségeket nem szabad csupán elszenvedőként értelmezni, akiktől a makrovállalatok, intézmények működésében manifesztálódó állam elveszi a kulturális élésnek eme misztikumát (Taussig, 2010). A bányatündér, habár az eredeti formájában elhalványul, mégis az alulról szerveződő diskurzusokban, a helyi kamaszok tájismeretében, az idősebbektől átvett, később pedig általuk újrakeretezett narratíváiban születik meg ismét. 

A 2010-es évek utáni populizmus és a populáris zene kapcsolatát vizsgálja Patakfalvi-Czirják Ágnes és Barna Emília a „Dühöng a fősodor” – az Orbán-rendszer populista diszkurzusai a populáris zenében című tanulmányában. Elemzésük három ismert populáris zenei darabra fókuszál: Kowalsky meg a Vega „Tizenötmillióból egy” (2017), Ákos „Hazatalál” (2018), valamint a Bródy János „Akit a hazája nem szeretett” (2020) című dalaira. Az alkotásokat az előadók zeneiparban és társadalomban betöltött pozíciójával összefüggésben vizsgálják. A dalokban direkt vagy indirekt módon helyet kap a Orbán-rezsim hegemóniaépítése részeként megjelenő értékrendszer és szerepkörök, valamint az ezzel szembemenő szimbolikus eszközökkel „harcoló” közösség is. A dalok (főként az első kettő) egy konzervatív értelmiségi szerepet állítanak szembe a pusztító, közösségi értékeket elnyomó „őkkel”. A dichotómia erőteljesen jelen van, amelyben a „mi” – konstrukciók megerősítik az Orbán-rezsim populista diskurzusát, valamint azon politikai ideológiákat, amelyek egy tágabb értelembe vett középosztály létrehozását célozzák meg. Az elemzett előadóművészek karrierjének ívét sem lehet ettől különválasztani, hiszen példájuk jól mutatja az Orbán-rezsim hegemónia inkorporációjának a folyamatát, azt, hogy minek az árán és hogyan jöhet el a siker, milyen célcsoportot és hogyan mozgatnak meg ezek a szövegek. Hangzásukat, vizuális elemeiket, mondanivalójukat a hegemón kormányzati beágyazottságuk fűzi össze. Ezen tanulmány egyik fő erőssége az, hogy három ismert és a populista kultúrába beékelődött, közkedvelt zeneszámon és azokat megalkotók karriertörténetén keresztül állít tükröt a kormány zenekultúrába való inkorporációs törekvései elé. 

A saját elemzéseken és esettanulmányokon alapuló írások mind-mind kritikai hangvételben, konfliktualista paradigmában, de mégis rendszerszemléleti diskurzusokat beépítve közelítik meg a kultúra és a kapitalizmus viszonyát. Az olvasóban ezen tanulmányok további kérdéseket és dilemmákat vetnek fel. Hiszen rávilágítanak arra, hogy a kapitalizmus és a globalizáció hogyan monopolizálja a kultúraszervezést, a megjelenő narratívákat és ösvényeket, mindezeket lokális kontextusokba ágyazva. Nagy László analógiával élve, a tanulmánykötet vége fele a kérdés csupán az marad, hogy „Ki viszi át fogában tartva, a kultúrát a túlsó partra?” Erre a kérdéskörre próbál megoldási és válaszjavaslatokat nyújtani Jean-Louis Fabiani: Van-e kiút a kulturális kapitalizmusból? című előadásának magyar nyelvű átirata. Az írás a kultúra közjóként való értelmezésére világít rá, ugyanakkor egy ellentmondást is kiemel, mely a kultúra félautonóm rendszerére hívja fel a figyelmet. A kulturális kommunizmus fogalmi keretén keresztül próbálja megragadni azt, hogyan válhat a kultúra a közjó részévé és hogyan távolodhat el mindinkább az uralkodó elit hegemóniájától. Ebben a kontextusban a művész és a közönség közötti éles határvonalak szinte feloldódnak és diffúzzá válnak. A közönség helyet kaphat akár az alkotás folyamatában is. Az írást a szerző a következővel zárja: „Ezen a ponton hadd emlékeztessem az Olvasót, hogy az igazi kommunizmusban nincsen művész és nincsen közönség. Reggel lehetsz művész, míg délutánra már a közönség tagja vagy, este pedig, ha már elfáradtál a kritikai elmélettől, megihatsz egy sört.” [5] 

Összességében a Fordulat folyóirat 30. lapszáma egy olyan komplex és holisztikus megközelítésmódot kínál, amely a kultúrát, annak a termelőit, valamint az azt körülvevő társadalmi rendszert egymásba fonódva, egységként kezeli. Ugyanakkor a tanulmányok során a szerzők kiemelik a hegemón kapitalista rendszerek kultúrába történő inkorporációját, a kulturális aktorok kizsákmányolását. A kérdés így jogosan tevődik fel: miért nem egyértelmű ilyen kontextusban a kultúrát művelők eltávolodása ezen rendszerektől? A köteten átívelő egyik kulcsfogalom ilyen értelemben talán a common sense lehet, amely lehetővé teszi azt, hogy bár a közösségek szereplői látják a kapitalizmus ellentmondásait, mégsem tudják megragadni a problémák gyökerét, így erről alkotott képük rendszertelen. A kultúra intézményei tehát ilyen módon tudnak beépülni egy hierarchikus rendszerbe, amelyben nem csupán piaci logikában, hanem nemzetállamokon keresztül is kapcsolódnak a kapitalizmushoz. De vajon hogyan lehet kiszakadni ezekből a rendszerekből? Lehet-e építeni szolidáris közösségeket? Tudnak-e a kultúratermelők teljesen függetlenedni a hegemón rendszerektől? A kultúra mindenütt ott van. Átszövi a mindennapjainkat. Csak az nem mindegy, hogy a szövőszék kinek a keze alatt szab mintákat rá. 

Szerző: Rusu Szidónia 

[1] Fordulat 30., 2.oldal

[2] Fordulat, 30. – Fabiani, Jean-Louis: Van-e kiút a kulturális kapitalizmusból?, 303–313 oldal. 

[3] Fordulat 30. – Raymond Williams: Alap és felépítmény a marxista kultúraelméletben, 41.oldal.

[4] Fordulat 30. – Püsök Imola: Hová lett a bányatündér? – Bányászkultúra és kapitalizmus Verespatakon

[5] Fordulat 30., 312.oldal

Szakirodalom: 

Taussig, Michael (2010, [1980]). The Devil and Commodity Fetishism in South America. University of North Carolina Press.