Az emberiség bölcsője
Személy szerint sokat szorongok a pillanatnyi
klímakrízis miatt, bár sokszor igyekszem elterelni én is a gondolataimat erről.
Ilyenkor a tudatalattimba söpröm ezeket a frusztrációkat, amelyek aztán álmok
formájában köszönnek vissza, metaforákban. Ez is egyike ezen álmaimnak. S a
legfrusztrálóbb az ébredés pillanatában a tudat, hogy nem tettem semmit a tűz
kioltásáért úgy, ahogy sokszor nem teszek semmit a klímahelyzet megállításáért
sem. Mozdulatlanságom a tehetetlenség jele. Pedig nem igaz az, hogy ha valami pusztulásnak
indul, az egyetlen lehetőség, hogy megvárjuk, ameddig teljesen az enyészeté
lesz. Megállíthatjuk a folyamatot, vagy segíthetünk annak lelassításában.
Kis emberként sokan azt gondoljuk, hogy hát
mit is tehetnék én egyedül ennek a megállításáért, vagy a folyamat
lelassításáért? Elvégre „egy fecske nem csinál tavaszt!” – szeretjük hajtogatni
saját lelkiismeretünk könnyítése érdekében. Igenis számít minden apró
cselekedet, ha a klímaváltozásról van szó. Ugyanis minden eldobott palackkal és
pluszban megvásárolt ruhadarabbal közelebb sodorjuk emberiségünk bölcsőjét, a
Földet a végleges megsemmisüléshez. Minden ilyen kis meggondolatlan tett, kényelemszeretet
és felelőtlen döntés képes hozzáadni egy szikrát ahhoz a tűzhöz, ami igencsak
kezd elharapódzni e bölcső falain. Legyen szó konkrét értelemben vett
lángokról, amelyek egyre gyakrabban pusztítanak az Egyenlítő környékén, de akár
beszélhetünk átvitt értelemben is mindazon gázokról, amelyek belélegezhetetlenné
teszik a levegőnket, vagy a temérdek mennyiségű szemétről, ami szigeteket alkot
az óceánok felszínén. Minden egyénen is múlik e halálos folyamat megállítása.
Természetesen, ez közel sem forog annyi ember fejében, ahányan valós változást
érhetnénk el. Sokan szeretik ugyanis azt gondolni, hogy ha nem tudnak
valamiről, az nem is létezik. Ez a jelenség a társadalom örökös hátráltatója
időtlen idők óta.
Érdemleges változást természetesen csakis a
közember és a hatalom összefogása eredményezhet. Ahhoz viszont, hogy megállíthassuk
a globális felmelegedést, nem csak a társadalom átlagemberének körültekintő viselkedésére
van szükség olyan dolgok terén, mint a heti bevásárlás vászonszatyorba való
beszerzése a műanyag zacskók halmozása helyett, hanem a hatalmi szervek
felelősségteljes döntéshozatalára is. A társadalmak, amelyekben élünk,
többnyire a demokrácia elvei alapján működnek. Tehát a társadalom részét képező
szocio-kulturális szubjektumként mi határozzuk meg annak alakulását, a mi közös
döntéseink alapján működik az. Legalábbis elméletileg. De vajon ki a valódi
uralkodó hatalom államainkban, vagy azokon túlmutatva, globális szinten? Ha a
társadalom nagy többsége valóban változást szeretne, az miért nem következhet
be? A kapitalizmus számos remek vívmánya mellett ugyanis olyan hatásai is
vannak, amelyek végzetes következményekkel lehetnek a Földre nézve. Gondolok
itt elsősorban az olyan kaliberű tervezetekre, mint a Willow-projekt, hiszen ezek
a jelentős profitot hozó, ám környezetvédelmi katasztrófákat okozó
munkaprogramok kivitelezése visszafordíthatatlan károkat okoz a Föld
ökoszisztémáiban, nem is beszélve a légszennyező hatásaikról. A kapitalista
társadalmi berendezkedés megkívánja a folyamatos fejlődést és bevételszerzést,
ám ezzel egyidejűleg elképzelhetetlen károsodást okoz a Földnek, súlyosbítva a kialakult
helyzetet. A profitszerzés érdekében a világ államai és nemzetközi szervezetei,
cégei szemet hunynak a termelés környezeti következményei fölött. Természetesen
a kapitalizmus teljes kiiktatása nem célravezető, viszont annak korlátozására
szükség lenne a környezet megóvása érdekében. Ameddig a szignifikáns
légszennyezési mutatóval rendelkező országok, mint az Amerikai Egyesült Államok,
vagy Kína kormányai kiskapukat keresnek, és kompromisszumos döntéseket hoznak,
gondolok itt a Párizsi Klímaegyezmény sikertelenségére, annak kijátszására más
országoktól vásárolt széndioxid vagy metán kibocsátási kvótákkal, vagy a
Glasgow-i Klímacsúcs semmibevételére, a glasgow-i éghajlatpaktum elutasításával,
addig az átlagember mondhatni egyedül marad ezzel a problémával. Ezekből
ugyanis szó szerint profitálnak, mivel a kibányászott kőolaj- és
kőszénmennyiségek, melynek a kinyerése és felhasználása egyaránt légszennyező hatású,
rengeteg pénzt jelent számukra. Ezen elszomorító tény mellett optimizmusra ad
okot, hogy szintén e nagy államok ugyancsak befektetnek zöld energiaforrásokba
is, tehát az igyekezet valamilyen szinten megvan részükről. Habár a próbálkozásaik
megvannak, sajnos azok nem elegendőek, mivel a meglévő katasztrófákon csakis
egy gyökeres és teljes változtatás segíthetne egyedül. A nagy mennyiségű káros
gáz, amit a fent említett országok kőszenet és földgázt bányászó és feldolgozó
iparai révén szélnek ereszt, végzetes mennyiséget öltött az idők elteltével. Ennélfogva
a kis ember erőfeszítései majdhogynem hiábavalók, ameddig az államok így állnak
hozzá a szituációhoz.
Sajnos ez a viszonyulás hatással van a
probléma komolyanvételét illetően a közemberre is, ugyanis látva azt, hogy a
hatalmi szervek nem tesznek semmit az érdemleges változásért, a társadalom tagjai
is kisebb jelentőséget tulajdonítanak a problémának, ezáltal kevesebbet is
cselekednek a változások elérése érdekében. Mindazonáltal a környezeti
katasztrófákra figyelmeztető aktivisták hangja, az ezzel foglalkozó dokumentum-
és játékfilmek nagy érdeklődésre tartanak számot, mert ezek fel tudják hívni az
ebben a témában közömbös emberek figyelmét is.
Ugyanakkor nem feltétlenül csak a nagy
kaliberű és hangos tettek képesek ilyen szerepet betölteni. Az egyszerű ember intő
szava is képes akkora, ha nem még nagyobb hatást elérni mások attitűdjének megváltoztatásában.
Személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a változás a saját és mások
apró cselekedetein is múlik, ezért igyekszem megragadni minden olyan hozzám közel
álló ember figyelmét, aki akár egy kis érdeklődést és potenciált is mutat. Nem
kell ezeknek nagy volumenű és jelentős cselekedetnek lenniük, sőt, a
legegyszerűbb változtatásokkal is hozzájárulhatunk a helyzet javulásához. Minél
több ember kezd el műanyag fogkefe helyet fából készültet, műanyag zacskó
helyett vászonszatyrot, csomagolt élelmiszerek helyett kimérőset venni, annál
hangosabb lesz az üzenet a gyártók számára is, változtatniuk kell, hiszen a
vásárlók nem az általuk kínált termékek iránt érdeklődnek. Az „újrahasznál-újrahasznosít”
körforgás alkalmazása is egy remek mód a környezettudatosabb életmód kialakítására.
Már csak a tudatosabb vásárlás, a körültekintő vízhasználat és a kevesebb
autóval való közlekedés is nagy lépések lehetnek egy olyan ember számára, aki
azelőtt semmiféle módon nem élt környezettudatos életet, vagy nem is
gondolkodott ezen. Idővel ezek a megfontolt cselekedetek megszokottá válnak, és
nem is igényelnek további odafigyelést, az ember automatikusan végzi őket, és
talán még az is, aki azelőtt nem törekedett tudatosabb és környezetkímélőbb
életmódra, egyszer csak elkezdi mesélni ezzel kapcsolatos megéléseit és
sikerélményét olyanoknak, akik nem foglalkoztak mélyrehatóbban a témával. Egymás
motiválása egy egyszerű úgynevezett élménybeszámolóval is kezdődhet, ami kész
közösségeket is képes kialakítani. Ezért tartom fontosnak megosztani másokkal
az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, mivel közösen érhetünk el változást. A
közös cél ugyanis motivál, és egy olyan erős kohézió létrehozására képes, mint
kevés más dolog. Ez pedig lehet egy olyan közös cél, amely jó érdekeket
szolgál, akár mások életére is ráhatással lehet, és a hatalom figyelmét is
felhívhatja bizonyos ügyekre. Akkor már nem egy fecskéről beszélünk, hanem egy
teljes rajról.
E közösségek főleg a fiatalok körében elterjedtek, ami nem is csoda, hiszen a globális felmelegedés és annak következményei szignifikáns hatással vannak és lesznek a jövőben az életkörülményeinkre, befolyásolják terveink és céljaink kimenetelét. Szerepeket töltünk be a társadalomban, de ez a társadalmi felelősségvállalás meddig és mire terjed ki? Csak a kellemesebb, kevésbé felkavaró és megosztó témákban állunk ki a véleményünk mellett, vagy felvállaljuk azt olyan kényesebb ügyekben is, amely a világot uraló kapitalizmussal szembe megy? Hol van a határ a még felvállalható és a már túl rizikós véleményeink közt? A fiatalok számára e kérdések majdhogynem irrelevánsak, hiszen nekünk a jövőnk függ a Föld állapotától, ezért a cselekvés elengedhetetlen. Ahogyan én látom, ezt sokan kezdik felismerni, és próbálnak cselekedni a változás érdekében. Egyre több fiatal szólal fel vagy viselkedik környezetvédőként, aggódik és vállal társadalmi felelősséget azok helyett, akiknek ez valódi kötelessége lenne. Ezért azt látom, hogy az ügy nagyrészt rajtunk, fiatalokon áll vagy bukik. Ha mi cselekszünk, akkor elérhetőek bizonyos változások, ha pedig csendben követjük mindazt, amit a szánkba rágnak, akkor ennek az ügynek esélye sincs a megvalósulásra. Így én hallatni próbálom, és fogom hallatni a hangom, ahogyan csak tehetem, annak ellenére, hogy sokszor próbálok nem gondolni erre, mivel egy jelentős frusztrációs forrás számomra. De ezen erős érzelemből, az elfojtására használt energiából építkezve igyekszem olyan életet élni, amelyet a Föld – ha beszélni tudna – megköszönne, és erre ösztökélem embertársaimat is, ugyanis ezt a bölcsőt csak kölcsön kaptuk, mikor beleszülettünk. Annyival tartozunk a ringatásáért, hogy nem pusztíthatjuk el, s vele együtt önmagunkat is.
Kiss Boglárka-Klára, Bolyai Farkas Elméleti Líceum XII. osztály
Az esszé a 2023. évi Venczel József esszéverseny első díját nyerte el.
