Falukutató táborok - Ördöngösfüzes 2005
Kiss Dénes
A nyári szakmai gyakorlatok mindig kellemes események voltak, de az összes közül talán az Ördöngösfüzesen megrendezett volt a legemlékezetesebb. A táborban hat egyetem diákjai és tanárai vettek részt:
Budapesti Corvinus Egyetem (a tábor főszervezője)
Universidad Autónoma de Barcelona
Babes-Bolyai Tudományegyetem (mi voltunk a terep-szervezők)
Szegedi Tudományegyetem
Université de Paris 8 Vincenne-St. Denis
Pécsi Tudományegyetem
A program már Kolozsváron elkezdődött, ahol a résztvevők három napon át előkészítő előadásokat hallgattak Romániáról, Erdélyről és Ördöngösfüzes szűkebb térségéről, a Mezőségről. E három nap alatt körvonalazódtak a kutatási témák is.
A faluba megérkezve a 100 fős csapat alaposan leterhelte az 1350 lakosú Ördöngösfüzest. A tábor résztvevői részben az iskola régi épületében szálltak meg, részben családoknál. Az étkezést a református egyház egy üresen álló régi parókiájában szerveztük meg, és ennek tágas tornáca vált a reggeli kávézások színhelyévé is.
A résztvevő diákok vegyes nemzetiségű kutatócsoportokba szerveződtek, melyeken belül a helyi lakossággal való érintkezésben a tolmácsolás a mi diákjaink feladata volt. A csoportok különböző kutatási témákat vizsgáltak, részben egy közös kérdőívvel, részben kvalitatív módszerekkel. Az egyes csapatok kutatási témái mellett a kutatásnak egy további célja volt egy fejlesztési stratégia megfogalmazása a község számára, melyet az eredmények alapján még a tábor ideje alatt kellett elkészíteni és egy záróesemény keretében végül a faluközösség számára bemutatni. A több mint egy heti terepmunka jó hangulatának megteremtéséhez pedig több ízben is táncos mulatságot szerveztünk, melyhez az ördöngösfüzesi zenekar játszott hagyományos mezőségi népzenét.
A terep tehát nem csak Ördöngösfüzes volt, hanem a község egésze, azaz Ördöngösfüzesen kívül a híres ortodox zarándokhely Füzesmikola (Nicula), Boncnyíres (Bont) és Kisszék (Sacalaia), de ezek mellett meglátogattuk Széket, a szamosújvári Ikea-részleget valamint a válaszúti szórványkollégiumot és múzeumot.
Az alábbi fotókat a tábor néhány résztvevője készítette, név szerint már sajnos nem tudom, hogy kik, de névtelenül is köszönjük nekik.
Az alábbi fotókat a tábor néhány résztvevője készítette, név szerint már sajnos nem tudom, hogy kik, de névtelenül is köszönjük nekik.
Csomagokkal a kolozsvári állomáson |
Ördöngösfüzes |
A főhadiszállásul szolgáló öreg iskolaépület |