Szolgasors 2014

Vasárnap dél van, a paplaki völgyben autóval gurulok hazafele, azaz Kolozsvárra. Esik, és csavargatja kegyetlenül a szél a csupasz fákat. Forgalom egyáltalán nincs, a reggeli kávé rég volt, így bóbiskolok a kormány mellett. Egyre álmosabb leszek, már aggódok is emiatt, nem tudom mivel tarthatnám magam ébren a város széléig még hátralévő tíz kilométeren át. A kopár dombok közt kanyargó úton hirtelen egy hajlongó stoppos tűnik fel. Jól beáll az út közepe felé, hogy észrevegyem, amiért kicsit morgok is rá magamban, de aztán felcsillan a szemem – megvan a megoldás, egy kis beszélgetés biztosan felráz a szunnyadásból.

Naptól cserzett arcú, 20-25 közötti az utas, farmerben, rövid kabátban, fején fekete kötött sapka, csupa turkálós cucc. Az út szélén még férfinak néztem, de amint beült, nyilvánvalóvá vált, hogy nő. Nem kell biztatnom a beszédre, egyetlen kis indító kérdés elég, hogy mesélni kezdjen magáról. 

Nádaskóródról jön, szolga. „Slugă”. Gazdája teheneket tart, neki pedig a fejés a fő munkája. Amúgy almásszentkirályi, ahol két gyereke van. Férje meghalt, a gyerekeket az anyja neveli. Könnyen mesél, mint aki örül, hogy végre van akivel beszélgetnie, alig kell néha visszakérdezzek. Beszéde alapján mintha kissé értelmi fogyatékos volna, és amit mond enyhén gyerekesen hangzik. Havi 100 lej a fizetése, emellett ellátást és szállást kap, alvóhelye egy „cabana”-ban van. Ahogy ezt a cabana szót kiejti, nem sok jót sejtet róla. Fűtött? - kérdezem. Igen, van egy villanyrezsója. Ez fontos, mert előző gazdáját többek között a fűtetlen szállása miatt hagyta ott. Na meg azért is, mert összevesztek a fizetésen, nem akarta kifizetni az illető. 

Nehezen engedte el a gazda, a szolgának egyezség szerint nincs vasárnapja. Bár nem tiltotta meg a hazaruccanását, de pénzt sem adott neki az útra – nem volt honnan… Így gyalog vágott neki a 45 kilométernek, csak az eső kényszerítette a stoppolásra. Egy kis tejet is vinne a családjának, de az sem akadt a gazda házánál, a friss fejést mind elvitték már a kolozsvári klienseknek. Így legalább könnyebben utazik, zsebre dugott kézzel, már ha felveszi valaki ingyen.

Megérkezünk az útelágazáshoz, megállunk. Közben az eső is elállt. Zavarban van, ilyenkor szokás stopposként fizetni, de hát nyilván nincs miből. Aztán miután jó utat és sok szerencsét kívánok neki, elköszön, kiszáll és nekilendül a maradék útnak.

*

A gazdasági szolga vagy cseléd, ahogy azt a néprajzi szakirodalom leírja, olyan mezőgazdasági munkás volt, aki egy gazdálkodó családhoz elszegődve egyfajta fogadott családtagként vett részt a gazdálkodásban. A szolga a felfogadó családdal együtt lakott és együtt étkezett, és minden munkában részt vett, ami a szolgákat tartó nagyobb parasztgazdaságokban adódott. Bérét évenként alkudták újra, ez az étkezésen kívül valamennyi pénzt is magába foglalt, sőt ruhát is, bár ezt inkább csak gyerekeknél. Merthogy szolgának már gyerekként is szokás volt elszegődni, ilyenkor a kisebb munkabírásért persze kisebb bér is járt, az étkezés, ruha és lábbeli mellett pénzt a gyerekek már alig kaptak.

A gyerekként szolgának szegődő Leventéről dokumentumfilm készült:
 S immár itt vagyok (1999, rendező Moharos Attila)

A két világháború között még virágzott a szolgaság intézménye (e korszakot remekül megörökítette Ráduly János a kibédi szolgákról szóló könyvében), a mezőgazdaság szocialista átszervezése nyomán azonban megszűnt. Legalábbis ezt hirdette a propaganda, és kollektivizált vidékeken ez igaz is lehetett. A kollektív gazdaságokban immár az alantasabbnak számító munkát is alkalmazottak végezték, „munkakönyves” mezőgazdasági dolgozók.  Ezekben az évtizedekben eszünkbe nem jutott volna, hogy a szolgaság még feltámadhat. Az agrárstatisztikákban és általában a kvantitatív eszközökkel dolgozó kutatásokban nyomuk sincs, ám az utóbbi évek gazdálkodással kapcsolatos antropológiai terepmunkái egyre gyakrabban számolnak be a szolgák ismételt megjelenéséről. Egy egészen friss, Kolozs megyei elemzésben a következőket olvashatjuk:

Szolgák. A szolgák az elsősorban állattartással foglalkozó gazdaságok állandó munkaerőt jelentő alkalmazottai. Általában a falu legnagyobb, a 20-30 tehenet meghaladó, vagy több száz juhval rendelkező gazdaságai foglalkoztatják őket. Egy-egy ilyen gazdaságban általában 1-2 szolga dolgozik. Legfontosabb szerepük az állatok gondozása, de a nagyobb gazdaságok a mezőgazdasági idénymunkák fontosabb munkafázisai során is használják őket, az alkalmilag felfogadott napszámosok mellett. A szolgák általában nem a helyi társadalom lakói közül kerülnek ki, hanem a megye különböző településeiről  vagy más megyékből származnak.

A falu egyik legnagyobb gazdaságában 3 szolga dolgozik. Utóbbi gazdaságnak a gazdasszonya arról számolt be, hogy a szolgákra úgy tettek szert, hogy azok munkát kerestek, „ajánlkoztak”. Előre kialkudott havi fizetést kapnak és teljes ellátást, beleértve valamennyi italt és cigarettát, emellett mosnak is rájuk. Az említett gazdaságban a gazdasági épületek közelében épített külön épületben volt a szálláshelyük (az egyik szolgának a családja is ott lakott), a tanyás legeltetések esetében éjjel-nappal kint vannak az állatokkal.

Egy szolga bére az említett gazdaságban havi 700 lej, amihez még hozzáadódik a cigaretta havi költsége (a gazdasszony becslése szerint kb. 300 lej), de a bér értéke még egy gazdaságon belül is más és más lehet, attól függően, hogy ő, vagy a szülei milyen alkut tudnak kötni a gazdával. Vannak olyan alkuk is, például a már említett gazdaságban, amelyek a pénzbeli fizetség mellett a szolga családjának adott terményt, vagy disznót is magukban foglalnak. A szolgák általában nem cigányok, bár cigány szolgával is találkoztam a településen. Ennek oka, hogy a szolgaság intézménye gyakran szoros életközelséget jelent a gazda családja és a szolga között, a gazdák kevésbé bíznak a cigányokban. A szolga gyakran együtt étkezik a gazda családjával, együtt dolgozik a háztartás tagjaival. Általánosan hangoztatott vélemény, hogy a szolgák csak a gazdák állandó felügyelete alatt dolgoznak, egyébként „a szolga nem csinál gazdaságot”. 

(Peti Lehel, 2014)

Mezőségi szolgák 2009-ben

A nagyobb gazdaságoknak szükségük van a családon kívüli munkaerőre is, e gazdaságok száma pedig a jelenlegi agrártámogatási rendszer mellett nő, így nő a mezőgazdaságban alkalmazottként dolgozók száma is. Az alkalmazás azonban gyakran a két világháború közti szolgaság szabályai szerint történik. Így áll elő az a paradox helyzet, hogy a mezőgazdaság korszerűsítését célzó agrártámogatási rendszerek mellett nem a mezőgazdasági alkalmazottak száma nő, hanem a szolgáké, a falusi társadalomban ezeknek kijáró státusszal, presztízzsel és jövedelemmel. Az ezzel járó személyi függőséggel és kiszolgáltatottsággal. És nem ritkán kiskorúak kemény fizikai dolgoztatásával, az iskolába járás helyett.

Kiss Dénes