Persona non grata

Dániel Mihály

Ezzel az írással senkit sem szándékszom megsérteni vagy letámadni, csupán a Kolozsváron (is) végbemenő társadalmi igazságtalanság és emberi bánásmód egyik aspektusára szeretnék rávilágítani. Sajnos az írás alapja nem fikció, hanem valós tényeken alapul.

Kolozsvár ősz óta kampánylázban ég. Nem, nem az elnökválasztásra gondolok, az elmúlt. Az új elnököt már beiktatták, az oszlopokról már nem mosolyognak ránk a jelölteket ábrázoló plakátok, az utolsó darabokat a közmunkások lekaparták. Nem is a parlamenti vagy helyhatósági választásokra gondolok, melyek majd csak ezután következnek, habár e kampányok lángját soha nem hagyják teljesen kialudni. A karácsonyi bevásárlás, ajándékozás lázán rég túl vagyunk, az adventi gyertyák fénye kialudt. A szenvedő, mélyszegénységben élő, deprivált állapotban lévő embertársaink megsegítésért zajló pénzgyűjtési akciók, jótékonysági vásárok, koncertek stb. lezajlottak. Aki tudta és akarta megtette ami tőle telt, mindenki a maga módján. Egyesek szerényebben, anonim módon, mások a sajtó bevonásával, kattanó fényképezőgépek vakító vakújának vagy/és kamerák reflektorfényének kíséretében, fülig érő (mű)vigyorral. Kinek hogyan diktálta lelkiismerete, érdeke... A hasonló feeling-ért sóhajtozó nosztalgikusok legyenek türelemmel húsvétig, mikor újra találkozhatnak ennek a show-nak, érzésnek egy lightosabb változatával. Ezennel akció lezárva, minden visszakerül a régi kerékvágásba, vághatunk neki újból a szürke hétköznapoknak. Munkára fel!

És a polgármesteri hivatal a helyi rendőrséggel, meg a vállalkozó kedvű állampolgárok hathatós segítségével folytatja azt, amit ősszel abbahagyott. Ugyanis ősszel Kolozsvárt elkezdődött egy masszív kampány a város megtisztításáért a területén élő, tartózkodó koldusoktól.

A nagytakarítást a városháza már rég megkezdte. A város területén tetten ért koldusokat, lábatlankodó hajléktalanokat a helyi rendőrség rendszeresen összegyűjti az utcákról, közterületekről. A koldusok és hajléktalanok, habár ugyanabba a társadalmi (alatti) rétegbe sorolhatók, a két csoport között ha van is esetenként átfedés, különbséget kell tenni: nem minden koldus hajléktalan és nem minden hajléktalan koldulásból szerzi meg a napi betevőjét. No de ez városrendészeti és esztétikai megközelítés szempontjából lényegtelen.

A koldulást elsősorban büntetések és meghurcolások által kívánják visszaszorítani. Azokat, akiket tetten érnek megbüntetik, pénzüket elkobozzák és szépen hazaküldik, már ha van hova. És nagyjából ennyi, mert nem a rendőrség dolga „lelkizni”, „finomkodni”, környezettanulmányokat készíteni, tanácsadásokat nyújtani, lehetőségeket feltárni ezeknek az embereknek, hogy másnap ne ugyanott vagy két utcasarokkal odébb találják őket. Mindez a szociális munkások dolga, utcai szociális munka viszont Kolozsváron nincs. De van rendőrség, van megoldás!

Azokkal szemben, akiknek nincs hova menniük, a procedúra a következő: az illető személyeket betessékelik vagy berángatják, attól függ, hogy tanúsítanak-e ellenállást vagy milyen passzban kapják a rendőrt, egy teherautónak tervezett autóba. Ez annyiban különbözik egy teherautótól, hogy a hátsó rakodótér egy extra ráccsal van ellátva, a rabszállítóhoz képest pedig hiányoznak az ülések és a természetes fényforrás (tulajdonképpen vak sötétségben utaznak, végül is a kocsikázás ingyenes és bérmentes). Mikor három-négy embert összegyűjtenek, elviszik őket a város szélén található Ideiglenes Szálló Központba (közismerten hajléktalanszálló). Itt a rendőrök lefényképezik, feljegyzik az adataikat, majd átadják őket az ott dolgozó szakembereknek (szociális munkás, pszichológus), azzal a figyelmeztetéssel, hogy fél óráig nem hagyhatják el a szállót, nehogy hamarabb visszaérjenek a városközpontba, mint a rendőrök.

Aki ide bekerül és él a lehetőséggel, az kap egy esélyt arra, hogy az élete talán jobbra forduljon. Aki bekerül, mert nem mindenkinek adattik ez meg. Aki nem rendelkezik kolozsvári személyi igazolvánnyal, a szálló szolgáltatásait csak krízishelyzetben veheti igénybe (például télen, mikor fagyhalál fenyegeti őket) és maximum 48 órára. Kolozsvári személyi igazolványt (az ideiglenes lakcím nélküli igazolványt is beleértve) csak az igényelhet, akinek utolsó lakcíme Kolozsvárra szólt. Ennek ellenére mindenkit ide hoznak, nem számít, hogy a rendőrök egyeseket már név szerint is ismernek és tudják róluk, hogy nincs kolozsvári személyi igazolványuk. Van akit havonta többször is. A rendőrök teszik a dolgukat rutinszerűen. Kocsikáztatnak, hurcolják az embereket, mint valami árukat, áruszállító autóban, a statisztikák meg híznak.

Eddig minden a régi, így zajlott ez idén őszig is. Az újdonság abban áll, hogy a városháza a takarításba bevonta a lakosságot is. Városszerte információs plakátokat helyeztek ki, melyek arra buzdítják a lakosságot, ha koldust látnak tárcsázzanak egy rövid számot, a hívás pedig a rendőrségre fut majd be. A plakát szövege: „Állítsd meg a kizsákmányolást! Ne adj pénzt a koldusnak! Azzal, hogy pénzt adsz neki, meghosszabbítod szenvedését! Egységes bejelentési szám: 0264 xxx A helyi rendőrség!” Az eredetileg tervezett szöveg ennél radikálisabban szólt: „Ne adj pénzt a koldusnak, Kolozsvárt senki sem hal éhen.” Végül a civil szervezetek nyomására erről a változatról lemondtak.

  

Forrás: www.monitorulcj.ro

Érthető, nem?! Nem adsz pénzt a koldusnak, a kizsákmányolónak felkopik az álla. Rájön, hogy nem éri meg sanyargatni a szerencsétlen embert, másnap már nyálazza az álláshirdetéseket.  Mit bajlódni a kizsákmányolók felderítésével, megbüntetésével?! Bonyolult, költséges, fifikás dolog. Zaklassuk a szenvedőt!

És azok, akik „jó szántukból űzik az ipart”, akik éheznek, fáznak, nyomorognak?! Majd ők is észhez kapnak, másnap munkába állnak, hisz Romániában 100%-os a foglalkoztatottság, a munkanélküliség ismeretlen fogalom. A betegek vagy fogyatékosok hirtelen meggyógyulnak vagy megtanulják beosztani a garantált minimál jövedelmet (már ha tudomásuk van erről a  jogosultságról). Ebből az összegből (max. xxxlej /fő) esznek, a gyerekeket iskoláztatják, megveszik a gyógyszereket, költségeket és adót fizetnek, stb.

Ezt a zseniális és szociálisan érzékeny kezdeményezést Claudia Anastase helyi képviselő asszony terjesztette fel, a tanács pedig egyhangúlag megszavazta. Éljen az együttműködés, éljen a konszenzus! Minderre azért van szükség, mert (a kezdeményező indoklásait sorolom): szükséges a koldulás/koldusok feltérképezése és leltározása, 2015-ben Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa, hamarosan bezár a pataréti szeméttelep, más városok már megtették ezt a lépést, többnyire nem is kolozsvári koldusokról van szó, visszaélnek a mi erdélyi természetünkkel, a sajtó is jelezte a jelenséget. (Aképviselőasszony előterjesztése itt olvasható.)

Már csak az első érvért is zseniálisnak tartom a kedvezményezést. A lakosság majd betelefonálgat, így nem kell például szociológiai kutatást megrendelni a jelenségről. A felmérések és tanulmányok által megspórolt pénzzel lehet még pompásabb, szemet gyönyörködtető tűzijátékokat szervezni. Meg ott van a sajtó, az amúgy is jelezte a jelenséget. Hadd idézzek én is egy cikkből, amelyet az előterjesztésében a  képviselőasszony indoklásként felhasznál: „Szociális és bűnözési üszkösödés (vagy szociális és bűnözés rákja - cangrena sociala si infractionala) az ami  a tömegközlekedésen történik, az agresszív cigány koldusok miatt.”

Európa Ifjúsági Fővárosaként Európából számos vendégre számítunk. Már nehogy csorbát ejtsenek ezek a szerencsétlenek a jó hírnevükön, mint ahogy tették azt 2009-ben, a Kolozsvári CFR focicsapat Bajnokok Ligájában való részvétel alkalmával. Pedig akkor is mindent megtettünk. Amikor az első sípszó megszólalt még érezni lehetett a friss útburkolat, a frissen festett kerítések illatát. Még a vak is észlelhette, hogy itt kérem dolgos, szerény emberek élnek. De nem, ennek ellenére fél Európa a pataréti szeméttelep lakóin csámcsogott. Jól lejárattak. De hiszen azok Ők és nem MI vagyunk! Kikérjük magunknak!

Hamarosan a szeméttelep is bezár. Itt lesznek az összesen a nyakunkon. Eddig megvoltak ott ahol voltak, a városba is ritkán merészkedtek be. Aztán majd visszaélnek az erdélyi természetünkkel. Hogy milyen az erdélyi ember természete? Nem vagyok antropológus, igazából nem is igen olvastam utána, ezért megint Anastase asszony deklarációjára hivatkozok: „jótékony, Istenfélő, segítőkész emberek”. És hogy alátámassza azt, hogy mennyire visszaélnek az erdélyi természetünkkel, 2014-ben, egy 2013-as történettel érvel. A történet arról szól, hogy egy szebeni személynek egy nap alatt sikerült közel 500 lejt összekoldulni. Ügyeskedők persze minden területen fellelhetők. Hogy mennyire nem ez az eset a jellemző, alátámasztja a Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya által szolgáltatott adat: 2014 szeptember 1 - október 20 között a tetten kapott 150 koldusnál 450 lejt és 30 banit találtak.

Az egész projektből mégis hiányolok valamit, éspedig nem látom, mi lesz ezeknek a szegény embereknek a további sorsa. Vessenek magukra? Lejárt a türelmi idő? Menjenek? Hova? Csak ők tehetnek arról, hogy ide jutottak? Ezek szerint senki nem felelős semmiért. A koldusok, hajléktalanok, a leszakadó réteg sorsáért csakis azok felelősek, akik ennek az életmódnak, helyzetnek az elszenvedői. Már nehogy egy egész társadalmat hibáztassunk, mert egyesek nem tudták felvenni a versenyt (hogy sokan vannak vagy kevesen nézőpont kérdése, maradjunk abba, hogy elegendően ahhoz, hogy pofátlanul ellepjék a várost és megbolygassák békés nyugalmát). Végül is 25 év telt el a rendszerváltás óta, nem? Volt idő felzárkózni, nemde? Nem látták, hogy itt kérem szépen, a szekundér gazdasági szektor rég a múlté, tetszett volna a tercier felé orientálódni. Kolozsvár már nem az a régi ipari város. Most egyetemi központ, Kelet Európa számítástechnikai központja. Tetszett volna egyetemet végezni, 25 év alatt akár hármat is. Vagy vettek volna példát másoktól, akik visszahúzódtak, visszamentek oda ahonnan jöttek. Mások éltek az Unió adta lehetőséggel és elmentek külföldre. Ha látták, hogy itt már nem terem eper méltóztattak volna elmenni epret szedni olyan országokba, ahol az megterem. De nem! Itt ülnek makacsul és vergődnek, mint hal a szárazon. Utazgatnak a mi pénzünkön a városközpont-hajléktalanszálló expresszel. Igen, Önök tehetnek azért, hogy a belváros teraszain  nyáron, a tikkasztó melegben nem élvezhetjük nyugodtan a hűs frissítőt  vagy az őszi hűvös délutánokon a habos kapucsínót.

Természetesen tenni kell a koldulás jelenségének csökkentése érdekében, de azt képzelni, hogy megszüntethető, hiú ábránd. Az intézkedések a szegényekért és nem a szegények ellen kell irányuljanak. A gyerekek helye valóban nem az utcasarkon, hanem az iskolapadba, játszótéren, az otthon védelmező környezetében van. Ne megtorlással, feljelentgetéssel, büntetéssel, látszatmegoldásokkal kezdjük. Előbb nyújtsunk segítséget, kínáljunk fel nekik lehetőségeket.   A lakosságot szolidaritásra és nem üldözésre kell buzdítani. A koldusmaffiával szemben keményen fel kell lépni, erre vannak a rendfenntartó szervek.

Nos, kedves kolozsvári lakosok, a városháza megtette a maga lépéseit, most Önökön a sor. Ha tárcsázni akarnak, megtehetik. Ma Ön tárcsázhat, a jövőben meglehet, hogy Önért fognak tárcsázni.