Emlékezés Raymond Boudon-ra (1934 – 2013 április 10)
Horváth István
1991-ben, amikor a szakdolgozatomat írtam,
keseredtem neki Boudon 1973-ban publikált „Az esélyek egyenlőtlensége” (L'Inégalité des chances) című könyvének. Sekélyes francia
nyelvtudásom ellenére az olvasmány
inspiráló volt. Hisz földhözragadt empirián (a számok elementáris
kommentálásán) túli értelmezés lehetőségét villantotta fel. Tény és kellemes
emlék: Boudon könyve akkor sikeresen alakította a szociológia
gondolkodásmódomat.
Később volt
alkalmam Boudon munkásságát a francia és általában a nyugati szociológia és
társadalomtörténetbe beágyazottan szemlélni. És a személyes intellektuális
élményen túli, szociológiatörténeti szerepére és fontosságára rálátni.
A
második világháborút követő európai és francia gazdasági rekonstrukciót, majd
gazdasági fellendülést követően újra megjelenő társadalmi konfliktusok,
Franciaországban kiemelten az 1968-as diáklázadások jelentős kihívásként
jelentek meg a szociológusok számára. A pár évtizedes stabil demokratikus rend
és a relatív jólét ellenére felszínre törő társadalmi feszültségek tudományosan
érvényes értelmezése nem volt könnyű feladat. Osztályok vagy generációk közötti
konfliktusok, érdekek vagy értékek/életszemléletek összecsapása, új társadalmi
mozgalmakkal szembesültek, vagy csak a régiek jöttek elő picit korszerűbb
sminkelésben?
Nos,
a francia szociológiai berkekben a marxi inspirációjú (baloldali) válaszok
eléggé markánsan voltak jelen, mondhatni domináltak. Például Bourdieu maga is a
kapitalista rendszer kríziseként, vagyis az osztályharc új formájának a
következményeként értelmezi a kora társadalmi mozgalmait. Értelemszerűen a
társadalmi egyenlőtlenségeket is a dominancia, konfliktusban levő osztályérdek
fogalomrendszerében elhelyezve elemzik. Ezen domináns megközelítésekkel szemben
dolgozott ki Raymond Boudon egy alternatív társadalomértelmezést. Ennek a
kontextuális helyezkedésnek betudható, hogy a szociológiatörténet Bourdieu
intellektuális ellenfeleként, a francia liberális szociológusként tartja
nyilván Boudont.
Boudon
szerint a huszadik század második fele az osztályharcnál messze összetettebb logikák
szerint strukturálódik, mint ahogyan azt a baloldali (marxizáló) látásmód
feltételezi. Megközelítésében az esélyek egyenlőtlensége és az ezzel
kapcsolatos társadalmi mozgalmak, konfliktusok, nem redukálhatóak a dominancia
egyre kifinomultabb formáinak az elemzésére (mint, ahogyan azt Bourdieu teszi,
a finom különbségtételek elemzése révén), a rétegződési egyenlőtlenségek
újratermelődésében a réteg által meghatározott differenciált társadalmi
mobilitási stratégiáknak tulajdonít jelentős szerepet. Boudon elemzéseiben nem
a hatalmilag aszimmetrikus viszonyban levő kollektív szereplők viszonyait,
hanem sajátos racionalitások alapján működő egyének sorozatos döntési logikáját
elemzi.
Megközelítésében
az egyenlőtlenségek azért termelődnek újra, mert, amikor a gyerekeik iskolai
pályafutását tervezik, a különböző társadalmi pozíciókban levő egyénekre eleve
eltérő aspirációk, differenciált rálátás és beruházási szándék jellemző.
A
szülők eleve eltérő célokat tartanak megvalósítandónak/megvalósíthatónak,
amikor az oktatás időtartamát, szakirányát megválasztják, így implicit módon
nem csak a gyerek pályaválasztását befolyásolják, hanem implicite a gyerek
ambícióit és viszonyulását az oktatási sikerhez.
Ugyanakkor,
mivel eltérő mennyiségű és minőségű információhoz férnek hozzá, a különböző
rétegekhez tartozó egyének rálátása az oktatási rendszeren belüli
lehetőségekre, ismereteik a munkaerőpiac helyzetéről, annak jövőbeni alakulásáról
eltérnek. Így, ennek a differenciált rálátásnak betudhatóan, a stratégikus
tervezés hatékonysága eltérő lehet. Más szavakkal a rétegződés nemcsak az
anyagi erőforrások, hanem a társadalmi intézményekre és folyamatokra történő
rálátás differenciáltságában is megnyilvánul. Ez egyértelműen kihat az oktatási
stratégiák sikerének az esélyeire is. Egy kicsit olyan mint a tőzsdézés, a
nyereség annál valószínűbb, minél többet ismer a tőzsdéző a piacok működési-, a
gazdasági szereplők döntési-, és más tőzsdézők viselkedési logikájáról.
Másrészt,
mivel az oktatásra ráfordítandó költségek megtérülési esélyét, az oktatási
siker kockázatát, önmagának az oktatásnak a fontosságát a különböző rétegek
másképpen értékelik (és amúgy is a ráfordítandó erőforrások differenciáltak)
eltérő lesz a beruházási kedv.
Ilyen
logikájú érveléssel bizonygatta Boudon, hogy az esélyek egyenlőtlenségét nem az
uralkodó társadalmi rétegek dominanciájának a fenntartására irányuló hatalmi
technikáinak a beazonosításával, hanem a társadalmi cselekvés logikájának az
elemzésével ragadhatjuk meg jobban. Ezt a szociológiai megközelítési módját
fogalmazta meg elméletibb szinten az 1979-ben publikált Logique du social könyvében.
Már
a fentebb vázoltakból is látható, hogy Boudon munkássága egyrészt az angolszász
liberális társadalomfilozófia által vázolt individualista cselekvéselmélet,
másrészt a Max Weber által racionalitáselmélet hagyományaiba ágyazódott be.
Ugyanakkor munkássága (viszonylag huzamos amerikai tartózkodása révén is)
közelít a társadalmi cselekvések és folyamatok a racionális választáselméleti,
játékelméleti elemzésekhez. Mondjuk azzal a kivétellel, hogy Boudon-ra kevésbé
jellemzőek a formalizált modellek alkalmazása, hanem sokkal inkább a konkrét
helyzetben levő, társadalmilag meghatározott racionalitású homo
sociologicus-ból indul ki.
Illetve
nem marad meg az elszigetelt helyzetek elemzésénél, hanem az egyéni
döntések/cselekvések által létrehozott komplex társadalmi folyamatok elemzésére
vállalkozik. Az ilyen jellegű elemzései kontextusában körvonalazódik egy másik
meghatározó szociológiai hozzájárulása is: a perverz (nem szándékolt) effektus
fogalma (lásd még kompozíciós vagy aggregációs hatás). Megközelítése szerint az
egyéni racionalitások és motivációk mentén meghatározott cselekvések
aggregálódása (egymásra tevődése során) olyan hatások keletkeznek, amelyeket az
egyének nem szándékoltak előidézni és hatásaik nem kívánatosak. Ezek jegyében
fogalmazza át a szociológia küldetését, amely szerinte nem redukálható a
társadalom megismerésére, hanem ezeknek az egyéni szinten nem szándékolt,
kollektív szinten nem kívánatos következményeknek a felismerését és
korrigálását is fel kell vállalja. Ennek a jegyében fogalmazza meg, a nevével
szétválaszthatatlanul összekapcsolódó szociológiai elemzői krédóját a módszertani individualizmust. Ennek megfelelően még a legkomplexebb
társadalmi jelenségek elemzésében is az egyéni cselekvések, motivációk
elemzéséből kell kiindulni, és azt kell elemezni: miként folynak, aggregálódnak
ezek az egyéni cselekvések átfogó társadalmi jelenségekké!
További források
