Barna Emília - Lehet-e népszerű az underground és alternatív a mainstream?
Barna Emilia előadása a IV. Szociológus Napok keretében hangzott el. Teljes címe: "Lehet-e népszerű az underground és alternatív a mainstream? Értékek és legitimációs diskurzusok a 21. századi magyar alternatív zene körül"
Interjú Barna Emíliával az előadást követően - kérdezett Gál László, megjelent a Transindexen.
Interjú Barna Emíliával az előadást követően - kérdezett Gál László, megjelent a Transindexen.
A HITELESSÉG ESZMÉNYE
Lehet-e az alternatív a mainstream, avagy miért is szeretjük a Quimbyt?
Lehet-e az alternatív a mainstream, avagy miért is szeretjük a Quimbyt?
A magyar alternatív zenekarok, elsősorban a Kispál és a Borz és a Quimby, már egyértelműen mainstream zenekarokká váltak, tőkéjüket pedig többen is "hasznosítják" - állítja Barna Emília szociológus.
Lehet-e népszerű az underground és alternatív a mainstream? Értékek és legitimációs diskurzusok a 21. századi magyar alternatív zene körül címmel tartott előadást az idei szociológus napokon Barna Emília, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének kutatója. Előadása után kérdeztük.
Milyen folyamatnak az eredményeképpen lehet az alternatív zene a hiteles, az értékes? Mitől lesz az alternatív hiteles?
- Az alternatív, mint műfaj vagy irányzat középpontjában a hitelesség eszménye, és az erre való törekvés áll. Ezzel van összefüggésben az elnevezése is: az alternatív zene képviselői a populáris, a kereskedelmi zenével szemben pozicionálják magukat. Ez a szembenállás valamiféle alternatívát nyújt, így nyilvánvaló, hogy a műfajban központi jelentőségű eszmény.
A hitelesség-kritérium az előadók hitelességére is vonatkozik. A rockzenében ez azt jelenti, hogy az előadónak vagy a zenekarnak elvárásaink szerint köze van a zenéhez, amit létrehoz. Például a dalszöveg valamilyen módon kifejezi az előadójának az érzéseit és pozícióját. Ez nagyon fontos. A kereskedelmi szférában, a szűk értelemben vett popzenében nem feltétlenül az előadó írja a dalt, és nem is feltétlenül, vagy nem ugyanúgy várjuk el, hogy az előadó saját érzéseit fejezze ki.
Ha kevésbé az esztétika felől közelítjük meg a kérdést, akkor ez a hitelesség a termelési módra is vonatkozik, tehát például a csináld-magad típusú gyakorlatok az értékesek, ami az indie és a punk műfajnak a sajátja. A hitelességhez hozzátartozik, hogy a nagy lemezkiadóktól függetlenül, különállva alkotnak.
Ennek a szembeállásnak politikai, történelmi okai is vannak? Ezek a zenekarok mennyiben határozzák/határozták meg magukat a rendszerrel szemben?
- Valóban van politikai vetülete is a dolgoknak. A magyarországi kontextusra rátérve, a Kádár-rendszer kultúrpolitikájára a „három T” rendszereként szoktunk hivatkozni, azaz tiltás, tűrés és támogatás rendszereként. Ebben a szisztémában a kereskedelmi, a pop jellemzően a támogatott vagy a tűrt szférába tartozott. A rockzene nagyon leegyszerűsítve többnyire a tűrt kategóriába. Az alternatív, illetve akkor undergroundnak nevezik ezt a szcénát, pedig egyértelműen a tiltott kategóriába. Szó szerint föld alatt működő, a nyilvános szférától ténylegesen, gyakorlatában, infrastruktúrájában is elkülönülő szféráról beszélünk.
Ebből nőtt ki, részben kontinuusan, a 90-es évek alternatív zenei színtere. Részben ugyanazokkal a zenekarokkal. Így a földalattiságnak ezek az értékei, mint a rendszerrel való szembenállás megmaradtak. A politikai rendszer megváltozott, a politikai tartalom jórészt kiveszett ebből a szembenállásból, mégis valamilyen módon a szembenállásnak, az alternatív mivoltnak az értéke megmaradt a műfaj sajátjaként. A politikai tartalom nélkül is van a stílusjegyeknek és maguknak a szereplőknek, a zenekaroknak révén egy folytonossága a műfajnak.
Mára az alternatív gyakorlatilag a mainstream...
- Igen. Az elmúlt 10-15 évben zajlott le egy ilyen folyamat. Bizonyos alternatív zenekarok, itt leggyakrabban a Kispál és a Borzot és a Quimbyt szokták említeni, egyértelműen mainstream zenekarokká váltak. Az utóbbi időben az MR2 Petőfi Rádió is segített ebben a folyamatban, de a két említett zenekar egyébként már korábban elnyert egy mainstream státuszt.
Ezek a zenekarok zeneipari és népszerűségi tekintetben is kiemelkedtek az underground szférából, de a műfaj-kategória, a képviselt értékek és az asszociációk részben megmaradtak. A beszédmód sem változott, tehát amikor arról beszélünk, hogy milyen értékeket képviselnek ezek a zenekarok, akkor jellemzően megemlítjük az alternatívnak az intellektuálisát, a szövegnek a hangsúlyos szerepét. Viszont strukturálisan már nem tekinthetők alternatívnak ezek a zenekarok.
A különböző stílusoknak az alternatívval való összefonódásakor, például a Csík Zenekar esetében, ezeket az értékét használják fel?
- Az alternatívnak ezt a (szub)kulturális tőkéjét ”hasznosítja” többek között a Csík Zenekar is. Eközben ők működtetnek egy olyan diskurzust, amely szerint ők tulajdonképpen eszközként, csatornaként használják fel az alternatív rockot, hogy a népzene értékeit közvetítsék, ezt a zenei hagyományt a fiatalokhoz közelebb vigyék. Egy interjúbanKodállyal és Bartókkal vonnak párhuzamot, azon az alapon, hogy az ő koncepciójuk szerint a magyar népzenei hagyományokat a kor köntösébe öltöztetve, modern formába átdolgozva lehet közelebb hozni a fiatal közönséghez.
Viszont a csatorna megválasztás sem véletlen, a Csík Zenekar zenészei maguk is hangsúlyozzák, hogy számukra az alternatív rock képviseli az értéket. Itt megint működnek a már korábban is említett asszociációk. Végeredményben ez olyan dolog, amivel mindenki jól jár.
A komolyzene esetében is ilyen a viszony?
- Egy hasonló misszió megfogalmazására az MR2 Szimfonikprojektje a példa. Ennek az a lényege, hogy a magyar rádió szimfonikus zenekarával olyan zenekarok slágereit dolgozzák fel, amelyeket az MR2 Petőfi Rádió előszeretettel játszik, mondhatni, hogy a tágabban értelmezett alternatív szférát. Ez a koncepció, hogy valamit szimfonikusan feldolgozunk, nagyon egyszerű módon rendel értéket különböző zenei hagyományokhoz. Ha a szimfonikus zenekar a magas kultúra szférájához tartozik, és egy, a popzene szférájához tartozó alkotást dolgoz fel, akkor plusz értéket rendel hozzá.
Ez esetben is működik az ellentétes irányba is?
- Ezek mindig kölcsönös legitimációs folyamatok, ahogyan a Csík Zenekar esetében is. Abban az esetben egyrészt a népzenéhez köthető zenei hagyományoknak az értékére, másrészt pedig az alternatívhoz köthető értékekre hivatkoztak és hagyatkoztak. A Liszt Ferenc születésének 200 éves évfordulójára szervezett projekt, a Red Bull Liszt Remix, amelyhez Liszt-darabokat dolgoztak fel többet között alternatív előadók, még jobban mutatja ezt a kettősséget.
Milyen zenét hallgatsz? Befolyásolt a kutatási téma választásában?
- Nyilván befolyásol, bár ebben az esetben nem innen indultam – a műfajok, műfajkategóriák társadalmi konstrukciója érdekelt, és ennek számomra érdekes példáit adják az említett feldolgozások. Tehát az előbb említett zenei példák éppen azok közé tartoznak, amelyeket azért hallgatok, azért foglalkozom velük, mert a jelenség érdekel. A legnagyobb kedvenceim a Beatles és David Bowie, legszívesebben brit zenéket hallgatok.
Milyen folyamatnak az eredményeképpen lehet az alternatív zene a hiteles, az értékes? Mitől lesz az alternatív hiteles?
- Az alternatív, mint műfaj vagy irányzat középpontjában a hitelesség eszménye, és az erre való törekvés áll. Ezzel van összefüggésben az elnevezése is: az alternatív zene képviselői a populáris, a kereskedelmi zenével szemben pozicionálják magukat. Ez a szembenállás valamiféle alternatívát nyújt, így nyilvánvaló, hogy a műfajban központi jelentőségű eszmény.
A hitelesség-kritérium az előadók hitelességére is vonatkozik. A rockzenében ez azt jelenti, hogy az előadónak vagy a zenekarnak elvárásaink szerint köze van a zenéhez, amit létrehoz. Például a dalszöveg valamilyen módon kifejezi az előadójának az érzéseit és pozícióját. Ez nagyon fontos. A kereskedelmi szférában, a szűk értelemben vett popzenében nem feltétlenül az előadó írja a dalt, és nem is feltétlenül, vagy nem ugyanúgy várjuk el, hogy az előadó saját érzéseit fejezze ki.
Ha kevésbé az esztétika felől közelítjük meg a kérdést, akkor ez a hitelesség a termelési módra is vonatkozik, tehát például a csináld-magad típusú gyakorlatok az értékesek, ami az indie és a punk műfajnak a sajátja. A hitelességhez hozzátartozik, hogy a nagy lemezkiadóktól függetlenül, különállva alkotnak.
Ennek a szembeállásnak politikai, történelmi okai is vannak? Ezek a zenekarok mennyiben határozzák/határozták meg magukat a rendszerrel szemben?
- Valóban van politikai vetülete is a dolgoknak. A magyarországi kontextusra rátérve, a Kádár-rendszer kultúrpolitikájára a „három T” rendszereként szoktunk hivatkozni, azaz tiltás, tűrés és támogatás rendszereként. Ebben a szisztémában a kereskedelmi, a pop jellemzően a támogatott vagy a tűrt szférába tartozott. A rockzene nagyon leegyszerűsítve többnyire a tűrt kategóriába. Az alternatív, illetve akkor undergroundnak nevezik ezt a szcénát, pedig egyértelműen a tiltott kategóriába. Szó szerint föld alatt működő, a nyilvános szférától ténylegesen, gyakorlatában, infrastruktúrájában is elkülönülő szféráról beszélünk.
Ebből nőtt ki, részben kontinuusan, a 90-es évek alternatív zenei színtere. Részben ugyanazokkal a zenekarokkal. Így a földalattiságnak ezek az értékei, mint a rendszerrel való szembenállás megmaradtak. A politikai rendszer megváltozott, a politikai tartalom jórészt kiveszett ebből a szembenállásból, mégis valamilyen módon a szembenállásnak, az alternatív mivoltnak az értéke megmaradt a műfaj sajátjaként. A politikai tartalom nélkül is van a stílusjegyeknek és maguknak a szereplőknek, a zenekaroknak révén egy folytonossága a műfajnak.
Mára az alternatív gyakorlatilag a mainstream...
- Igen. Az elmúlt 10-15 évben zajlott le egy ilyen folyamat. Bizonyos alternatív zenekarok, itt leggyakrabban a Kispál és a Borzot és a Quimbyt szokták említeni, egyértelműen mainstream zenekarokká váltak. Az utóbbi időben az MR2 Petőfi Rádió is segített ebben a folyamatban, de a két említett zenekar egyébként már korábban elnyert egy mainstream státuszt.
Ezek a zenekarok zeneipari és népszerűségi tekintetben is kiemelkedtek az underground szférából, de a műfaj-kategória, a képviselt értékek és az asszociációk részben megmaradtak. A beszédmód sem változott, tehát amikor arról beszélünk, hogy milyen értékeket képviselnek ezek a zenekarok, akkor jellemzően megemlítjük az alternatívnak az intellektuálisát, a szövegnek a hangsúlyos szerepét. Viszont strukturálisan már nem tekinthetők alternatívnak ezek a zenekarok.
A különböző stílusoknak az alternatívval való összefonódásakor, például a Csík Zenekar esetében, ezeket az értékét használják fel?
- Az alternatívnak ezt a (szub)kulturális tőkéjét ”hasznosítja” többek között a Csík Zenekar is. Eközben ők működtetnek egy olyan diskurzust, amely szerint ők tulajdonképpen eszközként, csatornaként használják fel az alternatív rockot, hogy a népzene értékeit közvetítsék, ezt a zenei hagyományt a fiatalokhoz közelebb vigyék. Egy interjúbanKodállyal és Bartókkal vonnak párhuzamot, azon az alapon, hogy az ő koncepciójuk szerint a magyar népzenei hagyományokat a kor köntösébe öltöztetve, modern formába átdolgozva lehet közelebb hozni a fiatal közönséghez.
Viszont a csatorna megválasztás sem véletlen, a Csík Zenekar zenészei maguk is hangsúlyozzák, hogy számukra az alternatív rock képviseli az értéket. Itt megint működnek a már korábban is említett asszociációk. Végeredményben ez olyan dolog, amivel mindenki jól jár.
A komolyzene esetében is ilyen a viszony?
- Egy hasonló misszió megfogalmazására az MR2 Szimfonikprojektje a példa. Ennek az a lényege, hogy a magyar rádió szimfonikus zenekarával olyan zenekarok slágereit dolgozzák fel, amelyeket az MR2 Petőfi Rádió előszeretettel játszik, mondhatni, hogy a tágabban értelmezett alternatív szférát. Ez a koncepció, hogy valamit szimfonikusan feldolgozunk, nagyon egyszerű módon rendel értéket különböző zenei hagyományokhoz. Ha a szimfonikus zenekar a magas kultúra szférájához tartozik, és egy, a popzene szférájához tartozó alkotást dolgoz fel, akkor plusz értéket rendel hozzá.
Ez esetben is működik az ellentétes irányba is?
- Ezek mindig kölcsönös legitimációs folyamatok, ahogyan a Csík Zenekar esetében is. Abban az esetben egyrészt a népzenéhez köthető zenei hagyományoknak az értékére, másrészt pedig az alternatívhoz köthető értékekre hivatkoztak és hagyatkoztak. A Liszt Ferenc születésének 200 éves évfordulójára szervezett projekt, a Red Bull Liszt Remix, amelyhez Liszt-darabokat dolgoztak fel többet között alternatív előadók, még jobban mutatja ezt a kettősséget.
Milyen zenét hallgatsz? Befolyásolt a kutatási téma választásában?
- Nyilván befolyásol, bár ebben az esetben nem innen indultam – a műfajok, műfajkategóriák társadalmi konstrukciója érdekelt, és ennek számomra érdekes példáit adják az említett feldolgozások. Tehát az előbb említett zenei példák éppen azok közé tartoznak, amelyeket azért hallgatok, azért foglalkozom velük, mert a jelenség érdekel. A legnagyobb kedvenceim a Beatles és David Bowie, legszívesebben brit zenéket hallgatok.