2015. január 5., hétfő

Körön kívülinek lenni avagy a kiközösítés tanulmányozása - TUDEK 2014, I. díj

Palatka Kamilla - de Vries Anna Maria

A mobbing gyakran ismétlődő pszichológiai terror. A gyakran ismétlődő mobbing-on, azt kell érteni, hogy legalább egyszer és minimum egy fél éven keresztül tartó cselekedetek sorozata, amely egy egyén vagy egy közösség részéről irányul az ,,áldozatra” vagy ,,áldozatokra” és ezeknél mentális vagy fizikális kórtani jelenséghez vezet. 

A mobbing meghatározása dr. Heinz Leymann német munkapszichológus nevéhez fűződik. Mobbing áldozatokká válhatunk:
  • a jó hírnév fenntartása
  •  iskolával kapcsolatos effektusok
  •  testi egészséggel kapcsolatos tényezők
miatt, de ez csupán néhány példa, amiért saját magunkat kitehetjük ennek a veszélynek. Az ellenségeskedésnek, rosszindulatúságnak gyakran nincs racionális oka. Ez inkább érzelmi jellegű (irigység, féltékenység, ellenszenv következményeként alakul ki). A hierarchiamentes, nyitott struktúrákban nem nagyon ismert a mobbing. ,,Távolinak tűnik az idő, amikor a kis herceg jámboran követelte, hogy bárányt rajzoljanak neki.”

Ha eltérsz az átlagtól, akkor gyakran válhatsz mobbing áldozattá. (bevándorlók, testi hibások, más vallásúak, vagy különleges külsejűek...) (első hipotézis)

A gyerekek ösztönös kíváncsisággal közelítenek mindenhez, ami más, ami eltér a megszokottól. (Példa: egy sérült madarat gondozásra szoruló élőlénynek látnak). Egy idő után, azonban – és ez leginkább közösségekben domborodik ki erőteljesen – az addig ösztönösen elfogadó és gondoskodásra kész gyereket osztályozni, bírálni, kritizálni kezdik társaik és teret engednek a kiközösítés játékának. Mindig vannak olyan gyerekek, akik nem felelnek meg az „átlagnak”. (fizikailag, beszédmód miatt, anyagi átlagszínvonal elhelyezkedés miatt, stb.) A gyerekek a szülőktől kapnak mintaképet és a szülők ezt az érzetet tudat alatt vagy tudatosan adják át. Sokszor a pedagógusok nem tudnak a gyerekek érzelmi világuk sérüléseiről, mert ez inkább szüneteken nyilvánul meg, órákon kevésbé.


A társadalom az agressziót, valamint az erőszakot elítéli, bár az ember a siker eléréséért bármit hajlandó megtenni. A médiában látott nagy számú gyilkosság és más erőszakos cselekmények a fiatalokat egymás fájdalmas szenvedése iránt egyre közömbösebbé teszi, ami nagy baj és ez idővel egyre súlyosabb lesz. A társadalomnak le kell csökkentenie és tennie kell valamit az agresszivitás ellen. Az agresszív gyermekből gyakran válik antiszociális felnőtt. Sok a frusztrált fiatal is, akik általában beilleszkedési gondokkal küzdenek és kudarcaik miatt felhalmozódó ellenséges indulataikat agresszióval pótolják. Ezek válhatnak áldozatokká, vagy esetleg ők maguk, akik egy kifinomultabb, rejtettebb formában megnyilvánuló pszicho terrorral vezetik le. Valószínű, hogy viselkedésük mögött lelki gondok vannak, rossz családi viszony, szeretet hiány. (Általában, ha a fiatal a konfliktusait a saját szüleivel sem tudja megoldani, akkor nagy esély van arra, hogy társaival szemben sem tudja kezelni konfliktushelyzeteit.) Lehet, hogy ezt sokan nem gondolják, de a mobbingot, a pszichoterrorizáló magatartást a fiatalok nagyrészben az iskolában sajátítják el. (Gyakran, akik úgymond kigyógyulnak ebből, társaságkerülőkké válnak.) Sokan először az „áldozatukat” szórakozásból szemelik ki, vagy, hogy egy közösség tagjává váljanak, kerüljék a kívülálló szerepet. Az „elkövetőkre” jellemző, hogy többnyire nem éreznek bűntudatot, nem vállalják tetteik miatt a felelősséget, nem gondolnak bele a következményekbe. Ha egy diák gyakran hiányzik az iskolából, az akár arra is utalhat, hogy „terrorizálják” az iskolában és már nehezen bírja a sértegetéseket. Sokszor könnyebb az „áldozatoknak”, ha a társaikat hibáztatják a kiközösítés miatt, nem pedig magukat okolják és arra gondolnak, hogy érdemtelenek társaik szeretetére.[1]

Ha nem jó körön kívülinek lenni, akkor észrevehető, hogy mindenki harcol a kívülálló szerep ellen, így fennáll a veszély, hogy egyedül maradsz (második hipotézis)

A tömegkényszer főképp a kamaszoknál lép fel. De mi lehet ennek a kiváltó oka? A tömegkényszer alatt arra gondolunk, hogy egy személy elnyomja saját véleményét, személyiségét és csoportja többi tagjához akar igazodni. Ez a jelenség lehet tudatos vagy tudat alatti. Nagyon gyakori és örökzöld probléma ez a fiataloknál. Ez azért fordul elő olyan sokszor, hogy könnyebben illeszkedjenek be egy társaságba és ne tűnjenek fel negatívan. Ezért ugyanolyan stílusú vagy márkájú ruhákat hordanak, mint a többiek, ugyanolyan nézeteik vannak, vagy cigarettáznak, drogoznak, alkoholt fogyasztanak, mert ez számít „menőnek”. Sok esetben ezek mind tudatlanul történnek, mivel a többiek véleményét a sajátjuknak észlelik. Sajnos előfordulhat az is, hogy tudatosan csinálják, és még ha nem is akarnak kábítószerezni vagy túlsúlyban alkoholt fogyasztani, a csoporthoz tartozásért mindezt megteszik. Vitáknál is gyakran előfordul ez a helyzet, mivel még ha nem is értenek egyet a többiekkel, hallgatnak, mert félnek a többség reakciójától, és átveszik az ők véleményüket, hogy szerettessék meg magukat velük. A legtöbb embernek korral sikerül túllépni ezeken a tömegkényszereken, de egyesek egy életen keresztül szenvednek emiatt. (Ezt igazolja a 3. Hipotézis) Egyik leggyakoribb oka a magabiztosság, önbizalom hiánya. A tinédzserek általában sok ismerősre vagy barátra vágynak, mivel egyre inkább eltávolodnak családjuktól. A baráti kör sok esetben a fiatalok számára egy pótcsalád, ahol biztonságban érzik magukat, és ahhoz, hogy ne veszítsék el ezt, alárendelik magukat a többieknek. Azért, hogy ,,kigyógyuljon” ebből egy érintett személy, bíztatni, meghallgatni kell és hagyni kibontakozni. Példa: Ebben az esetben az ember hasonlítható a bárányokhoz, megvan benne a csoportkényszer, amit tesz az egyik, ha hasznos, ha nem, azt követi, csak hogy tartozzon a többiekhez, legyen neki is egy társasága.  2009-ben a Transzfogarasban egy nyáj egyik tagja, megijedve a vihartól, beugrott a szakadékba, a többi bárány pedig utána vetette magát.

Általában az emberek másképp viselkednek egy csoportban, mint amikor egyedül vannak, egy jelenség, ami nem csak kamaszkorban van jelen. Mindenkinek megfordul legalább egyszer a fejében, hogy mit gondolnak róla az embertársai, ha egy bizonyos magatartást nyilvánítanak egy helyzetben vagy véleményt nyilvánítanak ki. Például, ha mindenki egy együttes új albumáért rajong, ösztönösen megjelenik az a kényszer, hogy mégis megvásároljuk vagy letöltsük ezt, csak, hogy témában lehessünk, persze ez nem minden esetben negatív, mert lehet jó célból is, mint például környezetvédelem, állatkínzás ellen, stb., és ez jó esetben összekovácsol egy társaságot.[2] 

Ha valaki mobbing áldozattá valaki, akkor könnyen előfordulhat, hogy negatívan dolgozza fel problémáit (harmadik hipotézis)

A mobbing alatt lévő fiatalok eltapossák magukat, lelki sérülésük van és ezt egyedül akarják helyrehozni, de sajnos azt lehet tapasztalni, hogy negatív dolgokhoz folyamodva keresik a kiutat. (De bárki felteheti magának azt a kérdést, hogy, ha ő lenne ilyen szituációban, vajon, hogy oldaná meg?) Ez nagyon sok fiatalon nem látszik, mivel azt mutatják, hogy az életük rendben van és boldogok. Hazudni kezdenek szüleiknek, drogokhoz és alkoholhoz folyamodnak azért, hogy saját magukat boldogítsák, de ezek a dolgok csak pillanatnyi boldogságot okoznak vagy még azt sem. Sajnos sok esetben ez már egy nehezen visszafordítható állapot. Nem annyira súlyos önbántalmazás például a test megváltoztatása (lefogyás, tetoválás), a külső megváltoztatása (hajfestés, öltözet). Ezt bizonyítja az esettanulmányunk is, valamint kérdőívünk hatodik pontja is. Mivel önképük, önbizalmuk egyre jobban csökken, gyakran olyan dolgokat tesznek, amiket önmaguktól nem tennének és a média által felmutatott ideálok miatt gyakran válnak anorexiásokká, plasztikáztatják magukat (megnagyobbítják mellüket, zsírleszívás, orrműtét), azzal a reménnyel, hogy így majd felfigyelnek rájuk. A kutatások szerint Magyarországon évente körülbelül 15-20 ezren fekszenek plasztikai sebész kése alá, azonban pontos statisztika nincs erről. Sajnos napjainkban ez már divattá vált. Sokan a pszichikai szenvedést testi bántalmazással hozzák egyensúlyba, ami súlyosabb esetekben öngyilkossághoz vezethet. Vajon miért választják ezeket a módszereket, hogy feldolgozzák lelki sérüléseiket, ha számos hatékonyabb, pozitívabb feldolgozási lehetőségek is vannak.  


Esettanulmány

Egy 15 éves lánnyal beszélgettünk, aki nyitottsággal és őszinteséggel beszélt az életéről. Először is a lány nagyon hamar fejlődött, a többi lányhoz képest, nagyobb volt a melle, pattanások jelentek meg az arcán, és ezért az osztálytársai csúfolták. Nem mutatta, hogy zavarnák őt  a sértegetések, de a lelke mélyén nagyon is zavarta és ahhoz, hogy ezeket feldolgozza és ne érdekelje, megfestette a haját, tetoválást csináltatott, erősebb sminket kezdett használni és azt gondolta, hogy így talán el fogják őt fogadni az emberek. Mivel az osztályban nem találta helyét és a vele egyidősök körében sem, nagyobbakkal kezdett barátkozni, és ahhoz, hogy nekik megfeleljen olyan dolgokat csinált, amik lehet, hogy nem következtek volna be ilyen fiatal korban: alkohol, bulik, drogok. Két éves volt, amikor az apukája elköltözött egy másik városba és így anyukájával és nagymamájával lakott. Mivel anyukája nagyon sokat dolgozik, nagy részben a nagymamája nevelésére szorult, így az anyukájával nem került közeli kapcsolatba és lehet, hogy emiatt is töltött olyan sok időt barátaival. Nem kapott elég figyelmet anyukájától, ezért egy alkalommal úgymond megszökött otthonról és nem ment haza, ezt megkérdeztük, hogy miért csinálta és erre azt a választ kaptuk, hogy csak azért, hogy rá is figyeljen már valaki. Az iskolába nem akart menni, nem szívesen találkozott olyan emberekkel akik csúfolták még az öltözéke miatt is, hogy régi a kabátja, cipője, nem márkásak a dolgai és még lopással is megvádolták. Iskolát váltott, remélve, hogy ott majd jobban el fogják őt fogadni. Azt állította, hogy az új környezetben is önmagát adja, bár próbálja magát egy kicsit visszafogni. Azt mondta nekünk, hogy volt már példa arra, is, hogy a fiuk kihasználták őt, ami csakugyan nagyon megviselte. Állítása szerint buli követi a bulit és rengeteg időt tölt a barátaival, amit az anyukája nem tud korlátozni, mert ő úgyis azt csinál amit jónak lát. Egy nap az anyukája drog hatása alatt találta és nyomban kihívta a mentőt, és pár vizsgálat után, megállapították, hogy drogfüggő és a pszichiátriára került. Három hetet töltött ott, ami számára maga volt a halál. Többször lekötötték, sok nyugtatót kapott és csak pár jelenetre emlékszik. Azt állította, hogy azelőtt is depressziós volt, de miután kijutott még jobban elveszettnek érezte magát és úgy érezte, hogy senki sem áll mellette, senki sem érti meg, mindenki csak sajnálatból közeledik hozzá és sajnos ez az érzés a mai napig megmaradt benne. Mindenki bolondnak nézte őt, tetoválást is csináltatott ezután magának, ami erre az időszakára emlékezteti. Amíg a pszichiátrián volt 12 kg-t fogyott, gyógyszeres kezelést kapott utána is, amitől dependens lett és most már reszket is. A sokktól, amit a bezártság, a környezet adott neki paranoiás lett és még most is fél egyedül lenni, egyedül maradni bárhol is. Zavarododttság látszódott az arcán, amikor halkan azt mondta, hogy ő mielőtt bekerült volna a pszichiátriára öngyilkos akart lenni és folyamatosan vagdosta magát. Megdöbbenve hallgattuk a történteket, miután megkérdeztem tőle, hogy akkor most leszokott a drogokról? Azonban hatalmas fájdalmat éreztem, amikor azt mondta, hogy ő egy drogfüggő a mai napig is. Minden nap be van drogozva és még az iskolában is fogyaszt kábítószereket, mert képtelen nélkülük élni. Pénzt a káros szenvedélyekre már drogtovábbítással is keres. Amiből tudni lehet, hogy nagyon nehéz kiszállni. A beszélgetés végén utolsó kérdésként azt tettük fel, hogy hogyan látja ő az életét. Válaszként a következőt kaptuk:  ,,Pszichés betegnek érzem magam, mások is annak tartanak, és úgy érzem, hogy túl sok mindent láttam és tapasztaltam az életben, amit lehet, hogy nem kellett volna ilyen hamar, vagy akár soha”.
Konkluzió: sajnos ő ezzel a helyzettel nincs egyedül, nagyon sok fiatal hasonló sorssal kell megküzdjön, amiből ritkán van kiút. Ők a társadalmi intolerancia áldozatai. Sokan elgondolkozhatnak azon, hogy mielőtt kiközösítik, sértegetik az embereket, milyen következményekkel jár. Legyenek önök, legyetek ti azok, akik ezt megelőzik, megelőzitek és egy egyszerű elbeszélgetés, meghallgatás is már nagyon sokat számít, mert ezek a fiatalok csupán megértésre és szeretetre vágynak. A társadalom fejlődésével az emberek egyre elfogadobbá válnak, azonban mindig fennáll ez a veszély a kamaszokra nézve. Mintaképük a szülők, akik tehetnek ez ellen, toleranciát mutatva gyermekeiknek.[3]

A kérdőívek kiértékelése

Kérdőívünket 82 diák töltötte ki, 42 fiú és 40 lány, 15 éves kortól 18 éves korig. A kutatást iskolánkban, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végeztük.
A diákok többsége (64%) érezte már magát kiközösítve és a hozzáállásuk megváltoztatásával próbáltak javítani ezen (67%). Azonban voltak olyanok, akik elfogadták helyzetüket, beletörődtek szituációjukba (12,1%), olyanok is, akik a külsejükön változtatnának, és legkevesebben pedig másokban keresik a hibát. A harmadik kérdésnél (Mit gondolsz, hogy milyenek a mobbing áldozatok?/Kik válnak azokká?) 41,2%-a, úgy gondolja, hogy azok lesznek mobbing áldozatok, akiknek más a felfogásuk a többiekénél és 23,7% újból a külsőre tér ki. 14,4%-a az anyagi átlagszínvonal alatt vagy felett helyezkedőket tartja „áldozatnak”, azonban a kilencedik kérdésnél 76%-a a diákoknak azt válaszolták, hogy nem érdekli őket egy személy családjának a jövedelme. Egy pozitív csalódás volt, hogy csak 7,2% tartja a bevándorlókat mobbing áldozatoknak. A Bolyai-s diákok 48%-a ismer 1-2 mobbing áldozatot, míg sajnos 36% több, mint kettőt, ennek ellenére 88%-a nem látja akadálynak egy érintett személlyel való barátkozást. De akkor mégis miért nincsenek barátai egy mobbing alatt lévő fiatalnak? Ezen érdemes elgondolkozni. Az eredmények szerint az „áldozatokra” általában személyiségzavarok jellemzőek, míg a testi bántalmazások esélye nagyon kicsi (8,8%). Egy kívülállónak a beilleszkedésben legjobban a saját társaságunk bevonásával lehet segíteni, de voltak olyanok is (5%), akiket nem érdekel. Kérdőívünk utolsó pontja azt eredményezte, hogy a diákok 64%-át érdekli más véleménye és 20%-át egyáltalán. Jó, ha a tanulók meg tudják találni a középutat, mert egyik extrém sem jó, legyen egy bizonyos mértékben önbizalmuk, de adjanak a jó indulatú tanácsokra vagy véleményekre is.


Állítsuk meg a mobbingot az iskolában

Mottó: ,,Az erőszak részben pont azért folytatódhat, mert az emberek úgy érzik, tehetetlenek vele szemben. Ennek ellenére a helyzet nem reménytelen, az emberek képesek a változásra és a fejlődésre, az általuk tapasztalt világ nem kőbe vésett, megváltoztathatatlan realitás.”2
(Allan Creighton-Paul Kivel)

Az iskolai erőszak témakörében tartozó fogalmakat a magyar szakirodalom a következőképpen csoportosítja:

Bullying (agresszivitás): olyan agresszív viselkedési forma (erőszakoskodás, zaklatás, terrorizálás), amely ismétlődő jelleggel irányul gyenge, magányos egyénre, akinek nehézségei vannak önmaga megvédésében.

Bullyingáldozat: olyan személy, aki gyakran, illetve ismétlődő jelleggel válik negatív, támadó, erőszakos, zaklató, megfélemlítő akció célpontjává, áldozatává. Védekezésre való képtelenség jellemzi.

Iskolai erőszak (school violence): az agresszív viselkedés egyik fajtája. Olyan negatív cselekedet, mely a tanulók egymás közti viselkedésében nyilvánul meg. A tanulók tanárokkal vagy más iskolai alkalmazottakkal, a tanárok tanulókkal (esetleg szülőkkel) szembeni erőszakos viselkedésében nyilvánul meg. Az iskola világában a verbális, a fizikai és pszihikai erőszak számos formában regisztrálható.5

Iskolai zaklatás (school bullying): az agresszív viselkedés egyik fajtája, amelyben a diákot egy vagy több társa (illetve egy vagy több személy) ismétlődően és hosszú időn keresztül negatív cselekedetnek teszi ki. Negatív cselekedetnek minősíthető, ha valaki szándékosan sérülést vagy kellemetlenséget okoz, vagy próbál okozni. Megkülönbözthető: közvetlen zaklatás (ahol az áldozatot nyílt támadás éri), illetve közvetett zaklatás (ahol az áldozatot kiközösítik, szándékosan kizárják a csoportból).

Viktimizáció (victimization): meggyötrés, elnyomás. Mások meggyötrése, elnyomása, zaklatása, megfélemlítése.

Viktimizációs veszélyeztetettség: másokra nézve veszéllyel járó, kellemetlenséget, megalázást hozó, áldozattá-sértetté válást okozó negatív kockázati tényező, viselkedési forma.

Zaklatás: az agresszív viselkedés egyik fajtája. Akkor beszélünk zaklatásról, ha a három speciális feltétele jelen van: az agresszív viselkedés vagy sérelem okozása szándékos, ha ismétlődően és hosszú időn követik el, olyan interperszonális kapcsolatban zajlik, ahol a hatalmi egyensúly hiányzik (egyenlőtlen erőviszonyok alakulnak ki). 

1.    Csoportkohéziót erősítő oktatásszervezési módszerek. Ez azt jelenti, hogy az együttműködést, nem pedig a versenyzést helyezik előtérbe az iskolákban. Ezt a módszert a szociálpszichológus Elliot Aronson írta meg a könyvében. Ez a módszer abból áll, hogy a diákok kisebb csoportokban dolgoznak, ahol egymás tudását kiegészítik és sokféle hátterű, nemű és képességű diák csoportosan oldja meg a feladatokat. Aronson szerint az iskola képes egy bizonyos korban felülírni az otthonról hozott, berögzült szokásokat, hiszen: ,,Az otthon, a szülők csakugyan fontosak, és amit a szülők otthon tesznek abba amúgy se szólhat bele az iskola. Ám egy bizonyos életkorban, például a 9-11 éves gyerekek egymástól tanulják a legtöbbet, és éppen az iskolában. (...) Az iskolának nem olyan helynek kell lennie, amely arra tanít, hogyan védjük meg magunkat, hanem arra, hogy ott szeressük meg a tanulást, és mindenfélét megtanuljunk. Az iskolában nem lehet helye az erőszaknak. Tényleg sokan aggódnak, hogy ha a napi versengés hevességét kicsit mérsékeljük, olyan tapasztalatoktól fosztjuk meg a diákokat, amelyek nélkülözhetetlenek a versenyorientált életben való boldoguláshoz. Ez számomra ugyanolyan meghökkentő, mintha egy 150 kg-os ember azon aggódna, hogy túl gyorsan le fog attól fogyni, ha cukor helyett mesterséges édesítőszerrel inná kávéját.” 

2.    Felvilágosítás, toleranciára nevelés, kölcsönös tiszteletre nevelés, öntudat nevelő, megerősítő (empowerment) ifjúsági csoportok. Ez abból áll, hogy a tantárgyak oktatása mellett, több iskola kellene átfogó programokat szervezzen, melyek felhívják a figyelmet az erőszakra, és erőszakmentes kommunikációs és konfliktusmegoldó technikákat közvetítenek.5

3.    Sokat segítenek a különböző diák tanácsok, ahová bárki mehet és ott barátokra találhat.

4.    Több iskolán kívüli projekt, kirándulás, osztályfőnökökkel, tanárokkal együtt.


Dolgozatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy felfigyeljenek a diákok, valamint a tanárok a probléma súlyosságára, csökkenteni akarjuk az iskolákban kialakult lelki, testi erőszakot. Több iskolában be szeretnénk mutatni dolgozatunkat, saját, rövid filmünkkel és gyerekek által jól ismert rajzfilmek jeleneteivel. Ezt 5-8 osztályos és 9-12.-es diákoknak szeretnénk előadni. Célunk, az lenne, hogy a diákok rájöjjenek arra, hogy senki sincs egyedül problémáival, mindeg van remény, ,, A világ nem kőbe vésett, megváltoztathatatlan realitás.” (Allan Creighton-Paul Kivel)


Bibliográfia:

Karl E. Dambach: Pszihoterror (mobbing) az iskolában. Akkord Kiadó, 2001.
Alain Louyot: Gyermekek fegyverben. Pont Kiadó, 2000.
Hárdi István (szerk.): Az agresszió világa. Medicina Könyvkiadó, Bp. ,2000.
Stop iskolai erőszak, kiadványt összeálította Juhász Borbála, tördelés, szerkesztés Pilcsik Tünde, felelős kiadó: Regina alapítvány
Dokumentumfilm: Hilf mir! Jung, pleite, verzweifelt...




[1] Forrás: www.m.life.hu
[2]  Forrás: www.en-paz.de (fordította: de Vries Anna Maria)
[3]  Forrás: Saját kutatás
2  Idézet: Allan Creighton-Paul Kivel
5   Forrás: www.reginakozpont.hu
    

1 megjegyzés:

  1. A gyerekközösségekben sokszor problémát jelent hogy a csendesebb és nyugodtabb gyerekeket kifogják a társaik. A fentieken kivűl, sokszor a nem barátkozó gyerekek lesznek az áldozatok és az iskolaváltás, vagy sújjosabb helyzetben másik városba költözést jelent. De a szülők viselkedése is befolyásolja a helyzetet. Iskolákban pedig szünetekben sokszor nincsennek a gyerekekkel a tanárok és a nevelök, pedig a legtöbb baj a szönetben történik, nem csak a az órákon. Az olyan családokban ahol nem értik meg a szülök a gyerek problémáit. Akkor a gyerekek nagyobb valószinüségell követnek el valamilyen büncselekményt és kerülnek nevelőintézetekbe vagy börtönökbe. PANTUS VIDÉK

    VálaszTörlés