Egy drasztikus életmódváltásra nem vagyunk felkészülve
Milyen mértékben járult hozzá a koronavírus gyors európai elterjedéséhez –
a vírus agresszivitásán túlmenően – napjaink nagyfokú mobilitása, a korlátlan
helyváltoztatási lehetőségek? És az, hogy napjaink társadalma közel egy évszázada
elszokott a világjárványtól, és nincs felkészülve erre?
A vírus elterjedése természetesnek tekinthető, hiszen a globalizáció kontextusában minden „közel került” egymáshoz, a kölcsönös összefonodások komplexuma a mai világ lényegét képezi – gyakorlatilag minden mindennel össze van kapcsolva a gazdaságtól és médiától, a sportrendszeren át a kultúráig vagy a politikáig, hogy csak a közhelyszerűeket említsem. A középosztályra jellemző tömegturizmus, a széles skálán működő munkaerő-hálózatok, a gazdasági ellátó rendszerek térben szétszórt elemei, a politikusok közti találkozók egyben csatornái is a vírus elterjedésének. A kínai autoriter rendszer berögzött reflexei (kezdetben tagadták, majd minimalizálták a baj mértékét) szintén hozzájárult, hogy értékes időt vesztegessünk el. Az új koronavírus agresszív jellege persze további fontos tényező a terjedésben.
A társadalmak fel
is vannak készülve, meg nem is. Most menetközben tanulunk, gyorsan, bízom
benne, hogy elégségesen gyorsan. Protokollok vannak ugyan, csak azokat szerencsére
eddig nem kellett alkalmazni. Meg a helyzet is nagyon gyorsan változó, ami
sokkokat okoz. Ezekre kell felkészülni, egyik-napról a másikra. Gondoljunk
bele: kedden még kvázi normálisan folyt Erdélyben is az az élet, bár láttuk a
bajt, de azt inkább tévében – máshol volt. Aztán bezártak az iskolák és
egyetemek, elkezdett terjedni a fertőzés, ma meg szükségállapot van. Nagyon
gyors a változás, amihez majdnem azonnal kell alkalmazkodni. Az egyik baj az, hogy
ezeket a gyakorlatokat élesben alig tesztelték, ugyanakkor évtizedekkel
ezelőtt, a hidegháború alatt találták ki őket, most meg egy teljesen más, szorosan
összekapcsolt, poszt-modern és globális kisvilágban élünk. Látjuk, a vírus nem
ismer határokat, de ennek ellenére magas fokon összehangolt, nemzetközi
összefogással életbe léptetett eljárások nincsenek. Félek, hogy a lokális
szintű, régi keretek szerint végrehajtott intézkedések hatékonysága nem lesz elégséges.
Aztán valóban, a társadalmak nincsenek felkészülve egy drasztikus, vélhetően
tartós életmódváltásra sem. Ez könnyen okozhat olyant, amit a szociológia
társadalmi dezorganizáltságnak nevez: szakadások alakulhatnak ki a társadalom
szövetében, az állam nem képes ellenőrizni részeket a társadalmi életből, ami
súlyosbítja a krízist. Az emberek akkor kávézóba akarnak menni a szomszéddal
egyet traccsolni, amikor a másik szomszéd már belehalt a szövődményekbe... Probléma,
hogy az elmúlt években Európa szerte csökkent az államba és politikusokba
vetett bizalom mértéke, s akiknek most a helyzet magaslatán kell állni, s
menetközben a társadalmi bizalmat is meg kell nyerni.
Kitől, illetve mitől – kormánytól, önkormányzattól, pártoktól,
szervezetektől, egyháztól – várják az emberek az ilyen rendkívüli helyzetekben
a jó tanácsokat, útmutatást? És pontosan mit várnak ilyenkor?
Az emberek nyilván
az elitektől és a döntéshozóktól várják az eligazítást, de nagyon-nagyon sok
múlik rajtuk: most a felelős, szolidáris és empatikus állampolgárokra van nagy
szükség, akik egyfelől betartják a rendkívüli és kétségtelenül kellemetlen
szabályokat, másfelől meg segítőkészek azokkal szemben, akiknek feltétlenül közösségi
támogatásara van szükségük – az idősebbekkel, betegekkel, egyedülállókkal
szemben. Az emberek természetesen hatékonyságot várnak el, de jelen pillanatban
rendkívül fontos számukra a pontos és világos tájékoztatás, a döntések melletti
érvelés, a krízis kezelésének átláthatósága, az a tudat, hogy az ügyek kezelése
felelősök és szakértők kezében van. Magyarán, kapitális jelentőségű hogy tudják
mi és miért történik körülöttük.
Mi váltja ki ilyenkor az emberekben a Romániában néhány hete már tapasztalt
reakciót, a bevásárlási pánikot?
Ezek olyan
kollektív viselkedésformák, amelyek gyakorta fellépnek, ha az emberek egy
számottevő része úgy érzi-gondolja, hogy az elkövetkező pillanatokban valami
teljesen ismeretlennel fog szembesülni. Mert attól hogy „jól bevásárolt” úgy
érzi, ellenőrzi a helyzetet, vagyis mintegy „helyreállítja” az
ismert-ismeretlen közötti felbomlott egyensúlyt. Egyben meg defulálja, vagyis
levezeti a kontrolláltalan félelmeket. Van a dologban egy játékelméleti dilemma
is, hiszen ha úgy ítélik meg, „mindenki ezt teszi”, akkor senki sem akar balek
lenni... Abban az esetben, ha ez viselkedés meghalad egy kritikus küszöböt,
akkor valóban nagy baj lehet. Világszerte láttunk ilyen példákat, ahol a
lakosok megrohamozták a boltokat, de ezek szerencsére relatív hamar
alábbhagytak. Ha az ellátásban nem lesz komoly és váratlan fennakadás, akkor a
„bevásárlási láz” a koronavírus-krízis természettörténetének egy mozzanata
marad. Fontos kiemelnem, hogy mindannyiunk higgadtságára és eszére,
arányérzékére és felelősségére szükség van. Bízom benne, hogy így lesz.
Mivel magyarázható, hogy rengetegen annak árán is hazamenekültek Romániába
Olaszországból, hogy tisztában lehettek vele: saját itthoni családtagjaikat,
hozzátartozóikat is megfertőzhetik?
Egyszerűen azzal,
hogy itthon ismert társadalmi terület van: a váratlan ismeretlenség ismerős
terepen egyszerűbben elviselhető. Azon túl, hogy sokan egyszerűen
egzisztenciálisan is ellehetetlenedtek, hiszen a szolgáltató szektor egyszerűen
leállt. Velük is szolidárisnak kell lenni, polgártársaink, de a szabályokat mindenkinek
be kell tartani.
Hogyan látod, a
"nyájszellem", a riadalom, pánik "ragadóssága" mennyiben
tekinthető most másnak, mint másfajta veszélyek esetén? Gondolok itt arra, hogy
eddig nem tapasztaltunk hasonlót: az ember biztonságát fenyegető tényezők – politikai
tényezők vagy mondjuk földrajziak: háborúk vagy természeti csapások, etnikai
feszültségek, stb. – egy adott régióra vagy népcsoportra vagy országra nézve
jelentettek fenyegetést, a mostani helyzet azonban úgy tűnik, egységes,
globális. A társadalomban vajon hogyan csapódik le az, hogy ez a mostani nem
egyikünké vagy másikunké, hanem úgy tűnik, hogy Európa és világszerte egy nagy
közös veszély?
Ez sajnos egy új
helyzet, ami szó szerint mindenkit érinteni fog, s itt elsősorban nem a
medikális esetekre gondolok. Könnyen elképzelhető, hogy a globális korporciós
kapitalizmus is módosul, hiszen minden egészségügyi katasztrófát gazdasági
válságok követték. Ezt a tömegek bölcsessége is felfogja – „érzi”, hogy ez
valahogy más. Persze ebben benne van a média által keltett morális pánik is, de
vészes hiba lenne nem komolyan venni.
Sokan sokféle
összeesküvés-elméletet emlegetnek fel mostanság a jelenlegi helyzet kapcsán:
van ebben mindenféle, az apokalipszis lovasaitól kezdve addig, hogy Amerika
ártani akart Kínának gazdasági okokból, stb. Hogyan látod, lehetne-e, kellene-e
egyáltalán irányt adni az embereknek, hogy ezek a széles körben terjedő
"konteók" ne terjedjenek?
A “konteók” érzelmeket vezetnek le, de rettenetesen sokat
tudnak ártani, mert kéz-a-kézben járnak a butasággal és az álhírekkel. Ezért
fontos a rendszeres, tiszta, őszinte és érvelt kormányzati kommunikáció.
Természetesen a média, a véleményvezérek és influencerek szerepe is nagyon
fontos.
Azonban a társadalmi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyobb
krízisek esetében az emberek összefognak, együttműködnek, hozzájárulnak a
problémák megoldásához. Most sem lesz másképpen, még akkor is, ha nagyobb
áldozatokra lesz szükség.
Az eredeti interjú itt érhető el:
