2012. szeptember 5., szerda

A kulturális késés (cultural lag) és az oktatás az információs társadalomban

Horváth István

A kulturális késés fogalma arra az aszimmetrikus fejlődésre hívja fel a figyelmet, amely a társadalom alrendszerei között fennáll és, amely akár (remélhetőleg) átmeneti működési zavarokat is okozhat.

Az információ-rögzítési, tárolási és közvetítési rendszerek hihetetlen gyorsasággal fejlődtek az utóbbi évtizedekben. Az interneten keresztül történő információszerzés lehetőségei (még akkor is, ha nagyon sajátos tartalmakra gondolunk) gyakorlatilag korlátlanok. A legnagyobb problémát mára már nem is a hozzáférhető információ mennyisége, hanem a minőség és a szelekció jelentik. Például egy bevezető szociológia kurzus során bemutatott alapfogalmak, tárgyalt jelenségek és folyamatok (beleértve az azt illusztráló adatokat) mind elérhetőek a neten.

Oktatóként ez egyszerre jelent segítséget és kihívást. Segít, hisz lehetővé teszi a gyors informálódást, könnyíti a felkészülést, megközelítési alternatívákat kínál. Ám ugyanakkor felvetődik bennem a kérdés: mi az én szerepem ebben a folyamatban? A klasszikus előadói szereplésem során csak az információ töredékét tudom átadni, és az a töredék könnyen megszerezhető más forrásból. Persze, tudom, hogy a számítógépes felületek által és az élőszóban közvetített információ jellege, rögzülési módja eltérő, de továbbra is nyitott marad az a kérdés, hogy mennyi információt (fogalmi meghatározást, jelenség leírást, adatsor bemutatást, stb.) ildomos belevinni egy előadásba? Milyen mértékben és formákban volna érdemesebb arra fektetni a hangsúlyt, hogy a hallgató információ-szerzési, szelekciós és feldolgozási készségeit fejlesszem?

Nos, tény, ezek a dilemmák a kulturális késés tünetei. Az információs társadalomban az oktató fő szerepe az információ-feldolgozó készségek alakítása kellene legyen, ám a tudásátadás megszervezésének a keretei és formái, főleg a klasszikus előadás, vagy ahogy mifelénk mondják kurzus, az hagyományosan információ közvetítésről szól. Vagyis az információ közvetítő technológiák sokkal gyorsabban fejlődnek mind a tudástátadás, az oktatás formái. 

Az észt oktatási miniszternek határozott véleménye van ebben a kérdésben: http://www.nyest.hu/hirek/az-eloadas-elavult-forma. Én még gondolkodom.

1 megjegyzés:

  1. Az, hogy minden információ hozzáférhető, csak részben igaz. Gondolok itt arra, hogy a Kelet-Európában (és nemcsak) népszerű könyvmegosztó oldalak, torrentek megszűntek. Egyre több szaklap, elismert publikáció internetes változata fizetéses lett. Az oktatóknak pedig, eddigi munkásságuk következményeként, hozzáférése van több olyan szakmabeli publikációhoz, mely a diák számára nem elérhető, itt főképp a külföldi írásokra gondolok.
    Úgy gondolom, hogy az információ átadás semmiképp sem korlátozódhat az egyetemi órák 20%-ra, ahogy ezt a miniszter írja, mivel így jelentős tudás maradna a diákoktól távol, az előbb felsorolt okok miatt. A tanár szerepe semmit sem változik, egészen addig, míg ténylegesen, mindenki számára hozzáférhető lesz minden tartalom, ami az illető tudományhoz szükséges. A trendek pedig nem ebbe az irányba haladnak, gondoljunk csak az ACTArá.
    Az információ-feldolgozó készségek kialakítása pedig, szerintem, a középiskola alatt kellene megtörténjen, és ezen képességek egyfajta formálása, adaptálása történhet az elsőéves bevezető tantárgyak szemináriumain. Hisz az érettségin is kompetenciákat mérnek, a hivatalos diskurzus szerint.




    VálaszTörlés