Szcientológia: alternatív vallás?

Kiss Dénes

A szcientológia a világ egyik legaktívabbb és legtöbb vitát kiváltó szervezete a spiritualitások piacán. Tanaival és szolgáltatásaival boldogságot, kiegyensúlyozottságot és hatékonyságot kínál követőinek. Célja az egész bolygó clearré, tisztává alakítása. Kritikusai vallási köntösbe bújtatott üzleti vállalkozásnak tartják, amely öncélú befolyást kíván szerezni a legmagasabb gazdasági és politikai körökben.


A fenti sorokat Máté-Tóth András és Nagy Gábor Dániel szcientológusokról szóló közös könyvének füljegyzetében olvashatjuk, ahonnan egyúttal az is kiderül, hogy a két szerző e vitatott szervezettel kapcsolatos állításait a tagsága körében végzett kérdőíves felmérés, valamint a szervezet legtekintélyesebb vezetőivel készített interjúk alapján fogalmazták meg, és ezek mellett a magyarországi szcientológusokkal kapcsolatos tíz évnyi sajtóanyagot is felhasználtak.


November 15.-én, este 8 órától a Kolozsváron tartózkodó Nagy Gábor Dánielt a könyvről, a megírásához végzett kutatásról, és hát mindenekelőtt a szcientológiáról fogjuk kérdezni. A beszélgetés minden érdeklődő számára nyitott, helyszíne a Sociologica (Plugarilor 34).

A könyvről egy indulatoktól sem mentes kritika ITT olvasható.

A találkozón bemutatásra kerül a Tomka Miklós emlékére kiadott "Vallás a keresztény társadalom után" című tanulmánykötet is.

Kiegészítés:
a Nagy Gáborral folytatott beszélgetés hanganyaga ITT érhető el.



Népszerű bejegyzések