Többnyelvűség és gazdaság. Egy előadás vázlata.
Csata Zsombor
Az Igen, tessék! mozgalom meghívására a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen elhangzott előadás vázlata
- Kolozsvári Magyar Napok, 2014.
augusztus 21.-
Az
előadás kiinduló gondolata az, hogy olyan a társadalmakban, ahol eltérő
anyanyelvű csoportok élnek (etnoligvisztikai diverzitás van) a társadalmi
integráció megteremtésének/létrejöttének jelentős pluszköltségei vannak.
A
társadalmi integráció alatt itt elsősorban az intézmények kiszámítható,
hatékony és fejlődőképes működését értjük. Az integráció alapfeltétele, hogy az
emberek megértsék egymást, tudjanak egymással verbálisan kommunikálni.[1]
Így
van ez a gazdaságban is, függetlenül attól, hogy az milyen intézményi keretben
valósul meg: a piacon (csere formájában) vagy hierarchiákban, vállalatokban
(utasítások révén). Ha a gazdasági szereplők nem értik egymást:
- a piacon nem jön létre csere, vagy csak jelentős
költségekkel (fordítás, hitelesítés, plusz alku- és kockázati költségek stb.)[2]
- a vállalatokban, vállalkozásokban pedig költségesebb
lesz a koordináció - munkatársak félreértik az utasításokat, nő a hibázás
esélye, ezek kijavítása pénzbe kerül.
1.
A többnyelvűség költségei
Az
előadásom alaptézise az, hogy ebben az intézményi gazdaságtani logikában
Erdélyben a gazdasági integráció költségeinek nagy részét a kisebbségek
viselik, azáltal, hogy megtanulnak románul. Ha a gazdaság intézményeinek és
koordinációs formáinak hatékony működését közjószágnak tekintjük, a
többségiek (románok) potyautasok, hiszen nem kell befektetniük ahhoz, hogy
részt vehessenek a kommunikációban.[3]
Ennek
az aszimmetriának köszönhetően a nyelvi többségben levő társadalom tagjai
tehát esélyelőnyben vannak, mert (Grin 2004):
Megtakarítják a román nyelv megtanulásának a költségeit.
Nyelvgazdaságtani
elemzések szerint (Piron, 1994) közel-anyanyelvi szintű nyelvismerethez
összesen 12000 óra tanulás, oktatás és nyelvi
kitettség szükséges.[4]
Ennek a költségeit számos tényező befolyásolja, a legfontosabbak az alábbiak:
- személyi kompetenciák (pl. nyelvérzék)
- a nyelv nehézségének a foka
- a nyelvi kitettség mértéke –
multietnikus környezetben, szórványban – heterogén etnikai hálózatokban –
lényegesen alacsonyabb, tömbben magasabb
- a módszerek hatékonysága
A
romániai közoktatásban nem a funkcionális, mindennapokban használható román
nyelv, hanem a román nyelv és irodalom oktatása zajlik. Bár az elmúlt öt-tíz
évben ezen a téren történtek érdemi változások (külön tankönyv, külön tanrend
stb.), a használt módszerek továbbra is korszerűtlenek, mert nem a
kommunikatív-interaktív eljárásokra épülő paradigma érvényesül, hanem a
klasszikus nyelvek tanításánál korábban alkalmazott deduktív, grammatikai
szabályismeretre és szépirodalmi szövegközpontúságra építenek, és kevés teret
biztosítanak magának a nyelvnek a begyakorlásnak. (Benő 2012).
Mindez
azt jelenti, hogy a többségi nyelv használható megtanulásához további
erőfeszítésre, tanulásra, befektetésre van szükség, melynek költségeihez
közpénzből nem járulnak hozzá. A felzárkóztatást tehát az érintetteknek kell
finanszírozni. Ezzel az is a gond, hogy további egyenlőtlenségeket generál,
hiszen főként a kisebbségi nyelvi tömbben élő, szerényebb anyagi helyzetű,
alacsonyabban képzett szülőknek ez aránytalanul nagy terhet jelenthet, amit
csak részben vagy egyáltalán nem tudnak viselni.
Nem kell számolniuk a román nyelv megtanulásának haszonáldozat-költségeivel
sem.
A román
nyelv megtanulása helyett fordíthatják az idejüket más idegen nyelvek
megtanulására, más területeken való elmélyülésre, rekreációra stb. Ugyanez
vonatkozik azokra is, akik segítenek a nyelvtanulásban.
Spórolni tudnak a kommunikációs költségeken.
Ezek
a költségek minden olyan interakcióban jelen vannak, ahol eltérő
anyanyelvűek kerülnek kapcsolatba, hiszen az üzenetet a domináns nyelvre kell
fordítani, ezért a formális kommunikációban gyakran konkrétan fizetni is kell.
Legitimációs és retorikai előnyben vannak.
A domináns nyelv beszélői
enyhe előnnyel bírnak minden alkunál és érvelésnél, mert ezek a saját
anyanyelvükön zajlanak. Ezt a tendenciát csak erősíti az, hogy Romániában az
egyetlen hivatalos nyelv a román, a kisebbségi nyelvek (gondoljunk pl. a
romára) státusa rendszerint alacsonyabb.
Utóbbiból
az is következik, hogy a megfelelő román nyelvtudás hiánya általában rosszabb
munkaerőpiaci esélyeket is szül. Ennek tudatában például jellemző a
kisebbségi karrierpályák alultervezése: az egyetemet végzett magyar diákok
például lényegesen kevesebben helyezkednek el a versenyszférában, mint román
társaik. (Csata-Dániel-Pop 2006) Rosszabb munkaerő-piaci helyzet pedig jövedelemhátrányhoz
vezet (az erdélyi magyarok pl. kevesebbet keresnek az átlagnál).[5]
2.
Alternatívák az esélykülönbségek megszüntetésére
A
nyelvek státusának aszimmetriája tehát esélyegyenlőtlenségeket generál a nyelvi
kisebbség és többség között. A nyelvgazdaságtani szakirodalom szerint ennek a
méltányossági (fairness) problémának két valódi megoldása van:
1.
egy – a használt nyelvektől eltérő – lingua franca
használata a formális és informális interakciókban egyaránt
2.
tényleges többnyelvűség: amikor az adott régióban
használatos nyelvek egyenlő státust kapnak minden interakciós helyzetben.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, fontos, hogy a közoktatásban a domináns nyelvet
beszélők is tanulják az együtt élő kisebbségek nyelvét.
Minden
egyéb olyan programra, ami csökkenti az említett esélyhátrányt (pl. a román
nyelvtanítás hatékonyabbá tétele, a felzárkóztatás közteherként való kezelése,
közintézmények kétnyelvűsítése, stb.) szükség van, sokat javíthatnak a
helyzeten, de teljességében nem oldják meg a problémát.
A
valódi megoldások közül a harmadik nyelv (pl. az angol) használata a
kommunikációban egyelőre igen költséges, ezen kívül pedig szakmai érvek sora
szól amellett, hogy veszélyeztetheti a helyi, regionális vagy nemzeti nyelvek
fennmaradását és organikus fejlődését. Ennek ellenére, különösen
multinacionális környezetben és az értelmiségi szakmákban gyorsan terjedő
gyakorlat Romániában, Erdélyben is. Az angol nyelvhasználat egyre otthonosabbá
válása a mindennapokban tovább gyorsíthatja ezt a folyamatot és átviheti más
területekre is.
A
tényleges többnyelvűség változata rendszerszinten hasonlóan irrealisztikusnak tűnik, de ennek
nemcsak az az oka, hogy kedvezőtlen a politikai konjunktúra és hogy a többségi
társadalom részéről látszólag nincs akarat, hogy megtanulják az együtt élő
kisebbségek nyelvét. Az alábbi tényezők szintén nagy befolyással bírnak:
1. A domináns
anyanyelvűeknek is szánt többnyelvű oktatás intézményi költségeit
rendszerint túlbecsülik. Pedig ez a régió jellegzetességeinek függvényében
az oktatásra szánt költségvetés csupán 5-10 százalékát teszi ki (Grin 2004).[6]
Az oktatás többnyelvűsítése tehát elsősorban nem pénzkérdés.
2. A különböző
szintű politikai-közéleti alkukban
- vagy
valamiféle történelmi legitimáción alapuló (pl. „megígérték az autonómiát,
tehát nekünk az jár”)
- vagy a már
működő nemzetközi gyakorlatokra (többnyire az EU-ban: Katalónia, Dél-Tirol
stb.) és korszerű demokrácia-értelmezésekre hagyatkozva
erősen konfrontatív etikai
érveket
fogalmaznak meg. A nyelvi kisebbségek imént vázolt esélyhátrányával, valamint a
multietnikus társadalmak lejjebb felsorolt előnyeivel kapcsolatos – a harc és a
verseny helyett a kooperációra apelláló – gazdasági érvek lényegesen
ritkábban fordulnak elő ezekben a vitákban, pedig ezen a területen is jelentős
eredményeket lehet felmutatni. Ehelyett továbbra is szimptomatikus a „mi” és az
„ők” szembeállítása, a nulla összegű játék rögeszméje, ahol a kisebbség csak a
többség kárára nyerhet és fordítva.
3. A romániai magyar köztudatban erős az a várakozás, hogy a jelzett
problémát a kisebbségi politikai képviseletnek, alapvetően a jogszabályok
módosítása révén kell rendeznie. Holott látható, hogy a kedvező törvények
önmagukban, lokális akarat nélkül nem oldják meg a problémát: hiába van törvény
a kétnyelvű adminisztrációról 20 százalékos kisebbségi arány felett, ha nem
rendelnek erőforrásokat a gyakorlatba ültetéséhez (pl. ahhoz, hogy az önkormányzat
bővítse a magyarul tudó alkalmazottak számát).
4. Ezek a várakozások általában rendszerszintűek, makroszintű reformokban
láttatják a megoldást. Kevesebb figyelem irányul az alulról jövő, sikeres
helyi civil és egyéni kezdeményezésekre (lásd kivetített fotók), amelyek
modellértékűek lehetnek egy lehetséges diffúzióhoz.
3.
Többnyelvűség a gazdaságban
Ezeknek
a kísérleteknek egyik „hálás” terepe lehet a fogyasztói piac, ahol a
vásárlók eredményesen (hiszen náluk van a pénz) és többnyire büntetlenül, kockázatok
nélkül jelezhetik, ha az identitásuk egy számukra fontos elemét – a nyelvi
szempontot – az üzleti politikában nem megfelelően érvényesítik.[7]
Ez kezdődhet az eladó anyanyelvi megszólításával, vagy hogy hangot adnak annak,
ha nincs többnyelvű tájékoztatás, ügyfélszolgálat stb., egészen odáig, hogy más
szolgáltatót, üzletet választanak, amely megfelel az ilyen irányú elvárásoknak.[8]
Ennek
a fajta proaktív magatartásnak az elmaradásának, a „nemcselekvésnek” alapvetően
három oka van:
1. A nem domináns anyanyelvű vásárló nem igényli a többnyelvűséget,
nem érzi fontosnak.
2. Tart attól, hogy ha cselekszik (pl. magyarul kéri az árut egy
román üzletben), annak kellemetlen következményei lesznek. Ugyanez vonatkozhat
a szolgáltatóra is, aki esetleg attól fél, hogy ha kisebbség nyelvén is üzen,
azzal többségi vásárlókat, ügyfeleket veszít. A soron következő
gazdaságszociológiai, gazdaságpszichológiai kutatások feladata, hogy a lehető
legnagyobb részletességgel megvizsgálja ennek valószínűségét különböző régiók
és szocio-demográfiai csoportok esetében.
3. A cselekvésnek alternatív költségei vannak: időigényes kivárni a
kisebbség nyelvét beszélő eladót, panaszkönyvet, fórumbejegyzést írni, más
üzletet keresni, stb.. Ezek az alternatív költségek erősen függenek attól, hogy
1.) mekkora a kisebbségi nyelvet beszélők aránya az adott településen/régióban,
2.) a kisebbségiek mennyire beszélik a többség nyelvét.
Fontos azt is tudni, hogy a
többnyelvű szolgáltatók egy adott szintje mellett ezeknek a plusz erőfeszítéseknek
a határköltsége gyorsan csökken. A gazdaság többnyelvűsítését célszerű
innovációnak tekinteni és minden üzleti innovációnál a
ráfordítások/erőfeszítések a kezdeti fázisokban jelentősek, amíg be nem indul a
jól bevált gyakorlat diffúziója. Az újítás és a korai befogadás fázisaiban
(Rogers 2003) az egyéni alternatív költségeket hatékonyan csökkentheti például
egy közösségi kampány, ami a többnyelvű gazdaság előnyeire hívná fel a
figyelmet mind a szolgáltatói, mind a fogyasztói oldalon.
4.
A többnyelvűség előnyei
A
gazdasági érvek nem lehetnek elég hatékonyak, ha csupán a kisebbségek által
aránytalanul vállalt plusz ráfordításokra hívjuk fel a figyelmet és a
befektetéseknek csak a költség-oldalát vázoljuk fel. Az alábbiakban felsoroljuk
a többnyelvűség és a multikulturalizmus azon gazdasági hozadékait, amelyek
komparatív előnyt jelenthetnek a nyelvileg és kulturálisan homogén
társadalmakkal, régiókkal szemben.
- Kulturális előnyök: a diverzitás
serkenti az innovációt. A sokszínűség, a mássággal való szembesülés kreativitást szül
és új technikai megoldások kidolgozásához, új – a változó körülményekhez
igazított – gazdaságirányítási, koordinációs gyakorlatok kialakulásához
vezet. Az anakronisztikussá vált mintakövetés helyett a korszerűtlenné
vált megoldások lecserélése – különösen a tőke- és technológiaintenzív
ágazatokban – versenyelőnyt teremt. A diverzitás emellett rugalmasabbá
tesz, serkenti a gyors alkalmazkodó-készséget is. A kapitalizmus
jelenlegi formájával vitatkozhatunk, de ebben a felállásban a befektetések
mellett az innováció a gazdaság motorja, ezért a jelentőségét nem lehet
túlbecsülni. (Baumol et al. 2007)
- A többnyelvűség pozicionális
előnyökkel jár. Az,
aki több nyelvet ismer, általában hatékonyabb a kultúrák közötti
(gazdasági) kapcsolatépítésben. Könnyebben híd-, vagy brókerszerepbe
kerülhet, melynek számos előnye van: több és változatosabb, gazdaságilag
hasznos ún. gyenge kötést, kapcsolatot ápolhat, melyeken keresztül értékes
piaci információk és lehetőségek birtokába jut; (Granovetter 1972),
mediátori-integratív funkciókat láthat el; erőforrásokat tud lehívni
mindkét oldalról stb. (Burt 1992).
Ezek a kapcsolatok – az
említett egyéni komparatív előnyök generálása mellett – hozzájárulnak a
gazdaság fejlődése szempontjából az egyik legfontosabb közjószág, az
általános bizalom megteremtéséhez is. Ahol bizalom van, ott lényegesen
olcsóbb a csere és a munka irányítása, lényegesen kevesebbet kell költeni
fegyelmezésre, ellenőrzésre, kikényszerítésre, a szerződések betartatására, a
gazdasági devianciák büntetésére stb. Az így megspórolt tranzakciós költségeket
tehát produktívabb beruházásokra, innovációra, jóléti programokra lehet
fordítani.
Ezek a kapcsolatok tehát
rendkívül fontosak a gazdaság további fejlődése és integrációja szempontjából,
arról nem is beszélve, hogy egy bizalom és konszenzusok mentén integrált
társadalomban egyszerűen jobb, kellemesebb, biztonságosabb élni.
A társadalmi tőkének ezt a
formáját a romániai magyar kisebbség tagjainak – függetlenül attól, hogy a
valódi többnyelvűség megvalósul vagy sem – azért is célszerű fejleszteni, mert
ezáltal építhető le érdemben a „többség-kisebbség”, „anyanemzet-kisebbségi
nemzet” viszonyok kulturálisan kódolt aszimmetriája is. Ezekben a viszonyokban
ugyanis – ki-ki a saját szakterületén –
közvetítői szerepben, kiemelt partnerként vesz részt. [9]
A
fentiek mellett sajátosan a (nyelvi) kisebbségekre vonatkozóan még egy fontos
előnyt kell kiemelni (Granovetter 1995), ami nem más, mint a:
- szolidaritásból fakadó előnyök: ezt az imént említett híd-szerep
(bridging) párjaként szokták emlegetni a szakirodalomban (Putnam 1995) és
az „összekötő” (bonding) társadalmi tőkével rokon jelentéstartalommal bír.
Arra vonatkozik, hogy a közös hagyományok, szokásrend, kultúra (vagy éppen
a többség általi szorongatottság kollektív sorsszerű megélése) mentén a
kisebbség tagjai között általában kialakul egy erőteljesebb
szolidaritás, nagyobb társadalmi kohézió, csoporton belüli bizalom.
(Portes 1998) Ennek a mértéke annál nagyobb, minél erősebb az adott
etnikai-nyelvi közösség felszámolására irányuló nyomás. Anélkül, hogy az
eredetét részleteznénk, az erdélyi, de különösen a székelyföldi magyarok
körében is kimutathatóan jelen van ez a fajta korlátozott, a saját nyelvi
közösségre kiterjedő szolidaritás. Ez azért hasznos, mert – akárcsak a
bridging társadalmi tőke esetében – bizalmat teremt, ami miatt olcsóbbá
válik a gazdaság intézményi működtetése, jobb eséllyel megvalósíthatók
közösségi beruházások, hatékonyabb lehet a közjavakkal történő gazdálkodás
stb.
A túlzottan erős korlátozott szolidaritásnak azonban negatív
következményei is lehetnek, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy a
kapcsolatok túlságosan bensőségesekké válnak, nem jönnek létre kifele mutató
híd jellegű kötések, ami a kisebbségi gazdaság eklavizációjához és óhatatlan
lemaradásához vezet, össztársadalmi szinten pedig dezintegrációs hatása lehet.
Granovetter
(1995) szerint azok a kisebbségek az életképesebbek (gazdasági és jóléti
értelemben egyaránt), amelyek megtalálják ezt a finom egyensúlyt a többségiekre
való rácsatlakozás és leválás között („balance between coupling and
decoupling”). A hazai társadalomkutatás kiemelt feladata kellene, hogy legyen ennek
az egyensúlynak a bemérése, hogy módszeres, jól irányított vizsgálatokra
alapozva, az említett előnyök és hátrányok figyelembe vételével prioritásokat
fogalmazzon meg, ezzel kapcsolatban – többnyire lokális vagy regionális
hatósugarú – társadalmi projekteket találjon ki és műveletesítse a kivitelezéséhez
szükséges feladatokat. Ez a munka már elkezdődött, és ennek a folyamatnak a része
a ma bemutatandó kutatásunk is.
Következtetés
Az
előadásomban amellett érveltem, hogy a nyelvi kérdés alapvetően nem elvi, hanem
gyakorlati kérdés, hiszen a többségi nyelv elsajátítása aránytalan terheket ró
a nyelvi kisebbség tagjaira, a nyelvek eltérő státusa miatt pedig további
esélykülönbségeket generál. Erre a problémára a valódi megoldást a tényleges
többnyelvűség jelentené, ami azt jelenti, hogy a régióban használatos nyelvek egyenlő
státust kapnak minden interakciós helyzetben. Ennek fontos összetevője az, hogy
a közoktatásban a többségiek is tanulják a kisebbség(ek)nyelvét. Bár ez a
lehetőség rendszerszinten egyelőre nem tűnik reálisnak, lokális, alulról jövő
sikeres kezdeményezések diffúziója mentén komolyabb esélyei vannak. Ehhez
azonban egy retorikai váltásra is szükség van: a nyelvi többséggel szembeni
konfrontatív, harcos, alapvetően etikai természetű diskurzust helyenként célszerűbb gazdaságira cserélni, amely racionális érvek mentén szemlélteti azt, hogy a nyelvi
aszimmetria a kisebbségek számára méltánytalan társadalmi
esélyegyenlőtlenségeket szül. Az alapvetően kooperációra és konszenzuskeresésre
épülő érvrendszer ennél is fontosabb eleme annak a hatékony prezentálása, hogy
a többnyelvűség egy olyan társadalmi erőforrás, ami gazdasági és jóléti előnyökkel
is jár és amibe érdemes beruházni, nemzetiségtől függetlenül.
Hivatkozott irodalom
Baumol, William J.- Robert, Litan E. – Schramm, Carl J.
(2007) Good Capitalism, Bad Capitalism, and the Economics of Growth and
Prosperity. Yale Univ. Press, New Haven .
Benő Attila (2012) Hogyan tanulják a magyar gyerekek a
román nyelvet az erdélyi iskolákban? Problémák és lehetőségek. Székelyföld,
2012 május.
Burt, Ronald S. (1992) Structural Holes: The Social
Structure of Competition. Harvard University Press, Boston .
Canadian Heritage Languages Institute Act (1991)
Craik, Fergus I.M. – Bialystok , Ellen – Freedman, Morris (2010) Delaying the onset of
Alzheimer disease Bilingualism as a form of cognitive reserve. Neurology November 9, 2010 vol. 75 no. 19, pp. 1726-1729.
Dániel Botond – Csata Zsombor – Pop Carmen (2006)
Pályakezdő fiatalok a munkaerőpiacon. Erdélyi Társadalom, 2006/1.
Granovetter, Mark (1972) Getting a job: a study of
contacts and careers. The University
of Chicago Press: Chicago
Granovetter, Mark (1995). The Economic Sociology of Firms
and Entrepreneurs. In Portes A. (ed.) Economic Sociology of Immigration.
Essays on Network, Ethnicity and Entrepreneurship. New York : Russell Sage Foundation. pp.:128-162.
Grin, Francois (2004) On the costs of cultural diversity.
In. Philippe Van Parijs (szerk.) Cultural Diversity vs. Ethnic Solidarity.
DeBoeck & Larcier, Bruxelles. pp. 189-202.
Piron, Claude (1994) Le
défi des langues. Du gâchis au bon sens. Paris : L’Harmattan.
Portes, Alejandro (1998) Social capital: Its Origins and
Applications in Modern Sociology. In Annual Review of Sociology,
1998/24, pp. 1-24.
Putnam, Robert D. (1995) Bowling alone: America 's declining social capital. Journal of Democracy, 6
(1) 64-78
Rogers, Everett (2003)
The Diffusion of Innovations. Fifth Edition. The Free Press, New York .
Shimp, Terence (1984). Consumer Ethnocentrism: The Concept
and Preliminary Empirical Tests. Advances in Consumer Research, Volume
11.
Jegyzetek
[1] A nem megfelelő kommunikáció
félreértéseket szül, amelynek akár tragikus következményei is lehetnek. Itt
említem példaként a múlt héten történt csomakőrösi incidenst, ami azért is
fulladhatott agresszióba, mert a sürgősségi hívás fogadója nem értette
pontosan, hogy mi történt a helyszínen. A félreértés árát közteherként
mindnyájan fizetjük, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül: kórházi
kezelés, rendőrségi és bírósági eljárás, az esetleges bebörtönzés költségei
stb.
[2] Ide a többnyelvű,
gazdaságilag fejletlen afrikai országok példáját hozom, pl. Beninét, ahol a kis
országban 42 egymástól eltérő, kölcsönösen csak ritkán érthető nyelvet
beszélnek. Mivel az adminisztráció nyelvét, a franciát, mint lingua franca-t a
lakosság csupán 10-15 százaléka ismeri, ez jelentősen korlátozza a gazdasági
kooperáció lehetőségét.
[3] A globális
gazdaságban ugyanez érvényes a világnyelvekre (különösen az angolra), amit
egyre többen használnak lingua franca-ként. Az USA évente 16 milliárd dollárt
takarít meg azzal, hogy az elemi és általános iskolai közoktatásban a
gyerekeknek nem kell más idegen nyelvet tanítani. (Grin 2004: 200) Romániára
ilyen becslések még nem készültek.
[4] Itt fontos
megjegyezni, hogy nem mindenkinek kell anyanyelvi szinten tudnia ahhoz, hogy ne
érje pl. munkahelyén diszkrimináció. De a társadalmi élet más területein
valószínűleg szembesülni fog a nyelvi hátrányából fakadó, számára előnytelen
következményekkel.
[5] A gazdasági
egyenlőtlenségnek természetesen egyéb okai is vannak, fontos kutatási prioritás
megvizsgálni azt, hogy a román nyelvi kompetencia hiánya milyen arányban
magyarázza ezeket az egyenlőtlenségeket.
[6] Kanadában a
Quebec régió teljes többnyelvű „működtetése” a szövetségi költségvetés
kevesebb, mint 0,5 százalékából megoldható (Heritage Canada 1991).
[7] Méltánytalannak éreznénk, ha
egy üzletben az elárusító azt mondaná, hogy „te kisebbségi vagy, neked
drágábban adom”. Márpedig erről van szó: annak az árunak, amelyiknek a címkéjén
nincsen magyar felirat, vagy amit nem lehet a kisebbség nyelvén megvásárolni, a
költségeit részben kisebbségiek viselik azáltal, hogy megtanultak románul.
[8] Ezt a
gyakorlatot a szakirodalom etikai fogyasztásnak nevezi. (Shimp 1984)
[9]A
többnyelvűségnek egyéb pozitív pszichológiai hatásait is említi a szakirodalom:
fejleszti a koncentrációkészséget és késlelteti az Alzheimer-kór kialakulását.
(Craik et al. 2010)
Az előadással kapcsolatos további anyagok:
- az előadás ppt bemutatója
Az előadással kapcsolatos rádióinterjúk:
Marosvásárhelyi Rádió:
http://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/ertsunk_szot/kinek_es_miert_eri_meg_a_ketnyelvuseg.html
Agnus Rádió, Kolozsvár:
http://www.mixcloud.com/magyarnapok/elvi-kérdés-a-nyelvi-kérdés/
Az előadással kapcsolatos további anyagok:
- az előadás ppt bemutatója
Az előadással kapcsolatos rádióinterjúk:
Marosvásárhelyi Rádió:
http://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/ertsunk_szot/kinek_es_miert_eri_meg_a_ketnyelvuseg.html
Agnus Rádió, Kolozsvár:
http://www.mixcloud.com/magyarnapok/elvi-kérdés-a-nyelvi-kérdés/