2014. augusztus 26., kedd

Többnyelvűség és gazdaság. Egy előadás vázlata.

Csata Zsombor

Elvi kérdés a nyelvi kérdés?

Az Igen, tessék! mozgalom meghívására a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen elhangzott előadás vázlata
- Kolozsvári Magyar Napok, 2014. augusztus 21.-

Az előadás kiinduló gondolata az, hogy olyan a társadalmakban, ahol eltérő anyanyelvű csoportok élnek (etnoligvisztikai diverzitás van) a társadalmi integráció megteremtésének/létrejöttének jelentős pluszköltségei vannak.
A társadalmi integráció alatt itt elsősorban az intézmények kiszámítható, hatékony és fejlődőképes működését értjük. Az integráció alapfeltétele, hogy az emberek megértsék egymást, tudjanak egymással verbálisan kommunikálni.[1]

Így van ez a gazdaságban is, függetlenül attól, hogy az milyen intézményi keretben valósul meg: a piacon (csere formájában) vagy hierarchiákban, vállalatokban (utasítások révén). Ha a gazdasági szereplők nem értik egymást:
- a piacon nem jön létre csere, vagy csak jelentős költségekkel (fordítás, hitelesítés, plusz alku- és kockázati költségek stb.)[2]
- a vállalatokban, vállalkozásokban pedig költségesebb lesz a koordináció - munkatársak félreértik az utasításokat, nő a hibázás esélye, ezek kijavítása pénzbe kerül.


1. A többnyelvűség költségei

Az előadásom alaptézise az, hogy ebben az intézményi gazdaságtani logikában Erdélyben a gazdasági integráció költségeinek nagy részét a kisebbségek viselik, azáltal, hogy megtanulnak románul. Ha a gazdaság intézményeinek és koordinációs formáinak hatékony működését közjószágnak tekintjük, a többségiek (románok) potyautasok, hiszen nem kell befektetniük ahhoz, hogy részt vehessenek a kommunikációban.[3]

Ennek az aszimmetriának köszönhetően a nyelvi többségben levő társadalom tagjai tehát esélyelőnyben vannak, mert (Grin 2004):

Megtakarítják a román nyelv megtanulásának a költségeit.

Nyelvgazdaságtani elemzések szerint (Piron, 1994) közel-anyanyelvi szintű nyelvismerethez összesen 12000 óra tanulás, oktatás és nyelvi kitettség szükséges.[4] Ennek a költségeit számos tényező befolyásolja, a legfontosabbak az alábbiak:
- személyi kompetenciák (pl. nyelvérzék)
- a nyelv nehézségének a foka
            - a nyelvi kitettség mértéke – multietnikus környezetben, szórványban – heterogén etnikai                             hálózatokban – lényegesen alacsonyabb, tömbben magasabb
            - a módszerek hatékonysága
A romániai közoktatásban nem a funkcionális, mindennapokban használható román nyelv, hanem a román nyelv és irodalom oktatása zajlik. Bár az elmúlt öt-tíz évben ezen a téren történtek érdemi változások (külön tankönyv, külön tanrend stb.), a használt módszerek továbbra is korszerűtlenek, mert nem a kommunikatív-interaktív eljárásokra épülő paradigma érvényesül, hanem a klasszikus nyelvek tanításánál korábban alkalmazott deduktív, grammatikai szabályismeretre és szépirodalmi szövegközpontúságra építenek, és kevés teret biztosítanak magának a nyelvnek a begyakorlásnak. (Benő 2012).
Mindez azt jelenti, hogy a többségi nyelv használható megtanulásához további erőfeszítésre, tanulásra, befektetésre van szükség, melynek költségeihez közpénzből nem járulnak hozzá. A felzárkóztatást tehát az érintetteknek kell finanszírozni. Ezzel az is a gond, hogy további egyenlőtlenségeket generál, hiszen főként a kisebbségi nyelvi tömbben élő, szerényebb anyagi helyzetű, alacsonyabban képzett szülőknek ez aránytalanul nagy terhet jelenthet, amit csak részben vagy egyáltalán nem tudnak viselni.

Nem kell számolniuk a román nyelv megtanulásának haszonáldozat-költségeivel sem.

A román nyelv megtanulása helyett fordíthatják az idejüket más idegen nyelvek megtanulására, más területeken való elmélyülésre, rekreációra stb. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik segítenek a nyelvtanulásban.

Spórolni tudnak a kommunikációs költségeken.

Ezek a költségek minden olyan interakcióban jelen vannak, ahol eltérő anyanyelvűek kerülnek kapcsolatba, hiszen az üzenetet a domináns nyelvre kell fordítani, ezért a formális kommunikációban gyakran konkrétan fizetni is kell.

Legitimációs és retorikai előnyben vannak.

A domináns nyelv beszélői enyhe előnnyel bírnak minden alkunál és érvelésnél, mert ezek a saját anyanyelvükön zajlanak. Ezt a tendenciát csak erősíti az, hogy Romániában az egyetlen hivatalos nyelv a román, a kisebbségi nyelvek (gondoljunk pl. a romára) státusa rendszerint alacsonyabb.

Utóbbiból az is következik, hogy a megfelelő román nyelvtudás hiánya általában rosszabb munkaerőpiaci esélyeket is szül. Ennek tudatában például jellemző a kisebbségi karrierpályák alultervezése: az egyetemet végzett magyar diákok például lényegesen kevesebben helyezkednek el a versenyszférában, mint román társaik. (Csata-Dániel-Pop 2006) Rosszabb munkaerő-piaci helyzet pedig jövedelemhátrányhoz vezet (az erdélyi magyarok pl. kevesebbet keresnek az átlagnál).[5]


2. Alternatívák az esélykülönbségek megszüntetésére

A nyelvek státusának aszimmetriája tehát esélyegyenlőtlenségeket generál a nyelvi kisebbség és többség között. A nyelvgazdaságtani szakirodalom szerint ennek a méltányossági (fairness) problémának két valódi megoldása van:
1.      egy – a használt nyelvektől eltérő – lingua franca használata a formális és informális interakciókban egyaránt
2.      tényleges többnyelvűség: amikor az adott régióban használatos nyelvek egyenlő státust kapnak minden interakciós helyzetben. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, fontos, hogy a közoktatásban a domináns nyelvet beszélők is tanulják az együtt élő kisebbségek nyelvét.
Minden egyéb olyan programra, ami csökkenti az említett esélyhátrányt (pl. a román nyelvtanítás hatékonyabbá tétele, a felzárkóztatás közteherként való kezelése, közintézmények kétnyelvűsítése, stb.) szükség van, sokat javíthatnak a helyzeten, de teljességében nem oldják meg a problémát.

A valódi megoldások közül a harmadik nyelv (pl. az angol) használata a kommunikációban egyelőre igen költséges, ezen kívül pedig szakmai érvek sora szól amellett, hogy veszélyeztetheti a helyi, regionális vagy nemzeti nyelvek fennmaradását és organikus fejlődését. Ennek ellenére, különösen multinacionális környezetben és az értelmiségi szakmákban gyorsan terjedő gyakorlat Romániában, Erdélyben is. Az angol nyelvhasználat egyre otthonosabbá válása a mindennapokban tovább gyorsíthatja ezt a folyamatot és átviheti más területekre is.

A tényleges többnyelvűség változata rendszerszinten hasonlóan irrealisztikusnak tűnik, de ennek nemcsak az az oka, hogy kedvezőtlen a politikai konjunktúra és hogy a többségi társadalom részéről látszólag nincs akarat, hogy megtanulják az együtt élő kisebbségek nyelvét. Az alábbi tényezők szintén nagy befolyással bírnak:
1.      A domináns anyanyelvűeknek is szánt többnyelvű oktatás intézményi költségeit rendszerint túlbecsülik. Pedig ez a régió jellegzetességeinek függvényében az oktatásra szánt költségvetés csupán 5-10 százalékát teszi ki (Grin 2004).[6] Az oktatás többnyelvűsítése tehát elsősorban nem pénzkérdés.
2.      A különböző szintű politikai-közéleti alkukban
- vagy valamiféle történelmi legitimáción alapuló (pl. „megígérték az autonómiát, tehát nekünk az jár”)
- vagy a már működő nemzetközi gyakorlatokra (többnyire az EU-ban: Katalónia, Dél-Tirol stb.) és korszerű demokrácia-értelmezésekre hagyatkozva
      erősen konfrontatív etikai érveket fogalmaznak meg. A nyelvi kisebbségek imént vázolt esélyhátrányával, valamint a multietnikus társadalmak lejjebb felsorolt előnyeivel kapcsolatos – a harc és a verseny helyett a kooperációra apelláló – gazdasági érvek lényegesen ritkábban fordulnak elő ezekben a vitákban, pedig ezen a területen is jelentős eredményeket lehet felmutatni. Ehelyett továbbra is szimptomatikus a „mi” és az „ők” szembeállítása, a nulla összegű játék rögeszméje, ahol a kisebbség csak a többség kárára nyerhet és fordítva.
3. A romániai magyar köztudatban erős az a várakozás, hogy a jelzett problémát a kisebbségi politikai képviseletnek, alapvetően a jogszabályok módosítása révén kell rendeznie. Holott látható, hogy a kedvező törvények önmagukban, lokális akarat nélkül nem oldják meg a problémát: hiába van törvény a kétnyelvű adminisztrációról 20 százalékos kisebbségi arány felett, ha nem rendelnek erőforrásokat a gyakorlatba ültetéséhez (pl. ahhoz, hogy az önkormányzat bővítse a magyarul tudó alkalmazottak számát).
4. Ezek a várakozások általában rendszerszintűek, makroszintű reformokban láttatják a megoldást. Kevesebb figyelem irányul az alulról jövő, sikeres helyi civil és egyéni kezdeményezésekre (lásd kivetített fotók), amelyek modellértékűek lehetnek egy lehetséges diffúzióhoz.


3. Többnyelvűség a gazdaságban

Ezeknek a kísérleteknek egyik „hálás” terepe lehet a fogyasztói piac, ahol a vásárlók eredményesen (hiszen náluk van a pénz) és többnyire büntetlenül, kockázatok nélkül jelezhetik, ha az identitásuk egy számukra fontos elemét – a nyelvi szempontot – az üzleti politikában nem megfelelően érvényesítik.[7] Ez kezdődhet az eladó anyanyelvi megszólításával, vagy hogy hangot adnak annak, ha nincs többnyelvű tájékoztatás, ügyfélszolgálat stb., egészen odáig, hogy más szolgáltatót, üzletet választanak, amely megfelel az ilyen irányú elvárásoknak.[8]

Ennek a fajta proaktív magatartásnak az elmaradásának, a „nemcselekvésnek” alapvetően három oka van:
1. A nem domináns anyanyelvű vásárló nem igényli a többnyelvűséget, nem érzi fontosnak.
2. Tart attól, hogy ha cselekszik (pl. magyarul kéri az árut egy román üzletben), annak kellemetlen következményei lesznek. Ugyanez vonatkozhat a szolgáltatóra is, aki esetleg attól fél, hogy ha kisebbség nyelvén is üzen, azzal többségi vásárlókat, ügyfeleket veszít. A soron következő gazdaságszociológiai, gazdaságpszichológiai kutatások feladata, hogy a lehető legnagyobb részletességgel megvizsgálja ennek valószínűségét különböző régiók és szocio-demográfiai csoportok esetében.
3. A cselekvésnek alternatív költségei vannak: időigényes kivárni a kisebbség nyelvét beszélő eladót, panaszkönyvet, fórumbejegyzést írni, más üzletet keresni, stb.. Ezek az alternatív költségek erősen függenek attól, hogy 1.) mekkora a kisebbségi nyelvet beszélők aránya az adott településen/régióban, 2.) a kisebbségiek mennyire beszélik a többség nyelvét.
      Fontos azt is tudni, hogy a többnyelvű szolgáltatók egy adott szintje mellett ezeknek a plusz erőfeszítéseknek a határköltsége gyorsan csökken. A gazdaság többnyelvűsítését célszerű innovációnak tekinteni és minden üzleti innovációnál a ráfordítások/erőfeszítések a kezdeti fázisokban jelentősek, amíg be nem indul a jól bevált gyakorlat diffúziója. Az újítás és a korai befogadás fázisaiban (Rogers 2003) az egyéni alternatív költségeket hatékonyan csökkentheti például egy közösségi kampány, ami a többnyelvű gazdaság előnyeire hívná fel a figyelmet mind a szolgáltatói, mind a fogyasztói oldalon.


4. A többnyelvűség előnyei

A gazdasági érvek nem lehetnek elég hatékonyak, ha csupán a kisebbségek által aránytalanul vállalt plusz ráfordításokra hívjuk fel a figyelmet és a befektetéseknek csak a költség-oldalát vázoljuk fel. Az alábbiakban felsoroljuk a többnyelvűség és a multikulturalizmus azon gazdasági hozadékait, amelyek komparatív előnyt jelenthetnek a nyelvileg és kulturálisan homogén társadalmakkal, régiókkal szemben.

  1. Kulturális előnyök: a diverzitás serkenti az innovációt. A sokszínűség, a mássággal való szembesülés kreativitást szül és új technikai megoldások kidolgozásához, új – a változó körülményekhez igazított – gazdaságirányítási, koordinációs gyakorlatok kialakulásához vezet. Az anakronisztikussá vált mintakövetés helyett a korszerűtlenné vált megoldások lecserélése – különösen a tőke- és technológiaintenzív ágazatokban – versenyelőnyt teremt. A diverzitás emellett rugalmasabbá tesz, serkenti a gyors alkalmazkodó-készséget is. A kapitalizmus jelenlegi formájával vitatkozhatunk, de ebben a felállásban a befektetések mellett az innováció a gazdaság motorja, ezért a jelentőségét nem lehet túlbecsülni. (Baumol et al. 2007)
  2. A többnyelvűség pozicionális előnyökkel jár. Az, aki több nyelvet ismer, általában hatékonyabb a kultúrák közötti (gazdasági) kapcsolatépítésben. Könnyebben híd-, vagy brókerszerepbe kerülhet, melynek számos előnye van: több és változatosabb, gazdaságilag hasznos ún. gyenge kötést, kapcsolatot ápolhat, melyeken keresztül értékes piaci információk és lehetőségek birtokába jut; (Granovetter 1972), mediátori-integratív funkciókat láthat el; erőforrásokat tud lehívni mindkét oldalról stb. (Burt 1992).
Ezek a kapcsolatok – az említett egyéni komparatív előnyök generálása mellett – hozzájárulnak a gazdaság fejlődése szempontjából az egyik legfontosabb közjószág, az általános bizalom megteremtéséhez is. Ahol bizalom van, ott lényegesen olcsóbb a csere és a munka irányítása, lényegesen kevesebbet kell költeni fegyelmezésre, ellenőrzésre, kikényszerítésre, a szerződések betartatására, a gazdasági devianciák büntetésére stb. Az így megspórolt tranzakciós költségeket tehát produktívabb beruházásokra, innovációra, jóléti programokra lehet fordítani.
Ezek a kapcsolatok tehát rendkívül fontosak a gazdaság további fejlődése és integrációja szempontjából, arról nem is beszélve, hogy egy bizalom és konszenzusok mentén integrált társadalomban egyszerűen jobb, kellemesebb, biztonságosabb élni.
A társadalmi tőkének ezt a formáját a romániai magyar kisebbség tagjainak – függetlenül attól, hogy a valódi többnyelvűség megvalósul vagy sem – azért is célszerű fejleszteni, mert ezáltal építhető le érdemben a „többség-kisebbség”, „anyanemzet-kisebbségi nemzet” viszonyok kulturálisan kódolt aszimmetriája is. Ezekben a viszonyokban ugyanis  – ki-ki a saját szakterületén – közvetítői szerepben, kiemelt partnerként vesz részt. [9]

A fentiek mellett sajátosan a (nyelvi) kisebbségekre vonatkozóan még egy fontos előnyt kell kiemelni (Granovetter 1995), ami nem más, mint a:

  1. szolidaritásból fakadó előnyök: ezt az imént említett híd-szerep (bridging) párjaként szokták emlegetni a szakirodalomban (Putnam 1995) és az „összekötő” (bonding) társadalmi tőkével rokon jelentéstartalommal bír. Arra vonatkozik, hogy a közös hagyományok, szokásrend, kultúra (vagy éppen a többség általi szorongatottság kollektív sorsszerű megélése) mentén a kisebbség tagjai között általában kialakul egy erőteljesebb szolidaritás, nagyobb társadalmi kohézió, csoporton belüli bizalom. (Portes 1998) Ennek a mértéke annál nagyobb, minél erősebb az adott etnikai-nyelvi közösség felszámolására irányuló nyomás. Anélkül, hogy az eredetét részleteznénk, az erdélyi, de különösen a székelyföldi magyarok körében is kimutathatóan jelen van ez a fajta korlátozott, a saját nyelvi közösségre kiterjedő szolidaritás. Ez azért hasznos, mert – akárcsak a bridging társadalmi tőke esetében – bizalmat teremt, ami miatt olcsóbbá válik a gazdaság intézményi működtetése, jobb eséllyel megvalósíthatók közösségi beruházások, hatékonyabb lehet a közjavakkal történő gazdálkodás stb.
A túlzottan erős korlátozott szolidaritásnak azonban negatív következményei is lehetnek, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy a kapcsolatok túlságosan bensőségesekké válnak, nem jönnek létre kifele mutató híd jellegű kötések, ami a kisebbségi gazdaság eklavizációjához és óhatatlan lemaradásához vezet, össztársadalmi szinten pedig dezintegrációs hatása lehet.

Granovetter (1995) szerint azok a kisebbségek az életképesebbek (gazdasági és jóléti értelemben egyaránt), amelyek megtalálják ezt a finom egyensúlyt a többségiekre való rácsatlakozás és leválás között („balance between coupling and decoupling”). A hazai társadalomkutatás kiemelt feladata kellene, hogy legyen ennek az egyensúlynak a bemérése, hogy módszeres, jól irányított vizsgálatokra alapozva, az említett előnyök és hátrányok figyelembe vételével prioritásokat fogalmazzon meg, ezzel kapcsolatban – többnyire lokális vagy regionális hatósugarú – társadalmi projekteket találjon ki és műveletesítse a kivitelezéséhez szükséges feladatokat. Ez a munka már elkezdődött, és ennek a folyamatnak a része a ma bemutatandó kutatásunk is.


Következtetés

Az előadásomban amellett érveltem, hogy a nyelvi kérdés alapvetően nem elvi, hanem gyakorlati kérdés, hiszen a többségi nyelv elsajátítása aránytalan terheket ró a nyelvi kisebbség tagjaira, a nyelvek eltérő státusa miatt pedig további esélykülönbségeket generál. Erre a problémára a valódi megoldást a tényleges többnyelvűség jelentené, ami azt jelenti, hogy a régióban használatos nyelvek egyenlő státust kapnak minden interakciós helyzetben. Ennek fontos összetevője az, hogy a közoktatásban a többségiek is tanulják a kisebbség(ek)nyelvét. Bár ez a lehetőség rendszerszinten egyelőre nem tűnik reálisnak, lokális, alulról jövő sikeres kezdeményezések diffúziója mentén komolyabb esélyei vannak. Ehhez azonban egy retorikai váltásra is szükség van: a nyelvi többséggel szembeni konfrontatív, harcos, alapvetően etikai természetű diskurzust helyenként célszerűbb gazdaságira cserélni, amely racionális érvek mentén szemlélteti azt, hogy a nyelvi aszimmetria a kisebbségek számára méltánytalan társadalmi esélyegyenlőtlenségeket szül. Az alapvetően kooperációra és konszenzuskeresésre épülő érvrendszer ennél is fontosabb eleme annak a hatékony prezentálása, hogy a többnyelvűség egy olyan társadalmi erőforrás, ami gazdasági és jóléti előnyökkel is jár és amibe érdemes beruházni, nemzetiségtől függetlenül.


Hivatkozott irodalom
Baumol, William J.- Robert, Litan E. – Schramm, Carl J. (2007) Good Capitalism, Bad Capitalism, and the Economics of Growth and Prosperity. Yale Univ. Press, New Haven.
Benő Attila (2012) Hogyan tanulják a magyar gyerekek a román nyelvet az erdélyi iskolákban? Problémák és lehetőségek. Székelyföld, 2012 május.
Burt, Ronald S. (1992) Structural Holes: The Social Structure of Competition. Harvard University Press, Boston.
Canadian Heritage Languages Institute Act (1991)
Craik, Fergus I.M. – Bialystok, Ellen – Freedman, Morris (2010) Delaying the onset of Alzheimer disease Bilingualism as a form of cognitive reserve. Neurology November 9, 2010 vol. 75 no. 19, pp. 1726-1729.
Dániel Botond – Csata Zsombor – Pop Carmen (2006) Pályakezdő fiatalok a munkaerőpiacon. Erdélyi Társadalom, 2006/1.
Granovetter, Mark (1972) Getting a job: a study of contacts and careers. The University of Chicago Press: Chicago
Granovetter, Mark (1995). The Economic Sociology of Firms and Entrepreneurs. In Portes A. (ed.) Economic Sociology of Immigration. Essays on Network, Ethnicity and Entrepreneurship. New York: Russell Sage Foundation. pp.:128-162.
Grin, Francois (2004) On the costs of cultural diversity. In. Philippe Van Parijs (szerk.) Cultural Diversity vs. Ethnic Solidarity. DeBoeck & Larcier, Bruxelles. pp. 189-202.
Piron, Claude (1994) Le défi des langues. Du gâchis au bon sens. Paris: L’Harmattan.
Portes, Alejandro (1998) Social capital: Its Origins and Applications in Modern Sociology. In Annual Review of Sociology, 1998/24, pp. 1-24.
Putnam, Robert D. (1995) Bowling alone: America's declining social capital. Journal of Democracy, 6 (1) 64-78
Rogers, Everett (2003) The Diffusion of Innovations. Fifth Edition. The Free Press, New York.
Shimp, Terence (1984). Consumer Ethnocentrism: The Concept and Preliminary Empirical Tests. Advances in Consumer Research, Volume 11.

Jegyzetek


[1] A nem megfelelő kommunikáció félreértéseket szül, amelynek akár tragikus következményei is lehetnek. Itt említem példaként a múlt héten történt csomakőrösi incidenst, ami azért is fulladhatott agresszióba, mert a sürgősségi hívás fogadója nem értette pontosan, hogy mi történt a helyszínen. A félreértés árát közteherként mindnyájan fizetjük, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül: kórházi kezelés, rendőrségi és bírósági eljárás, az esetleges bebörtönzés költségei stb.
[2] Ide a többnyelvű, gazdaságilag fejletlen afrikai országok példáját hozom, pl. Beninét, ahol a kis országban 42 egymástól eltérő, kölcsönösen csak ritkán érthető nyelvet beszélnek. Mivel az adminisztráció nyelvét, a franciát, mint lingua franca-t a lakosság csupán 10-15 százaléka ismeri, ez jelentősen korlátozza a gazdasági kooperáció lehetőségét.
[3] A globális gazdaságban ugyanez érvényes a világnyelvekre (különösen az angolra), amit egyre többen használnak lingua franca-ként. Az USA évente 16 milliárd dollárt takarít meg azzal, hogy az elemi és általános iskolai közoktatásban a gyerekeknek nem kell más idegen nyelvet tanítani. (Grin 2004: 200) Romániára ilyen becslések még nem készültek.
[4] Itt fontos megjegyezni, hogy nem mindenkinek kell anyanyelvi szinten tudnia ahhoz, hogy ne érje pl. munkahelyén diszkrimináció. De a társadalmi élet más területein valószínűleg szembesülni fog a nyelvi hátrányából fakadó, számára előnytelen következményekkel.
[5] A gazdasági egyenlőtlenségnek természetesen egyéb okai is vannak, fontos kutatási prioritás megvizsgálni azt, hogy a román nyelvi kompetencia hiánya milyen arányban magyarázza ezeket az egyenlőtlenségeket.
[6] Kanadában a Quebec régió teljes többnyelvű „működtetése” a szövetségi költségvetés kevesebb, mint 0,5 százalékából megoldható (Heritage Canada 1991).
[7] Méltánytalannak éreznénk, ha egy üzletben az elárusító azt mondaná, hogy „te kisebbségi vagy, neked drágábban adom”. Márpedig erről van szó: annak az árunak, amelyiknek a címkéjén nincsen magyar felirat, vagy amit nem lehet a kisebbség nyelvén megvásárolni, a költségeit részben kisebbségiek viselik azáltal, hogy megtanultak románul.
[8] Ezt a gyakorlatot a szakirodalom etikai fogyasztásnak nevezi. (Shimp 1984)
[9]A többnyelvűségnek egyéb pozitív pszichológiai hatásait is említi a szakirodalom: fejleszti a koncentrációkészséget és késlelteti az Alzheimer-kór kialakulását. (Craik et al. 2010)


Az előadással kapcsolatos további anyagok:
az előadás ppt bemutatója

Az előadással kapcsolatos rádióinterjúk:
Marosvásárhelyi Rádió:
http://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/ertsunk_szot/kinek_es_miert_eri_meg_a_ketnyelvuseg.html
Agnus Rádió, Kolozsvár:
http://www.mixcloud.com/magyarnapok/elvi-kérdés-a-nyelvi-kérdés/


6 megjegyzés:

  1. Számomra érthetetlen ,hogy az anyagi gondokhoz kapcsolják a kétnyelvűséget....
    Az 1960-as években Marosvásárhelyen minden gyerek beszélt magyarul és románul,,és ne mondja senki ,hogy akkor nem voltak anyagi gondok ,, egy dolog biztos :-az erkölcsi oktatás megbukott fejlődés helyett ..tehát a sok okoskodás helyett újra hasznosítani szükség a jó öreg erkölcsöt.....ha van rá egy esély..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a hozzászólását, örülnék, ha részletesebben is kifejtené azt, amire gondol, mert tartok attól, hogy félreértek valamit. Én úgy látom, hogy a jelzett esélyegyenlőtlenségek sajnos akkor is fennmaradnak, ha senkinek nem lesznek anyagi gondjai. Azt próbáltam kifejteni a szövegben, hogy a többnyelvűség kérdésnek van egy nagyon jelentős gazdasági vonatkozása is, amivel nem érvelünk elég gyakran. Ettől még lehet erkölcsi érvekre is hivatkozni, ott, ahol az hatékonyabbnak mutatkozik.

      Törlés
  2. A témáról a Marosvásárhelyi Rádióban elhangzott interjú itt hallgatható meg:
    http://www.marosvasarhelyiradio.ro/musorok/ertsunk_szot/kinek_es_miert_eri_meg_a_ketnyelvuseg.html

    VálaszTörlés
  3. Miért nem merül fel az alternatívák között a román nyelvoktatás módszertanának korszerűsítése? Nem ez lenne a legköltséghatékonyabb megoldás, ha már a gazdasági elemzés irányából közelíti a kérdést?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Valóban nem hangsúlyoztam kellő mértékben, pedig nagyon fontos. Közpénzen csökkentené a terheket, amit a kisebbségi gyerekek és szülők most még a saját zsebükből, idejükből, erőfeszítésükből kénytelenek viselni. Ugyan a 2011-es oktatási törvény garantálja a kisebbségi anyanyelvűeknek a román második nyelvként való oktatását, de a kivitelezés és a gyakorlat még várat magára. Ez azonban, ha meg is valósul, a teherviselés aránytalanságát látványosan csak a szövegben megjelenő első és a második dimenzióban csökkentené és ott sem oldaná fel teljesen. Egyetértek azonban azzal, hogy a rendszer egészét érintő reformok szintjén ez óriási, talán az egyik legfontosabb előrelépés lenne a mostani állapotokhoz képest. Annak is van esélye, hogy a magyar nyelvet opcionálisként bevezessék azok számára, akik meg szeretnék tanulni, csak ezzel is sok munka van még.

      Törlés