Tischler Hunor – Emlékek a kommunizmusról

Forrás: Fototeca online a comunismului românesc, 34
A kommunizmusra a Z generáció tagjai csak a régmúlt részeként tekintenek vissza, nem lévén saját emlékeik a korszakról, pedig a kommunizmus és rendszerváltás történései igenis fontosak, és hatásaik mind a mai napig érződnek társadalmunkon. Napjaink fiatalsága a kommunizmushoz társított gondolatainak nagy részét a történelem órák lexikális információi teszik ki. Mint minden hasonló politikai rendszer, így a romániai kommunizmus sem az előre jól meghatározottnak vélt szabályok szerint folyt le (gondolok itt Karl Marx vagy Friedrich Engels filozófiájára), ezért fontos az ideológia alapjain kívül szemtanúk tapasztalatait is megismerni. Emiatt fogok ebben az esszében családtagjaim és más olyan ismerőseim visszaemlékezéseire hagyatkozni, akik személyesen megélték a román kommunizmust és bukását.

Informálódásom során egy korábbi hipotézisemre alapozva próbáltam több korosztály, illetve több társadalmi rétegből való egyének véleményét összegyűjteni, valamint összevetni, mivel már az interjúk megkezdése előtt számítottam rá, hogy más meglátásokat társít a kommunista rendszerhez egy korabeli értelmiségi, mint egy gyári munkás, és megint másképp vélekedik egy korabeli gyermek egy felnőtthöz képest, ilyen vagy hasonló különbség áll fent vidéken és városban élők vagy akár tömbmagyarságban és szórványban létező egyének között is.

A legalapvetőbb ellentétpár a napjainkban is jelen levő gyermek és felnőtt világszemlélete közötti gyökeres különbség. Amit nyugaton Orwell a negyvenes évek végén 1984-ről írt, és az emberek disztópiaként emlegettek, azt 1984-ben a keleti blokkban valóságnak nevezték: a gyermekek voltak a leghűbb kommunisták, akik számára teljesen érthető módon büszkeség volt pionír egyenruhában vagy akár háromszínű öltözetben masírozni az utcákon, Nicolae Ceaușescu elvtársat a román kommunista párt főtitkárát, a román szocialista köztársaság elnökét éltetve. A gyermekek jellemükből fakadóan nem kaphatók annyira a szenvedésre és az elégedetlenkedésre, mint a felnőttek, mivel sokkal inkább képesek elmerülni a pillanatban, ily módon felhőtlenné válni. A gyermeki lét egyik legfőbb szükséglete a játék, ami egyben a legjobb fájdalomcsillapító is. A gyermekek mindig és minden helyzetben képesek játszani, akár a legbrutálisabb önkényuralmi, kommunizmusnak becézett rendszerben a sorban állva, a tejes autót várva, a tejesüvegekből kapukat alkotva, focizni. 

A gyermekek után a hűséges munkásemberek viselték legjobban a kommunizmus viszontagságait. A régi római kenyér és cirkusz elv alapján „A nép”-nek nevezett tömegszereplő ki volt elégítve, amiért cserébe csupán a teljes és föltétlen hűségét kellet adnia A Pártnak. Egyes interjúalanyaim szerint a kommunizmus periódusa alatt nagyobb gazdasági biztonsággal rendelkeztek, mint az ezt követő időszakban. A kommunizmusban a szorgalmat és hűséget vették figyelembe a tudás, hozzáértés és kompetencia helyett, ezzel határozták meg az ember értékét, és ennek a segítségével tehettek szert valamivel jobb életminőségre. Ez a rendszer egyértelmű utasításaival és elvárásaival talán még egyszerűbb is lehetett az olyan egyszerű kétkezi munkát végzők számára, akik félre tudják tenni gondolataikat. Ez szerintem nem egy elítélendő dolog, élete során így vagy úgy mindenki a saját jóléte érdekében cselekszik, és mivel mind másak vagyunk, nem vágyhat mindenki hasonló értékekre.

Forrás: Fototeca online a comunismului românesc, 7/1974

A Romániára erőltetett utópisztikus modell az értelmiségiek szintjén bukott meg, gondolok itt olyan tanárokra, mérnökökre, papokra, egyáltalán akárkire, akiben megfogalmazódott mind az anyagi, erkölcsi és jogi fosztottság, amit a kommunizmus hordozott magával, olyan emberekre, akik ráeszméltek, hogy a rendszer önmagával szemben is ellentmondásokat hordoz, akik saját bőrükön tapasztalták, hogy voltak náluk egyenlőbbek is, olyanokra akik nem érték be a cenzúrázott színházzal és a felvonulásokkal, és ezért könyveket kényszerültek csempészni nyugatról, vagy a Szabad Európa Rádiót hallgatni, vállalva ezzel a figyelmeztetés, vagy akár a teljes fizikai megsemmisülés kockázatát. A kommunizmus enyhén szólva nem kedvezett az értelmiségieknek, a szabad információáramlás hiánya, a cenzúra, a szólásszabadság hiánya mind olyan tényezők, amik a fent említett társadalmi réteg számára nélkülözhetetlenek. A gondolkodó emberek még gondolkodó csoportja nem képes feladni kifejezőeszközeit és vele együtt a gondolkodás szabadságát, de mivel a beszédben erősen korlátozott volt, a fejlett lehallgató és besúgó rendszer miatt a művészetbe menekült, ki modern festményekhez, ki cenzúrázatlan könyvekhez, ki pedig teljes szabadságot hirdető rádióadásokhoz jutott hozzá többnyire illegális úton. 

A kommunizmus a gyakorlatban megtagadta saját legfontosabb elvét, az egyenlőséget. Az értelmiségiek és a kétkezi munkások fölött is állt egy társadalmi réteg, ilyen embert nem volt szerencsém meginterjúvolni, de egy dolgot biztosan tudok, ők nem havi egy kg hússal és fél kg lisztel gazdálkodtak, ők valamivel egyenlőbbek voltak a többieknél, kiváltságosak voltak egy olyan rendszerben, ahol senki nem lehetne kiváltságos. 

Hasonlóan ellentmondásos tényező a megkülönböztetés is, ami sokkal súlyosabban érintette a magyarságot. A magyarok ritkán lehettek rendőrök, vagy jogászok, sőt magyarként egyetemet végezni sem volt egyszerű, mivel kevés egyetem rendelkezett magyar oktatással. A gazdasági korlátokon kívül magyarnak megmaradni is kihívást jelentett, mivel magyar kultúra is erősen korlátozva volt. Az iskolákban nem taníthattak olyan magyar műveket, mint a Szózat, Himnusz vagy Nemzeti Dal, sem a magyar történelem nagyjairól nem hallhattak a diákok, legfennebb otthon a családtól, zárt ajtók és behúzott redőnyök mögött. A magyar diákok ritkán nyerhettek különböző versenyeken, vetélkedőkön. Nem lehetett magyar nyelvet használni hivatalokban, magyar helységnevek használata sem volt engedélyezett a médiában és a kulturális felületeken. 

Sokan a megkérdezettek közül nem tudtak szép emléket felidézni a kommunizmussal kapcsolatosan, viszont ellenállásról mindegyikük be tudott számolni, ami szerintem egy kellemes emlék, ha a következményei nem is mindig lettek pozitívak, az ellenállás ténye azonban büszkeséggel tölti el az embereket, hasonlóan a kulturális összetartozáshoz, amit interjúalanyaim egytől egyig megtapasztaltak a magyar közösségen belül. Jó példa ezekre a hat sepsiszentgyörgyi fiatal története, akik 1957-58-ban mindkét év március 15-én megkoszorúzták az 1848-as emlélművet, ezzel fejezve ki szolidaritásukat az 1956-os magyarországi eseményekkel.

Most, hogy már laikusként három társadalmi réteget és több megkülönböztetést is felsoroltam egy olyan rendszerből, ahol nincsenek társadalmi rétegek és megkülönböztetés, kijelenthetjük, hogy a kommunizmus ideológiája a gyakorlatban Romániában megbukott. Hatalmat addig lehet gyakorolni egy egyén fölött, míg az cserébe kap valamit, amint a kölcsönös adás-kapás viszony megszűnik, törékennyé válik a hatlom is. A hetvenes évekre a kommunista életszínvonal a csúcsra ért, ezt megtartandó Románia dollármilliókat kölcsönzött a világbanktól. Visszafizetése gazdasági megszorításokat igényelt, ami országszintű válságba torkollt. Az ezt követő hatalomátvételt nevezték forradalomnak.

Tischler Hunor a sepsiszentgyörgyi
Székely Mikó Kollégium XII. osztályos
diákja. Esszéjével a Venczel József
Esszéverseny I. díját nyerte el
A forradalom maga volt a teljes bizonytalanság: félelem és reszketés Romániában. A forradalmi hullámot a Temesváron elindult felkeléssorozat indította el. A visszaemlékezések szerint a több éves megfélemlítések hatására az emberek kételkedtek a forradalom sikerében, egyáltalán a létezésében is, még a forradalom befejezte után is kételkedtek a saját szabadságukban. Az emberek bútorokkal torlaszolták el az ajtókat, matracokat helyeztek az ablakok elé, és várták az események végét. Kérdezettjeim fegyverropogásról számoltak be, amit akkor terroristák elleni összecsapásként ismertettek, mint később kiderült, az egész egy színjáték volt, igazolandó, hogy Romániában forradalom útján történt a kommunista rezsim megbuktatása.

A szabadság fogalma napjainkban már értékét vesztette, semmitmondóan cseng, egyre inkább lényegtelennek hat, talán azért, mert a szabadságot igazán csak azok értékelhetik, akik már voltak megfosztva tőle. Interjúm minden alanya, legyen az gyermek, felnőtt, értelmiségi vagy kétkezi munkás, ha 1989 decemberében nem is, mostanra már belátta, hogy a kommunizmus levetkőzése szükségszerű volt, és nem kizárólag gazdasági szempontból.






További pályamunkák:

Népszerű bejegyzések