2012. december 2., vasárnap

„..kiváló ember, a magyar ügyben következetes, de társaságban elviselhetetlen”


Ion Aluaş és a kolozsvári szociológia

Kiss Dénes

A címben szereplő dicsérő-zsörtölődő szavakkal Gáll Ernő jellemzi naplójában Ion Aluaşt, 1991-ben, egy balul elsült születésnapi találkozó után, amelyen „sokáig rögbimeccset kellett nézni, majd – néhány pohár után – Aluaş (már ismert) verbális agresszióját elviselni”. E szavak azonban kontextusukból kiemelve félrevezetők: a kritika annak az embernek szól, aki a 90-es évek eleji etnikai feszültségek miatt aggódó Gáll Ernő számára egyúttal a legfontosabb kapcsolat a román oldal fele, és aki mindig következetesen kiállt a nacionalizmus, gyűlölködés ellen.

E néhány Aluaş-ról szóló sor megírásába úgy vágtam bele, hogy személyesen nem ismertem őt, meghalt mire a kolozsvári szociológia tanszék diákjává váltam. Ha élne, idén lett volna 85 éves – ennek az évfordulónak az alkalmából szervezett egy rá emlékező szimpóziumot a BBTE szociológia tanszékének román tagozata. S hogy miért ennyire fontos a személye ma, és főleg miért lenne érdekes a számunkra? Tartok tőle, hogy a válasz sokak számára meglepő: mivel ő mai kolozsvári szociológia oktatás és kutatás intézményes kereteinek megalapítója.


Ion Aluaş 1927-ben született Csákigorbón (Gârbău, Szilágy megye), görög-katolikus családban. Az iskolát hányattatott módon végzi el: az otthoni elemi osztályok után a líceumot Dézsen kezdi, de a háború és a szegénység miatt az első év után kénytelen abba hagyni a tanulást és hazamenni. 1941-43 között otthon tanul, majd 1944-től a Tribuna Ardealului napilap ösztöndíjának köszönhetően a kolozsvári Gheorghe Bariţiu katolikus líceumban, ezt abszolválja 1948-ban.

Az egyetemet a kolozsvári egyetem filozófia karán kezdi, de Bukarestben fejezi be. 1952-ben tanársegédnek nevezik ki a kolozsvári egyetem történelem tanszékére, majd pár év moszkvai továbbtanulás után a filozófia tanszéken köt ki. Itt egy idő után már szociológia kurzusokat is tart, szociológia-történet és vidékszociológia tárgyakat – e tantárgyak oktatásának a jelentőségét az adja, hogy ez időben a szociológia egyetemi oktatása megszűnik, azt a kommunista hatalom rendszerellenes, burzsoá tudománynak tekinti.  Egyetemi tanárként viszonylag gyakran jár külföldre, főleg konferenciákra, de Párizsban például tanulmányi ösztöndíjjal tölt el három hónapot.

A szociológia-oktatás és a szociológiai kutatás kolozsvári intézményesítésével kapcsolatosan élettörténetének három momentumát kell feltétlenül kiemelni:

  1. A „Szociológiai laboratórium” megalakulását a BBTE keretében. E kutatóintézetet 1967-ben hozzák létre, 1968-tól pedig Aluaş lett az igazgatója. Ez által sikerül újra otthont adni a szociológiai kutatásoknak az egyetemen. Az intézet legnagyobb horderejű kutatásaiként egy Lápos-vidéki, egy móc-vidéki és egy Hargita megyei kutatást szoktak leggyakrabban emlegetni. A részben Gusztiánus hagyományok alapján szervezett kutatások az országos területrendezési program keretében, tehát állami „megrendelésre” készültek. E kutatások végtermékeiként több gépelt kötet maradt fenn, ezek nagyrészt a kutatások összegyűjtött nyersanyagát tartalmazzák. Publikációk sajnos nem készültek ezekből a kutatásokból. A szociológiai laboratóriumhoz fűződik továbbá Aluaş-nak egy magyar szempontból feledhetetlen tette: az intézetbe alkalmazta matematikusként-statisztikusként a börtönökben meghurcolt Venczel Józsefet, aki aztán korai halálági ebben az intézetben dolgozott. Így kapcsolódik Venczel közvetlenül a mai kolozsvári szociológiai iskolához.

  1. A rendszerváltás után Aluaş-nak fő szerepe van a szociológiai oktatás önállósodásában, az önálló szociológia tanszék megalakulásában, melynek vezetője lesz. Az új tanszék keretében jelentős szerepet vállal a magyar tagozat kiépítésében is, és többek szerint neki köszönhető a szociológia tanszéken belüli híresen konfliktusmentes magyar-román viszony. A magyar tagozattal kapcsolatos szerepéről azonban keveset tudok.

  1. 1993-ban megalapítja az Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontját. A tanszék keretein belül létrehozott intézet ma is működik, az alapító nevét a kutatóintézet „Ion Aluaş Dokumentációs Központja” őrzi.
Aluaş 85. születésnapja alkalmából egy könyvet is kiadtak a hozzátartozói, „Ion Aluas 1927-1994. Memoriile unui intelectual scrise de prietenii lui” címmel (Egy értelmiségi emlékiratai, barátai által írottan). A családtagok kezdeményezéséből készült kiadvány tartalmát tekintve igencsak változatos. Aluaş részletes biográfiájával kezdődik, majd munkatársainak visszaemlékezéseivel folytatódik. Van benne két naplórészlet, valamint tanítványainak-barátainak további róla írt szövegei. A kötet szakmailag legfontosabb részét négy, kéziratban hátramaradt tanulmány képezi, amelyek itt jelennek meg először:
Istoria doctrinelor sociologice
Teoria genezei capitalismului la Max Weber
Weber sau filosofia ambivalentei eroic asumate
Polifunctionalization. A possible way of recovery of the rural

E tanulmányok mellett még két Aluaş-szöveg található a kötetben, a mócvidéki kutatás eredményeit tartalmazó füzetek összefoglalása (amelyet azonban Vedinas Traian részben átfogalmazott), valamint egy rövid, személyes feljegyzés Venczel Józsefről, a család hagyatékából.

A kötet tudományos szempontból hasznos része tehát mindössze az a néhány tanulmány, amely most válik szélesebb olvasókör számára is elérhetővé. Jelentőségét szerintem nem is ez adja, hanem az Aluaş-ról nyújtott életrajz. Annak az  Aluaş-nak az életrajza, akit a diákjai „A császár”-nak neveztek, és akiről mi, akik személyesen nem ismertük, mindeddig legfeljebb szóban terjedő anekdoták formájában hallottunk. Igaz, az így kialakult kép szimpatikusabb, mint a Gáll Ernőé: egy szakmailag elismert, különc de életvidám, a mulatságot is szerető személy képe. Talán ezt a képet sem lenne fölösleges rögzíteni.


Ion Aluaş a Farkas-utcai tanszéki irodában


A híres máramarosi Petreuş-testvérekkel


Felszabadult pillanatok az avassági terepmunkán




2 megjegyzés:

  1. Magyari Tivadar2012. december 3. 7:53

    Ion Aluaș két, pontosan leírható területen volt jó szakember: a klasszikus szociológia oktatásában, illetve a szinte szélsőségesen kvantitatív, teljes spektrumú (végülis: monografikus) falukutatás szervezésében. Nem publikált, nem is doktorált, pedig lényegi, eredeti és megalapozott tételeket tudott megfogalmazni, naponta.

    Érdekesnek és nagyon jelentősnek tartom, hogy annak ellenére, hogy őmaga az elméleti szociológia, társadalomfilozófia különlegesen precíz oktatója volt, ezt a szakmai közösséget voltaképpen a kifejezetten empirikus szociológia irányába vitte. Így 1989 után ez az irány lett a meghatározó, habár a tanszék addigra már idős tagjai javarészt elméleti szociológusok voltak, akik az empirikus kutatás módszereihez nem nagyon nyúltak (Gáll Ernő filozófus volt, legalábbis társadalomelemző, Roth Endre és Kallós Miklós pedig inkább a mindennapi társadalmi tényeket józan ész-szerűen, logikusan foglalta össze szociológiai és társadalomfilozófiai kategóriákat használó reflexióiban; Neményi Ágnes és Nagy György pedig a nyilvánvaló középszert soha nem lépte túl sem oktatásban, főleg nem kutatásban).

    Aluaș élete utolsó éveiben egy irodában dolgoztam vele, kezdő oktató voltam, gyakornok (nem volt nyugdíjban, halála napján is járt bent az irodában). Pontosan ott ültem vele szemben, ahol az itt látható első fénykép fotósa állhatott. Azokban az években hajnalban, sok sokszor 4 óra (!) előtt érkezett az egyetemre, és általában késő délutánig volt az irodájában, ott is evett, egy rezsón melegítette otthonról hozott ebédjét. Taxival járt, szívproblémákkal küszködött, és halálakor 120 kiló lehetett.

    Rendkívül ingadozó hangulatú volt, egyik percben kedveskedett, másikban agresszív volt, de általában nem az ital miatt: mulatságokon szeretett inni, és akkor valóban nagyon kötekedő (vagy nagyon jókedvű) lett, de a hétköznapokon nem ivott.

    Viszonylag jól beszélt magyarul, középiskolái egy részét magyarul végezte (1940 és 44 közötti "magyar időben”, akkori jeles magyar bizonyítványát büszkén mutatta nekem); jól tudott franciául, még jobban németül, oroszul. Értett angolul, tanulgatta ezt a nyelvet is. Rengeteg irodában töltött idejét, legalábbis azokban az években, amikor vele dolgoztam nem használta hatékonyan, hosszú, semmitmondó telefonálgatások, levelezések, régi történetek elbeszélésével töltötte az időt és tartotta fent a mellette levőket. A magyar oktatást támogatta, de félt a román nacionalisták támadásaitól, ezért ebben óvatos volt és nem volt következetes. Viszont a jó együttműködési hangulat, a magyar tagozat iránti figyelem és tisztelet tagadhatatlanul az ő öröksége.

    Véleményem szerint a viselkedése, fellépése, egyénisége, állandó kezdeményező szerepe tette közismertté és elismertté, nem annyira a publikált alapvető tanulmányok, illetve kutatási vagy elméleti eredmények sora. Mivel tulajdonképpen kétszer alapított „intézetet” és állt annak élére (hatvanas évek végén és 1990-ben), nemzedékek tisztelt, kedvelt főnöke volt, és a hozzá közel álló személyek éppen úgy szerették, mint ahogy realistán elfogadták hibáit, túlzásait, kötekedéseit.

    VálaszTörlés
  2. Kár hogy a mi generációnk már nem ismerhette meg... Érdekes személyiség lehett, a halottakból, olvasottakból ítélve.

    VálaszTörlés